Zenemunkásból névadó frontember

Nyírbátor - A két évvel ezelőtti sajnálatos esemény, Bódi László, azaz Cipő halálát követően Tóth Zoltán már nem tudta elképzelni, hogy jó barátja nélkül zenéljen a Republic nevet viselő zenekarban. A zenész megalapította a Köztársaság Park együttest, amely Nyírbátorban is fellépett. Interjú: Tóth Zoltánnal, a Republic együttes és a Köztársaság Park alapítójával.

Tóth Zoltán és a Köztársaság Park a templom előtti parkban, vagyis a nyírbátori Papok rétjén lépett fel a múlt héten. Az időjárás viszontagságos volt, amikor az esőt viharos szél is kísérte, akkor néhány percre félbeszakadt a koncert. De aztán folytatódott, és a végsőkig kitartókkal együtt nagyon jó hangulatú buli kerekedett a fellépésből. A Republic együttesben alapítóként is végig a háttérbe húzódó Tóth Zoltán immár frontember, igaz, a fellépés előtt ő volt az egyik, aki a technikát szerelte…

Republic után Köztársaság Park. A név azt mutatja, hogy azon az úton indult tovább, amelyen 1990 és 2013 között haladt. Ez tényleg így van?

Tóth Zoltán: A névválasztás jelenti egyrészt a múltat, meg a jövőt is. Ugyanazt a nevet nem adhattam az új zenekarnak, nagyon a Republicra hajazót sem, már csak Cipő miatt sem. A koncertrepertoárunk, illetve a zenekar egész élete is úgy néz ki, hogy régi Republic-dalokat is idézünk a saját magunk módján, ezt hallhatta a nyírbátori közönség is, illetve az új lemezen kiadott saját dalokat is játsszuk a fellépéseinken.

Ha van, illetve lenne névjegykártyája, mi kerül(ne) rá? Zenész, dalszövegíró, zeneszerző, vagy – ahogy Cipő, azaz Bódi László bemutatta a Republic-koncerteken – költő?

Tóth Zoltán: Annyi éves vagyok, ahány, de még most sem tudnám kitalálni, hogy mi akarok lenni…

Vagy talán az a legjobb kifejezés, amivel a Republic húszéves jubileumi könyvében illették, hogy zenemunkás?

Tóth Zoltán: Igen, ez talán nem rossz így rám nézve. Még akkor sem, ha van benne némi lekicsinylés, de azt is vállalom. Olyannyira, hogy ha arra van szükség, akkor villanyt is szerelek.

Ebből a szerepből óhatatlanul is frontemberré lépett elő, a névválasztással is, hiszen az új zenekara Tóth Zoltán és a Köztársaság Park. Könnyen ment az átállás?

Tóth Zoltán: Az ilyen jellegű névválasztást részben a kényszer is szülte. Amikor két éve megtörtént a sajnálatos esemény, Cipő halála, majd a szakításom a Republic-kal, akkor tőlem idéztek az emberek, olyan dalokat is, amelyeket eredetileg én énekelek. Ez valamelyest hozzá nem értést is sugall, mert a zenei élet nem arról szól, hogy van egy énekes, és ha ő eltűnik onnan, akkor szabad a pálya. És most csak az énekről beszélek, ott van még a hangszerelés is, ami ugyanilyen fontos.

Cipő az egyik utolsó nyilatkozatában azt mondta, hogy itt nincs csere, ha valaki távozik, akkor vége a zenekarnak. A sajnálatos események után – a jelek szerint – ezt csak ön vette komolyan?

Tóth Zoltán: Nézze, engem senki nem kötelezhet arra, hogy azt tegyem, amit nem szeretnék. Nekem ez nem fért bele, úgy nem tudnék a színpadra állni, hogy a zenekaromat Republicnak hívják, Cipő pedig nem áll ott velem. Ez ennyire egyszerű.

Meg is szakadt a kapcsolata a Republic megmaradt tagjaival?

Tóth Zoltán: Nincs közös megbeszélnivalónk azóta…

Új zenekara első albumának utolsó dalában, a Felfedezni várost címűben Cipő a maga sajátos módján köszön el, amikor az utolsó akkord után így szól: „Na, csók mindenkinek!”. Akkor már tudta, hogy ez lesz az utolsó felénekelt dala?

Tóth Zoltán: Nem, ez egy több évvel azelőtt készült felvétel, csak nem használták fel, én meg ilyen módon tártam most a közönség elé. Direktben nem lehet állítani, hogy ezek lettek volna a búcsúszavai, a sors a sajátos humorérzékével úgy rendezte, hogy azoknak a szavaknak különös jelentőségük lett.

Szikszói, vagyis borsodi születésű, de Cipő és több más Republic-tag révén is kötődik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez. Meg a főiskolás évei révén is, hiszen két évig Nyíregyházán tanult matematika-technika szakon. Hogyan emlékszik vissza azokra az időkre?

Tóth Zoltán: Hú, az nagyon fontos része volt az életemnek, hiszen fiatalemberként a korai évek azért mindig meghatározóak. Valóban csak két évig tartott az az időszak, de még szoktam vele álmodni. Úgy is mondhatnám, hogy fontos álomszimbólum volt, egyben egy gyönyörű korszak, amely a Republic-időszak előszobájának is nevezhető, hiszen ­Nyíregyházáról néhány barátommal együtt költöztünk Budapestre, és kezdtünk el zenélni. Az egyikőjük, Szilágyi „Bigyó” László barátja volt Cipő, rajta keresztül ismertük meg egymást. Akkoriban már kezdtem lemondani a zenélésről, de ez valóban egy nagy találkozás volt, amely az életem következő negyedszázadát meghatározta.

A Köztársaság Park lehet ilyen hosszú életű? Milyen volt az első album fogadtatása és mik a közeljövő tervei?

Tóth Zoltán: Körülbelül annyi lemez fogyott el, amennyit vártam, és amennyit mostanában meg szoktak venni. Ezt a zenekart még be kell vezetni, és most élek egy kis önkritikával, picit én is nemtörődöm módon kezeltem a helyzetet. Túl erősen és túl energikusan nem vagyok már benne a szakmában, nem akarok mindenáron minden hétvégén két koncertet lenyomni, ami a Republic-kal gyakran előfordult, de az sok is volt a számomra. Tudomásul kell venni, hogy arra az életformára már nem vágyom, de ha hívnak valahová, akkor szívesen megyünk. Azért nem is nyomultunk az utóbbi időben annyira, mert készült egy új album, amit nem a Köztársaság Parkkal készítettem, hanem egyedül. Régi, huszonéves tervem, hogy szimfonikus zenészekkel álljak össze, ilyen módon vettünk fel egy instrumentális albumot. Ez egy egészen más irány, amivel a következő években is szeretnék foglalkozni.

KM-BT