Balogh József: Gondolatok a nyíregyházi koncert után

Nyíregyháza - Egy ilyen este után, mint amilyen a nyíregyházi volt, kevésnek érzem a szavakat. Megpróbálom megosztani az érzéseimet, de ezt úgyis csak azok fogják érteni, akik ott voltak.Kezdem azzal, hogy kicsit féltem Nyíregyházától. Bár régen mindig lelkes közönsége volt az Omegának Nyíregyházán, és a legutóbbi főtéri koncerten is nagy hangulat volt, magától a csarnoktól féltem, hiszen ez egy hatalmas hodály, amit mindig nehezebb igazi atmoszférával megtölteni. Szerencsére Nyíregyháza várakozásaimon felüli lett. Szép számú közönség gyűlt össze, ami kellően megtöltötte a csarnokot, és később is forrón ünnepelte az Omegát.

A sikerhez érdemben tudott hozzájárulni a helyi Hölgykoszorú. Férfias, vagy sem, de meg kell mondanom, hogy őszintén megkönnyeztem a produkciójukat. Már a próbájuk alatt összeszorult a torkom. Ez egy ilyen könnyezős este volt. Később is kijutott a könnyekből. Szóval ezek a hölgyek, vagy inkább HÖLGYEK valami olyat tettek, amitől újfent megerősödött bennem, amit mindig is hittem, hogy csakis a nők, akik a világot a tenyerükben hordozzák. Ha van valami, ami miatt egy férfinek érdemes élnie, akkor az a nő. A Hölgykoszorú ezt sugározta elemi erővel, felszabadultan, édesen, magával ragadóan, lebilincselően. De persze nem csak aranyosak voltak, hanem meglepő magas színvonalon interpretálták a népszerű Omega slágereket egy összefüggő, kb. 12 perces egyvelegben. Hab a tortán, hogy maguk sütötte süteményekkel kedveskedtek az Omegának, nem kevéssel, nagyon finommal. Még a koncert, a beengedés előtt volt egy közös fotózás a Hölgykoszorú és az Omega tagjaival. Hát azt a sikoltozást, ahogy a lányok (tegnap este nekem a nagyik is lányok voltak) az Omega tagjait fogadták, ez megint egy olyan élmény volt, ami örökre beégett az emlékezetembe. Amúgy a koncert alatt a Hölgykoszorú a küzdőtéren énekelt-tapsolt-tombolt, magával ragadva a közönség többi részét.

A Szimfónia-Rapszódia-Nosztalgia egyre jobb. Ahogy szaporodnak a bulik, úgy nyílik lehetőség egyre több részlet megfigyelésére. És ahogy szaporodnak a bulik, úgy lesznek a zenészek is egyre jobbak, egyre rutinosabbak a programban, így aztán ők is egyre többet tudnak kiadni magukból. Lendületből, kedvből, hülyéskedésből, egyszóval egyre jobban látszik, hogy a zenészek élvezik ezt a sorozatot. Mint a szimfonikus zenekarból a srácok, akik önfeledten villáznak, ha éppen nem rezest fújják.

Mindig kettőn áll a vásár. Egy bulihoz kell a jó közönség. A jó közönség jó hangulata az a kötőanyag, amivel a színpadról áradó produkciót igazán a lelkünkbe tudjuk illeszteni. Ez tegnap adva volt, Omegához, ötven évhez méltó módon. Apropó ötven év. Nem tudom, hány embernek tűnt fel a csarnokban, Mecky tegnap a Hallgatag szívet így énekelte: Ötven év alatt megkeményedsz belül... Egyszóval oldott, jó hangulat volt a színpadon is. A műsorról nem akarok újra részletesen írni, újra és újra csak önmagam ismétlésébe botlanék. Az első hangtól az utolsóig csak szuperlatívuszokban beszélhetünk erről a három (Nyíregyházán négy) részes műsorról. Itt ragadom meg az alkalmat arra, hogy sok-sok Omega rajongó nevében hálásan megköszönjem Gömöry Zsoltnak, az Edda billentyűsének az Omega Szimfóniát. A Szimfónia eredetileg Mecky és Zsolt közös munkája, összességében többen is dolgoztak rajta, mindazonáltal a hangszerelés, zeneszerzés, egyáltalán mindaz, amitől a szimfónia elnyerte a végső formáját elsősorban Zsolt érdeme. Misi említette nekem, hogy jót tett a szimfóniának, hogy nem ők maguk írták-hangszerelték. Zsolt ideális  távolságban van ahhoz, hogy egyszerre művészi alázattal, érezhető szeretettel, de ugyanakkor a hozzáértők bátorságával tudjon az Omega zenéjéhez hozzányúlni. Misi szerint ők maguk talán nem merték volna ilyen bátran újra felfedezni azt, amit korábban egy adott formában már megalkottak, és ezért bennük ez így él. Az Omega Szimfóniában magas színvonalon ötvöződik az Omega fantasztikus zenéje Zsolt nagyszerű újraformáló művészetével. Ez a produkció az összefogásnak egy szép példája, a másik értékeinek és érdemeinek a megbecsülésén alapuló alkotás. Ez nem egy puszta kirándulás Zsolt részéről az Omega világába, jelentőségénél fogva annál sokkal több. Hasonló gondolatok jutnak eszembe, amikor tovább veszem sorra e történet gyöngyszemeit.

Szekeres Tomi, Szöllősy Kati (Katy Zee) szintén hatalmas szeretettel és alázattal tolmácsolják az Omega zenéjét. Mindaz, amiről itt most írtam, annak jele, hogy szemünk előtt, fülünk hallatára válik az Omega klasszikussá. Tegnap este megkaptuk ennek különös esszenciáját a Hölgykoszorúval, a Danubia Szimfonikus zenekarral, Zsolttal, a fiatal vendégművészekkel, mindazokkal, akik az Omega örök érvényű, klasszikussá formálódó zenéjét tovább éltetik. És ennek még hosszú folytatása lesz. Tudom, hogy sokan vannak, magamat is ide sorolom, akik annak örülnének, ha a Nosztalgia-blokk hosszabb lenne. De lássuk be, hogy egy rendezvénynek adottak a korlátai, vagy gondoljunk csak arra, hogy Ciki például 2,5 órát dobol végig, tehát valahol meg kell vonni a határokat. Ugyanakkor ez az ötvenedik év, ez a jubileumi sorozat, ennek az ünnepélyessége most teszi szükségessé azt és teremti meg erre az alkalmat, hogy at Omega művészetének ezt a többrétegűségét nekünk bemutassa.

A Nosztalgia-rész valóban egy igazi örömzene volt. Jókedvűen, felszabadultan, frissen, dinamikusan játszott a banda, lüktetett, magával ragadó volt a műsor. Most két dolgot emelnék ki: Elefántot régen láttam ilyen lelkesen és ilyen átütőerővel játszani, mint ezen a turnén, és mint tegnap este is. A másik a Jégmadár, Misi száma a Last Minute albumról, ami most a turnén új erővel töltődött fel, jobban szól koncerten, mint lemezen.

Péntek délután, valami kapcsán kérdezték tőlem, hogy nem unom még, hogy állandóan megyek mindenfelé Omega-koncertre, hiszen mindig ugyanazt játsszák? Ha tudnák, mekkora különbség van két koncert között, és hogy mennyire nem jó lemaradni arról, ami mindig csak egy adott koncertnek a sajátja, nem kérdeznének ilyet.

A könnycseppekből kijutott a koncert utánra is. Az öltözőfolyosó végében adott dedikációt követően a fogadáson egyik egyetemünk professzora a fiával köszöntötte a zenekart. Elmondta, hogy évek óta készült erre a találkozásra, és hogy életének talán egyik legszebb pillanata ez, hogy most itt áll előttük, személyesen szólhat a zenekar tagjaihoz egy ilyen rendkívüli koncertet követően. Percekkel utána is csak könnyezve lehetett ezt a momentumot visszaidézni. Professzorok, polgármesterek, művészek, barátok és tisztelők adják minden koncert után tanúbizonyságát annak, kinek mi mindent jelent az Omega. Mi, pár tucatnyian, akik követjük a zenekart mindenfelé, néha már nem is látjuk a fától az erdőt, természetesnek tűnik a közelség, a jelenlét, a varázs. Jó, ha tudatosítjuk magunkban, mekkora lehetőség, mekkora ünnep ez, minden alkalommal, hogy együtt ünnepelhetünk.

Ez az egész mostani sorozat valójában egy ünnepi sorozat. Valódi ünnep, amelyből kevés van, amelyben ide-oda tartozástól függetlenül tudnak oly sokan töltődni, gazdagodni.

Köszönjük Omega!

Balogh József

Az Omega Fan Club vezetője