„Pokollá teszik az életünket a kezelhetetlen intézetisek!”

Kisvárda - A kétgyermekes kisvárdai családapa nem kér mást, csak békét, biztonságot, nyugalmat.

Június elején olvastam Palicz István Nem bűnre, szeretetre éheznek című cikkét, ami a Nyírbogáton nyíló gyermekvédelmi központtal foglalkozik. Megszólítva éreztem magam az alcímben feltett kérdést olvasva: áldás vagy átok lesz a környéken élők számára az új otthon? Bízom benne, hogy Nyírbogáton ezt a létesítményt úgy fogják működtetni, hogy tekintettel lesznek a lakókörnyezetre, és nem fognak kialakulni konfliktusok.

Az én esetemben ez sajnos nem így van. Immár 17 éve annak, hogy Kisvárdán, a kertes családi házam mellé egy lakásotthont költöztettek. A több mint másfél évtizedes tapasztalatom egyértelműen azt mondatja velem, hogy egy ilyen jellegű intézmény szomszédságában élni átok, ki nem érdemelt büntetés.

A saját portámra is bemásznak!

Sajnos, mindennapos jelenség az artikulálatlan üvöltözés, káromkodás, szemtelenkedés, provokálás, sőt, az udvaromba is átmászkálnak a neveletlen fiatalok. Hiába tettem panaszt minden szóba jöhető illetékesnél, a helyzetem cseppet sem javult. Azt gondolom, senkinek nem kell ecsetelnem, hogy egy ilyen szomszédsággal rendelkező ingatlan gyakorlatilag eladhatatlan. Bevallom, a hároméves kislányomat nem szívesen viszem ki az udvarra, mert nagy rá az esély, hogy perceken belül ordítozásokat és a káromkodások legdurvább változatainak a tömkelegét kell hallgatnia. Ő persze sír, hogy miért nem maradhat kint játszani az udvaron. Sokszor a lakásunkat is el kell hagynunk, hogy az üvöltözésekkel járó idegességet, gyomorgörcsöt magunk mögött hagyjuk, mert nagyon is behallatszik a zajongás.

Az udvarunk életveszélyes zóna

Az udvarunkon egyébként többször landolt már paladarab, nyílvessző, tégla, térkő a szomszédságból. Ezek a repülő tárgyak akár az ember életét is képesek lennének kioltani, hogyan sétálgassunk így nyugodt szívvel odakint? Igazából az a legelkeserítőbb, hogy nincs kihez fordulnunk segítségért. Panaszunkra a lakásotthon vezetőjétől többször is azt a választ kaptuk: ők sem bírnak velük. Az egyik nevelő azt javasolta, hogy hívjuk ki a rendőrséget, ha problémát észlelünk. Felkerestük panaszunkkal a megyei gyermekvédelmi központ (Baktalórántháza) vezetőjét, és a megyei intézményfenntartó központot is. Egy-egy ilyen találkozó után átmenetileg javult a helyzet, aztán kiújultak a problémák. Nem jó olyan környezetben élni, ahol hetente kint van a rendőrség, ugyanis a szomszédunkba gyűjtik be ideiglenesen a bedrogozott vagy éppen szökés miatt körözött intézetiseket.

Csepp a tengerben

Ezek a problémák, amiket itt említettem, cseppek a tengerben. Oldalakon keresztül tudnám még sorolni őket. Nem áldás számunkra az, hogy van egy lakásunk, ahonnan el kellene költöznünk ahhoz, hogy nyugalomban tudjunk élni. Az életünk munkája fekszik benne! A legelszomorítóbb számomra, hogy olyan felelőtlen, semmirekellő emberek miatt kell elmenekülnünk, akik megszülik gyermekeiket, és gondoskodni már nem akarnak róluk.

Remélem, Bogáton olyan intézményt fognak működtetni, ahol senki nem az átkot fogja érezni, hanem az áldást!

- Gyüre András, Kisvárda -