„A halál torkából menekültem meg!”

Portálunk mai ezotéria rovatában két igen érdekes történetet osztott meg velünk egyik olvasónk, melyre Bánki Noémi, spiritiszta szakértőnk ad magyarázatot. Lenne egy két kérdésem, Noémi. Remélem tudsz érdemleges vagy megközelítő választ adni nekem. Amit most leírok, megtörténtek, nem találtam ki és velem történtek meg. Nem azért írok, mert unatkozom!

Az első, hogy gyerekkoromat úgy éltem túl-át, hogy számtalanszor voltam a halál - nem túlzok - torkában.

Három évesen majdnem belefúltam a szennyvíz aknába, az volt a "szerencsém", hogy édesanyám anyai ösztönszerűen megérezte bajt, és egyenesen a kert végére rohant, utánam ugrott, majdnem meghaltunk mind a ketten.

Hat éves lehettem amikor megittam a rozsdamarót. Apám lélekjelenlétének köszönhetem, hogy annyi vizet itatott velem, hogy ne hányjam ki addig, míg a mentő ki nem érkezik.

Kilenc-tíz éves lehettem, amikor kipróbáltam, milyen meghalni, ha valakit felakasztanak. Természetesen a TV-ben láttam, a "Volt egyszer egy Vadnyugat" című film volt hatással rám, 12-13 évesen elgázolt egy autó Geszteréd határában, valamikor ott laktunk. Megúsztam egy törött lábbal. Tizenhat évesen majdnem belefulladtam a Hajdúszoboszlói hullámmedencébe. Stb...

A második, hogy 2003-ban költöztünk be Nyíregyházára. Az év őszén, a naptári napra nem emlékszem, csak arra, hogy éjszaka természetesen, mint minden átlagos ember az igazak álmát alussza. Felkeltem és arra lettem figyelmes, hogy hideg van és olyan helyzetben alszom, mint a halottak a koporsóban. Soha nem feküdtem le úgy, mert nem tudok elaludni, általában hason szoktam és a bal lábamat felhúzom a fejem irányába.

Egyszerűen nem tudtam megmozdulni, csak a fejemet tudtam mozgatni meg a szememet. Nem beszélve arról, hogy láttam a saját leheletemet a sötét szobában. Minimális fény azért beszűrődik az ablakon az utcáról. Ezután pillantottam meg azt a bizonyos valamit.

Mondanom sem kell, hogy segítségért akartam kiabálni, de egy hang nem jött ki a torkomon! Olyan érzésem volt, mint ha belém feküdt volna valami valamiért, a lábaimnál kifelé szállt és felfelé terjedt az a bizonyos alaktalan - nevezzük "akinak" - egészen a mennyezetig, olyan hullámos csuklyás köpenyszerű valami. Egyszerűen csak nézni tudtam és ő is nézett engem, amikor már vélhetőleg elérte a teljes méretét. Szerintem észrevette, hogy látom, és még, mint aki nem akarja elhinni, rám is hajolt egy kicsit. Aztán egyszerűen elillant. Ezután tudtam mozdulni, azonnal kirohantam a konyhába. Nem álmodtam, megtörtént! Hidd el, Noémi, nem hallucináltam, mert eredeti élmény volt!

Kedves Olvasónk!

Először is: hosszú évek óta foglalkozom ezotériával és spiritualitással, soha nem gondoltam még senkiről, hogy hazudik vagy nem mond igazat, pedig hidd el, halottam már egy-két érdekes történetet. Minden, amit ti elmeséltek nekem, az megtörtént valakivel, hiszen megszületett a fejében, látta, hallotta és érzékelte, s szeretné tudni az ok-okozati összefüggését vagy szeretne rá valami racionális magyarázatot. Amiről te írsz nekem, az spirituálisan az élet és halál szoros mezsgyéire mutat. Gyermekkori történeteid arra engednek következtetni, hogy te szorosan súrolod, és át-átlépkeded az élet határait. Abban, hogy komoly sorsfeladatod van, afelől kétségem nincs, hiszen ennyi mindent "megúszni" csak akkor lehet, ha azok a bizonyos láthatatlan pozitiv erők, melyek mind egy egy adott személyben nyilvánultak meg, „fogják a kezedet”.

A következő történeted, amikor éjszaka láttad önmagad, az számomra megszállás alól való felszabadulást mutat, ami annyit jelent, hogy egy test nélküli szellem időszakosan átvette a te fizikai közegedet, majd távozott. Arra még, hogy mi lehet a történeted üzenete, nem jöttem rá, hiszen kevés az információm, s hülyeséget nem akarok mondani. Egy biztos: az sem véletlen történt, hogy te ezt egyáltalán láthattad, érzékelhetted, mert ugye tudjuk, hogy vannak olyan jelenségek, melyekről fogalmunk sincs, sőt, úgy történnek meg, hogy semmilyen szinten és semmilyen módon nem érzékeljük azokat.

- A. N. -