Palackokba zárták a magyar műholdat

Jéke - Nyolcadikos korára tanult meg olvasni a jékei fizikus, aki nagyban hozzájárult a Masat–1 sikeréhez. Interjú Dr. Csizmadia Elek fizikussal, technológiai fejlesztővel, a Masat–1-et megalkotó csapat tagjával.

Dr. Csizmadia Elek gyermekként arról ábrándozott, hogy egyszer megfejti az univerzum rejtélyeit, és megépíti a fizikatankönyvekben leírt, ideális transzformátort. Nehezen indult a pályafutása, hiszen nyolcadikos korára tanult meg rendesen olvasni, mostanra azonban elmondhatja magáról, hogy teljesültek a vágyai: az első magyar műhold, a Masat–1 stabilizációs rendszerének megalkotójaként „feljutott” a világűrbe, s a világon elsőként kifejlesztett egy olyan technológiát, amivel megépíthette a kívánt transzformátort is.

Dr. Csizmadia Elek 1945 novemberében született Jékén. Egészen fiatal korától érdekelték a természettudományok. Ez az érdeklődés és a szüleitől örökölt mérhetetlen kitartás vezette a Masat–1 projektig és a fizikusi életműdíjig.

– Kisgyerekként nagyon szerettem a nyírségi homokdombokat, olyan puha volt, hogy mindig mezítláb jártunk – emlékezett vissza a ma már világhírűvé vált fizikus.

– Négy hold földünk volt, azon gazdálkodtunk. Nyári estéken, amikor mentünk hazafele, a fürjek pitypalattyoltak a határban, hanyatt feküdtem a szekérben a jó meleg takarmányon, és néztem a hullócsillagokat. Kérdeztem édesapámat, hogy mi ez, ő azt felelte, a tudósok sem tudják. Annyira elkeserített, hogy szinte sírtam tehetetlen dühömbe. Elhatároztam, hogyha felnövök, csinálok egy olyan szerkezetet, amivel felmegyek és megnézem, mik azok a hullócsillagok – de, ugye, ez csak álom volt.

Aztán jött az iskola, és a tudásszomjának köszönhetően hamar megkapta a válaszokat az addig nyitott kérdéseire...

Dr. Csizmadia Elek: Egy csudát! Volt egy barátom, Balogh Balázs, vele játszottam mindig. Egyszer nem jött egy hétig, aztán mikor találkoztam vele, elmondta, hogy iskolába jár, és egy év múlva nekem is kell majd. Ekkor úgy elkeseredtem, hogy fölmentem az ólpadra és napokig nem tudtak onnan leszedni. Bőgtem a szénában, édesanyám hozott néha egy kis zsíros kenyeret. Egy hét után aztán csak lejöttem, de traumaként éltem meg azt az egy évet, amíg nem kellett iskolába menni. Eljött aztán a szeptember, édesanyám kiállt velem a kapuba, az utca másik végéről jöttek a Farkas fiúk, akik hárman voltak testvérek és más osztályba jártak, de azokhoz odacsapott, hogy menjek velük, majd megmutatják, hova fogok járni. Eltelt az első óra, hát, kibírtam nagy nehezen, hogy nem vagyok szabad, de amikor mondták, hogy szünet van, ki lehet menni, úgy felvillanyozódtam, hogy örömömben elkezdtem fütyülni. A tanítónő kérdezte, hogy ki volt az. Öt tenyerest kaptam a nádpálcával. Hát, így indultak a tanulmányaim. Semmit nem utáltam úgy, mint a tanulást, a mai napig így vagyok vele félig-meddig.

Hogyan került akkor ennyire közeli kapcsolatba a fizikával?

Dr. Csizmadia Elek: Jött a téesz-világ, elvették mindenünket. A tanárunk azt mondta: gyerekek, nem tudok veletek mit csinálni, mindenkinek jó jegyet adok. Én is négyest kaptam fizikából. Olvasni nem tudtam, elsőben nem tanultam meg rendesen. Úgy mentem át, hogy a szöveget megjegyeztem, és odatettem az ujjamat mindig, ahol sejtettem, hogy tartanak. Soha nem jött rá senki. Az általános iskola végére azért valamennyire belejöttem. A haverom nagybátyja volt a téeszelnök, és mivel nem volt mivel tüzelniük, mondta nekik, hogy a jékei kastélyban, amit szövetkezeti irodának tulajdonítottak ki, minden fal könyvespolc. Szekérrel hordták a könyveket haza, azzal fűtöttek. Egyszer, amikor ott voltam náluk, kérték, hogy dobjak a tűzre. Nyolcadikos voltam ekkor, kibogarásztam, hogy Univerzum. Eltettem a kötetet, mert sejtettem, hogy a világegyetemről szól. Abban olvastam először, hogy mik a hullócsillagok, a színképelemzés, meg ami a legjobban tetszett, a pi-mezon felfedezéséről, amit a tudósok egy üveg vörösborral ünnepeltek meg. Innen ered többek között az, hogy a Masat–1 kilövését egy borospincében néztük végig az interneten. A gimiben aztán vért izzadtam, az első félévben 2,4 volt az átlagom, de csak azért, mert tornából ötös voltam. A matematikát és a kémiát kedveltem a legjobban, pedig csak egyeseim voltak ezekből a tárgyakból. Matekból volt egy egykettedem is, így megadták a kettest, mert talán meglátták bennem a tehetséget. A középiskola után jött az egyetem, ahol atommagfizikát tanultam. Azt nagyon szerettem, kivéve a transzformátorokról szóló fejezeteket, mert az rendkívül bonyolult téma volt. A gimiben ugyanis megtanítják az embernek az alapokat, de egy valódi transzformátor egyáltalán nem így működik! Úgy voltam vele, hogy csak ettől mentsen meg a Jóisten az életem során.

Van egy angol közmondás, miszerint az embert a rémálmai utolérik.

Dr. Csizmadia Elek: Hát, engem is utolért... A félvezető gyártásba dolgoztam sokáig Gyöngyösön, ám ez megszűnt. Egy német tulajdonú cég, a Magnetec Ungarn ott bérelt területet. Szóltak, hogy fizikust keresnek, kérdezték, nincs-e kedvem átmenni hozzájuk. Hogy mennék – kérdeztem –, amikor azt se tudom, hogy mi az a mágnesmag? Megegyeztünk, hogy nem megyek. Aztán másnap csörgött a telefon, hogy mégis felvettek. Mondtam, hogy nem ebben egyeztünk meg. Igen – felelték –, de attól még felvettek. Másnap négyig dolgoztam a régi munkahelyemen, aztán átmentem – egy ajtó választott el az újtól –, és este nyolcig már a másik oldalon „barátkoztam” a fizika számomra legutálatosabb területével. Volt, hogy három napig nem láttak otthon, mert eleinte az alapkifejezéseket se értettem. Sokat kísérleteztem, a tudatlanok naivitásával fogtam a problémákhoz. Állítólag Albert Einstein mondta: vannak dolgok, amiket nem lehet megcsinálni mindaddig, amíg nem jön valaki, aki minderről mit sem tud. Én is hasonlóképp voltam vele. Így sikerült többek között a világ legjobb – kereskedelmi forgalomban kapható – vasveszteségű transzformátorát megalkotnom. Most atommaggyorsítókba szállítunk ezzel a technológiával készült transzformátorokat, és el vannak tőle ájulva a vevők, azt mondják, ilyenről még álmodni se mertek. Világcsúcstartók vagyunk ezen a területen. Ennek aztán híre ment, és amikor a Műegyetem nekifogott a Masat–1-nek, megkeresték a cégünket. Mondták, hogy Elek ráér, úgyis nyugdíjas...

Ennek pedig az lett a vége, hogy kifejlesztette és elkészítette az első magyar műhold iránystabilizációs rendszerének legfontosabb részét.

Dr. Csizmadia Elek: Ha a világűrben forgásban van egy műhold, nem lehetséges rádiókapcsolatot teremteni vele, mert az antennája mindig más irányba néz. Ezt általában lendkerekekkel és segédrakétákkal küszöbölik ki, ami azonban rengeteg pluszsúly fellövését igényli, ráadásul drága is. A napelemeket tartó keretet egy olyan anyagból készítettem el, ami a világűrben is könnyen átmágneseződik. A forgási energia a súrlódás miatt egy idő után hőenergiává alakul át, a műhold megáll, lehetővé téve a rádiókapcsolatot. A Masat–1 antennája egy közönséges mérőszalag volt, amit összetekertek és átkötöttek egy nejlonzsinórral. Az Európai Űrügynökségnél először körberöhögték a csapatot, azonban olyan tökéletesen működött az első pillanattól kezdve, hogy a kilövés után három nappal megkapta a műholdak Oscar-díját. Fellőtték a Francia Guyanákról, és már Florida felett tudtak vele kommunikálni. A műholdnak 1 kilogramm lehetett a maximális tömege. Amikor elkészült, megmérték: 13 grammal könnyebb volt. Egy mobiltelefonból kioperáltak egy kamerát, beletették, de egy grammal így is elmaradt a maximális súlytól. Fantasztikus sztereó felvételeket készítettek vele...

Mit éreztek, amikor fellőtték a Masatot?

Dr. Csizmadia Elek: Euforikus örömben úsztunk, amikor a Műegyetemről felhívtak bennünket, hogy működik a műhold, mert floridai rádióamatőrök már vették az adását! Magyarországról csak két órával később volt erre lehetőség. Ekkor ötlött fel Bartha György barátomban a gondolat, hogy készíteni kellene egy bort, amit a Masat–1-ről nevezünk el. Nekem van fél hektár szőlőm, a kolléganőmnek négy – 2012 palack készült el a műhold egyéves működésének évfordulójára, amit ugyanabban a pincében ünnepeltük meg, ahol a kilövését izgultuk végig. Este 11 óra körül éppen Európa fölött repült át, így kézi antennával sikerült üzenetet küldeni a műholddal rádiókapcsolatban lévő közel 1200 amatőrnek, hogy „A Masat–1 palackozva”.

Min dolgozik jelenleg? Felröppentek a hírek a második magyar műhold megépítéséről...

Dr. Csizmadia Elek: A standard műhold 10x10x10 centiméteres, de 2013 óta van egy másik ilyen szabványosított egység is, ami csak 5x5x5-ös. Ez elképesztően kicsi, az összsúlya 175 gramm – egy alma nehezebb tőle. Ebben akarják megoldani azt, hogy a Föld összes televízióadóját bemérje, vagy megkísérelje venni 350 kilométeres magasságban. A neve: Smog–1. Hivatalosan ilyen még nem volt, ha néhány ország készített is hasonló mérést, nem tette közzé. Ez teljesen publikus lenne, minden tévéadóhoz eljuttatnák az eredményeket, mert ha odafenn tudja venni a műhold az adásokat, akkor rossz az antenna méretezése vagy beállítása, és fölösleges energiákat sugároz ki az űrbe. A Földön kívül pedig nincsen rá szükség.

Magyar Tudományos Akadémia 2013 rendezte meg a lágymágneses anyagok nemzetközi konferenciáját, ahol önt fizikusi életműdíjjal tüntette ki a Magnetec Ungarn. A konferencián tartott előadásában olyan fényképet és filmeket is bemutatott, amelyeken tisztán kivehető az amorf anyag átkristályosodási folyamata. A világon önnek sikerült ezt elsőként megörökítenie pont akkor, amikor a folyamat során a fém egy pillanatra túlhűtött folyadék állapotba kerül.

Dr. Csizmadia Elek: Többnyire csak éjjel van lehetőségem a saját tervezésű és részben általam épített berendezéseken kísérletezni, így nem véletlen, hogy én vettem észre: sötétben világít és szabad szemmel látható a mindenféle módszerrel és nappali vagy mesterséges fényben már agyonvizsgált átkristályosodási folyamat. Kiderült, hogy 1 ezred másodperc alatt lejátszódik a folyamat, amire a kutatók előtte még fogadásokat kötöttek: 20 percnél hosszabb vagy rövidebb időt vesz-e igénybe. Fél év alatt olyan technológiát sikerült kifejlesztenem, amellyel a középiskolai tanulmányaimban megideologizált transzformátorokat el lehet készíteni. Ez csak egy felfedezés a sok közül. A vállalat egy kicsi, veszteséges cég volt, amikor átléptem az ajtaját, részben az ötleteim miatt azonban olyan fellendülésnek indult, hogy a válság kellős közepén 8 milliárd adózott nyereséggel zárta a 2008-as évet. Ekkor azonban véletlenül rájöttem, hogy a német igazgató és helyettese két szabadalmamat is beadott a tudtom nélkül. Ezen kissé felháborodtam, ezért írtam egy, a technológia töredékét magában foglaló cikket a cardiffi konferenciára, amire a saját pénzemből ki is utaztam. Amikor a hivatalból jelen lévő német igazgató elolvasta, azonnal telefonált, hogy rúgjanak ki. Ez így is lett annak rendje és módja szerint. Két hét múlva visszahívtak, és elnézést kértek. Úgy jártak, mint az ember, akinek egy kődarab porosodott a szekrényében évekig, és csak akkor jött rá, hogy gyémánt volt, amikor kidobta. Visszavettek, sőt a 2013-as konferencián, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián rendeztek, előadást tarthattam a technológiáról, és itt kaptam meg az életműdíjamat is. Így újra béke van az olajfák alatt...

Csáki Alexandra