A Sandy hurrikán közelről

Helyszíni tudósításunk a viharvert New York Cityből.Ifj. Marik Sándor 38 éves közgazdász – a Kelet-Magyarország korábbi munkatársának gyermeke – 1997-től él az Egyesült Államokban, jelenleg New York-ban dolgozik. Hétfőn délután kértük, hogy tudósítsa lapunkat a Sandy hurrikán eseményeiről. Több rövid hírben számolt be a fejleményekről.

Vasárnap délután érkeztünk vissza a Hudson völgyéből Manhattan-be. Barátságtalan idő volt, erős szél rázta az autót, sötét felhők borították eget, de nem esett. Az autópályákon már érződött a közelgő vihar hatása, a forgalom fele-harmada volt az ilyenkor szokásosnak, mindenki igyekezett mielőbb stabil helyre érkezni. A belvárosban a tömegközlekedés fokozatosan állt le, este nyolckor már nem közlekedett a metró sem. Az üzletek java része bezárt, sok helyen bedeszkázták a kirakatokat. Nekem még sikerült friss kenyeret vennem, egyebekkel már korábban felkészültünk.

Szél, eső, árvíz

A York Avenue-n lakunk, a Queensboro híd közelében, az East River partján egy 26 emeletes ház 20. emeletén. Hirdetményekből értesültünk, hogy evakuálás esetén a három fokozat közül mi a középsőbe tartozunk. Megtudtuk azt is, hogy a legveszélyeztetettebb környékről, Manhattan déli részén már megkezdődött a lakók biztonságosabb helyre költöztetése.

Itthon értesítés várt: hétfőn és kedden az óvoda zárva tart, s a munkahelyre sem kell bemenni, interneten dolgozhatunk – amíg lesz áram, és internetkapcsolat, esetleg telefon.

Számunkra a 2011. augusztus végi Irén trópusi vihar jó iskola volt, tudatosan készültünk – amire lehetett –, de az előrejelzésekből ezúttal az derült ki, hogy a tavalyinál jóval erősebb szélre, felhőszakadásra kell számítani. Ezt hétfőn délután már meg is tapasztaltuk. A vihar szaggatta a fák ágait, több emelet magasba emelt mindent, amit el tudott mozdítani. Zuhogott az eső. Az ablakból látszott, hogy az East River vízszintje alaposan megemelkedett, itt-ott már átcsapott a rakpartra, de a Manhattan keleti szélén haladó négy-hat sávos FDR autópályát még nem lepte el. Az viszont kísértetiesnek hatott, hogy a 24 órán át hömpölygő autófolyam helyett csak néhány villogó tűzoltó- és rendőrautót láttam.

A ráadás felhőszakadás

Érdekesség, hogy az East River nevével ellentétben nem folyó, amely itt ömlik az óceánba, hanem két tengerrészt összekötő csatorna, amely nagyon érzékeny az ár-apálymozgásra. Az, hogy a víz elérte, és időnként elöntötte a rakpartot, előre jelezte, hogy nehéz éjszaka elé nézünk, hiszen a tornádó még csak közelített a partokhoz. Tavalyi tapasztalatainkból tudjuk, hogy az óránként 140 kilométer sebességű szél, valamint a többméteres vízszintemelkedés, a partokra csapódó két-három méteres hullámok csak az első kört jelentik. A vihar központi részét követő több órás trópusi eső is hatalmas problémákat és károkat okoz, a csatornák képtelenek elnyelni a vizet, így mindent elönt az áradat. Az pedig már hétfőn kora estére kiderült, hogy addigra minden korábbi rekord megdőlt, a vihar ereje és a legmagasabb vízszint is.

Izgatottan vártuk, hogy végül hol és mikor éri el a hurrikán a szárazföldet, mert akkor sok minden megváltozik. Este hét és nyolc óra körül derült ki, hogy nem „telibe” kapja Manhattant a vihar, hanem kb. 180 kilométerrel délebbre ért partot, és nem keletről, hanem a várost mintegy átkarolva délről észak felé haladt a vihar magja. Ez csak részben volt szerencse, mert roppant mértékben felduzzasztotta a Hudsont és az East Rivert is, ezért a város déli részét, az ismert belvárosi részeket – például a Wall Street és a tőzsde környékét – teljesen elárasztotta. Onnan nem messze van az én munkahelyem is, feltehetően elöntve.

Tengervíz a bejáratnál

Mi az Upper East Side nevű városrészben lakunk, itt este nyolc óra tájban, amikor a dagály is megemelte a vízszintet, az utcán még nem állt a víz, de a két szemközti épület – egy kisállat-kórház és egy szálloda – közül az East Riverhez közelebbi bejáratát, garázsát már ellepte.

Nálunk a lakásban még van áram, néhány száz méterrel délebbre már kikapcsolták. Az előszobában rendezkedtünk be éjszakára, amit gyermekünkkel volt nehéz elfogadtatni. Mégis ez látszott jó megoldásnak, mert az ilyen magas épületeknél részben a váratlanul becsapódó tárgyak, részben az épületet érő rendkívüli feszültségek miatt az ablakok esetleges törése, repedése a legveszélyesebb. Elég félelmetes a szél fütyülése, ami közben csak apró csendszünetek vannak, akkor viszont a víz morajlása hallatszik. Ahogy kavarog a vihar, úgy változik az eső iránya és intenzitása is. Az East River hullámai át-átcsapnak a rakparton. Nem messze tőlünk egy teherautó elakadt, azt dagály idején majdnem ellepte a víz.

A halálesetekről, az öt utcányival délebbre összeomlott toronydaruról, az állítólag felrobbant transzformátorról, a metrót elöntő áradásról mi is csak az internetről értesültünk.

Elmúlt éjfél, otthon pedig már kedd reggel hat óra, megpróbálunk aludni, de nem lesz könnyű. A vihar csúcspontján feltehetően túl vagyunk, a neheze viszont csak ezután következik. Sok függ attól is, mikor áll el az eső. Azzal számolunk, hogy egy-két napba mindenképpen beletelik, mire az alapvető dolgok normalizálódnak, egy hét múlva talán már élhető lesz a város, és felmérhetőek a károk. A helyreállítás – már most látszik –, sokkal több időt vesz majd igénybe – a felkészültség, a szervezettség és a rendelkezésre álló anyagiak ellenére is.