2011.08.08. 16:52
Kereszteződésben szabálytalankodók
Nyíregyháza - Július elsejétől durvultak a közlekedési szabálytalankodások kiszabható díjtételei, így bevackoltuk magunkat az egyik kereszteződésbe.
Nyíregyháza - Július elsejétől durvultak a közlekedési szabálytalankodások kiszabható díjtételei, így bevackoltuk magunkat az egyik kereszteződésbe.Az ORFK szóvivői egyelőre nem tudtak pontos statisztikával szolgálni arról, hány embert büntettek meg, ugyanis a jogszabályi változások hatása legkorábban hónapok múlva lesz csak számszerűen kimutatható. Így hát kamerát rögzítettünk Nyíregyháza egyik forgalmas kereszteződésébe, hét és fél perc alatt egy gyalogost és két biciklist láttunk a piroson áthaladni. A felvételt természetesen elmaszatoltuk.
Akár százezres bírság is kiszabható
A felvételből persze általánosítani nem szabad, sem messzemenő következtetést levonni, ítélkezni pedig végképp nem áll szándékunkban. Nem árt azonban tudni, egy piroson áthaladás gyalogosan, vagy kerékpárral, súlyos ezrekbe kerülhet. A korábbi szabályozáshoz képest a tilos jelzésen való áthaladásért a kerékpárosra és a segédmotoros kerékpárt hajtókra is éppen úgy 100 ezer forint közigazgatási bírságot lehet kiszabni, mint a gépjárművek vezetőire.
A különbség csupán annyi, hogy ezeket a „járműveket” rendszám alapján nem lehet azonosítani, ezért a szabálysértés elkövetőjének személyazonosságát a rendőrségnek meg kell állapítania – magyarán: igazoltatni kell a szabálytalankodó kétkerekűst.
- Somló Samu -