Jegyzet: Emlékek, gyökerek

Mi köt bennünket a szülőföldünkhöz? Az emlékek és a gyökerek. S minél több lesz az éveink száma, úgy gyarapodnak az emlékek, s annál mélyebb és vastagabb a gyökér. M. Magyar László jegyzete.

Örökre meghatározó élmények a gyermekkor önfeledt évei, az iskolákban szövődött, egy életre szóló barátságok, az első szerelmek. S még sok olyan apró élmény is gazdagított bennünket, amelyek abban a pillanatban talán nem is voltak annyira jelentősek, de az évek múlásával mind meghatározóbb szerepet játszottak az életünkben.

Mi köt engem Nyíregyházához? „Csupán” egész eddigi életem, bár igaz, máshol is születhettem volna. A szüleim ugyanis egy Csongrád megyei településről kerültek a szabolcsi megyeszékhelyre. Ott hagyták családjukat, rokonságukat, hogy tőlük több száz kilométer távolságra, egy teljesen idegen és ismeretlen környezetben kezdjenek új életet – mert az 1950-es években a párt ezt követelte meg egy BM-dolgozótól.

Így lettem én már ízig-vérig nyíregyházi, aki büszke arra, ha a Cantemus énekkarai sikereket érnek el külföldön, akit örömmel tölt el, ha a Szpari pontot, pontokat hoz haza vendégként az NB I-es meccsekről, de éppen úgy jó érzéssel tölt el minden tehetséges fiatal sikere, legyen az bár táncos, zenész, sportoló vagy képzőművész. S mik még az én apró emlékeim? Bár már régóta nem vagyok diák, de a városháza árkádja alatt most sem megyek át, pedig jól tudom, már nem kell órán felelnem. Bocsánatot kell kérnem a színház előtt álló Thália szobrától, mert tizenéves kisfiúként nem értettem, hogy lehet egy édesanyának olyan furcsa gyermeke. Csak jó pár évvel később jöttem rá, hogy a színjátszás múzsája maszkokat tart a kezében, s nem a saját kisdedét.

Lelke, hangulata, közösségteremtő ereje van a városnak, mint ahogy minden szülőhelynek, lakóhelynek, ahová emlékek és gyökerek kötnek valamennyiünket…

M. Magyar László