A '70-es évek szexszimbóluma, aki jól sáfárkodik a szavakkal

A Jászai-díjas díva az 1990-es években sokat járt vármegyénkben, hiszen segített férjének a választási kampányban, Berecz János az akkori politikai elit egyik legfontosabb alakja volt, 1988-ban vette feleségül a színésznőt, és együtt maradtak jóban, rosszban. Az ibrányi születésű Berecz János 2022-ben 91 évesen hunyt el. 

– Pont itt, Mátészalkán jegyezték meg viccesen annak idején, hogy inkább engem kellene megválasztani, mert már akkor is olyan sokat beszéltem, hogy le se lehetett lőni – mesélte a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon az élményeit Sáfár Anikó, és megjegyezte, az 1990-es évek előtt is sokat turnézott nyaranta Mátészalka környékén. – Itt laktunk a Posta Szállóban, és a postamesternek a vendégei voltunk, a közönség nagyon szeretett bennünket. Innen mentünk át Romániába is, de hát ekkor már ismertebb színész voltam.

Színésznő nemzetközi pályán

Sáfár Anikó másodéves gimnazista korától magántanuló lett, ugyanis jelentkezett a Pasaréti Filmstúdióba, ahova korengedménnyel felvették. Fehér Imre volt az osztályfőnöke, és a magyar színház- és filmművészet klasszikus alakjaitól, úgymint Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Szász Péter tanulta a színészmesterséget. 

– Annyira tehetségesnek tartottak, hogy fölvettek érettségi nélkül 1965-ben, amikor még 17 éves voltam. Próbafelvételeket készítettünk különböző filmekben, és elkezdtem forgatni. Legelőször Máriássy Félix Fügefalevél című filmjében játszottam, aztán a következő egy francia rendező, Christian-Jaque alkotása volt, aki szerződést is ajánlott a forgatás után. Ő fedezte fel egyébként Gina Lollobrigidát is, és nagy lehetőség lett volna számomra, de sajnos akkor még nem voltak meg a megfelelő kapcsolataim, és nem tudtam elutazni Franciaországba – fejezte ki bánatát a színésznő, és sorolta a szerepeit. A következő filmje John Frankenheimer rendezésében az 1968-as The Fixer (A mesterember) filmben volt. 

– Egy zsidó lányt alakítottam, akit megerőszakolnak és elhurcolnak a nagyapjával együtt. Ellen Bates volt a főszereplője, fantasztikus volt ilyen nagy színészekkel és rendezőkkel együtt játszani. Sok külföldi rendező ajánlott szerződést, de a román kultusz-miniszterhelyettes is szerette volna, hogyha Nagyváradra szerződök. Azzal kecsegtettek, hogy pillanatok alatt megtanulok franciául ilyen fiatalon, és utána mehetek ki Franciaországba forgatni, merthogy állandóan külföldi produkciókban dolgoztam abban az időben. Ekkor jött a Harlekin és szerelmese Fehér Imre 1967-ben bemutatott fekete-fehér játékfilmje, ahol főszerepet játszhattam Bujtor István mellett, és így elkezdődött a filmes karrierem – részletezte Sáfár Anikó, és megjegyezte: a színművészeti főiskolára harmadjára vették fel, közben a Nemzeti Stúdióba jelentkezett segédszínésznek, ahol két évig volt diák. Közel száz filmben játszott, és rengeteg szinkronszerep is van a háta mögött, többek között Catherine Deneuve magyar hangja is volt. Nagyon szeretett Jancsó Miklóssal is együtt dolgozni, több filmjében is kapott szerepet. 
 

Véres lábbal

– Fantasztikus volt Jancsóval forgatni, Miki bácsi szinte családtagként kezelt bennünket színészeket. Mindenkivel nagyon közvetlen volt, és hagyta, hogy azt csináld a kamera előtt, amit te gondolsz. Elmondta, hogy mi a szituáció, és utána a színész úgy játszhatta el a szerepet, ahogy érezte. Az Allegro Barbaróban például megsérültem, ami bekerült a filmbe is. Az Astoriában játszottuk a jelenetet: egy hosszú asztal meg volt terítve, a két végén katonák álltak, én pedig fent s közepén kánkánoztam egy hosszú fekete ruhában. Nem vettem észre egy összetört poharat, amibe beleugrottam a meztelen talpammal. Hirtelen kikaptam a beleállt üveget a lábamból, láttam, hogy ömlik a vér. Akkor átment az agyamon, hogy nem állhatok le, 10 perces a jelenet, nekem végig kell csinálni, mert ezután már nem lesz több felvétel, és nem tehetem tönkre senkinek a napját. Ez egy pillanat alatt lejátszódott, végigtáncoltam az asztalon a táncomat, leugrottam, és mentem a kamera felé, amiben már Tyutyu, Cserhalmi György beszélt éppen. Befordultam háttal a kamerának, és odasúgtam neki: Tyutyu, ömlik a talpamból a vér. Erre fölkapta a lábamat, és befordította a kamerába. Aztán benne hagyták a filmben, hogy ömlik a vér a talpamból. Én pedig egy hónapig tényleg nem álltam lábra – mesélte hihetetlen intenzitással a színésznő. Majd arról beszélt, hogy sokszor a kinézet határozza meg a szerepeket. Mészáros Márta például egyszer azt mondta neki, hogy ne haragudjon, de egy ilyen szép nő nem lehet parasztlány, nem tud neki szerepet adni. 

– Én nem lehettem sokszor hősnő, csak "rossz életű" nő. Sokan nem feltételezik a színészről, hogy más is van benne. Pedig a színész azért színész, hogy sok mindent adjon magából: rosszat, jót, gonoszságot, szépséget, vágyat, csillogást. Ez mind bennünk van, ezt ki lehet hozni. Egy színész mindenre alkalmas, csak meg kell találni hozzá a módot, meg olyan szerepet adni. A filmeknél az a probléma sokszor, hogy a rendezőnek az agyszüleményét adják elő, és nem a színészre fókuszálnak – fejtette ki a színésznő, és megjegyezte: színházban nagyon gyakran volt beugrós, mert hihetetlenül gyorsan tanul, 70 oldalt akár 3 óra alatt is meg tudott jegyezni. A rossz érzéseiről, csalódást okozó szerepeiről egyébként nem szeret beszélni, mert mint mondta: egy optimista alkat. Édesanyja mondását idézte: nem lehet olyan rossz, hogy jobb ne legyen. Ezt a mondást beépítette az agyába, és akármilyen rossz volt, mindig ebben hitt és bízik a mai napig is.