PIN-adó, PUK-adó...

Honnan a jóságos égből tudják, hogy ki vagyok? Mit képzelnek, hogy olyasmivel zaklatnak, ami egyáltalán nem érdekel? Hogy férhettek hozzá a címemhez? Miért gondolják azt, hogy engem ez foglalkoztat? – ismerősek a reakciók. Ladányi Tóth Lajos jegyzeteA szép új világ, az információs szupersztráda, a hírlevélfolyam hömpölygése hozta magával azt a hordalékot, ami leülepedett mindennapjainkba.

Sok a hívatlan hívás, a postaládákat csurig töltő szórólap – tettenérhető a pazarlás. Mindeközben megy az össznépi nyúzás-húzás traffipax formájában, fenemód szigorított büntetési tételekkel, lesújtóan súlyos szankciókkal. Az önkormányzat kíméletlen: 10 forintos tartozásra hivatkozva (se szó, se beszéd, csak ellentmondást nem tűrő hangvételű levél) inkasszózta az állampolgár számláját. Erre a jogszabályok minden lehetőségek biztosítanak, azonban az összeg nagyságrendje kicsinyességet sejtet, a drasztikus lépés pedig okkal ütötte ki a biztosítékot az érintettnél. Történik mindez egy olyan világban, ahol állítólag meg lehet élni havi 47 ezerből, ahol rohamosan csökken az üzemanyag ára, ahol gomba módra nőnek ki majd a stadionok, ahol boldog-boldogtalan szakdolgozatok után kutat, ahol ügyesen kifundált adónemekkel próbálnak lelket önteni a vergődő GDP-be. A távközlési adó hosszútávon biztosíthat kincsesbányát, de természetesen ennek a levét nem pusztán a cégek, hanem általuk mindenki csuklásig kortyolgatja.

Javaslom, hogy a kódok után is sarcoljanak PIN-adót, ha pedig el...hibázták, akkor PUK-adót. Nem nevetséges? Sajnos, az a vicc, hogy nagyon is komoly a helyzet.