Csak el ne szabjuk!

A sofőr remegő térddel szállt

ki autójából, amikor a helyi

cigány-security

felszólította, hogy

átvizsgálás

céljából nyissa ki a kisteherkocsi

rakterét. A

vizsgálóbizottságra kiflik

és zsemlék mosolyogtak vissza,

lőfegyvernek, molotov-koktélnak,

símaszknak és gárdista

egyenruhának nyoma sem volt, a

bájkeverő politika is legfeljebb egy-egy

képviselő fánk

személyében

materializálódott. Ezt

megelőzően vadászatról

hazafelé tartó, szabadnapos

rendőrökhöz intéztek

életveszélyes fenyegetést az

önkéntes

igazságszolgáltatók, de alaposan

bakot lőttek.

A rendőrség az utolsó

pillanatban végre a fejéhez kapott,

és felismerte: ha nem talál

megoldást erre a futótűzként

terjedő jelenségre, a konfliktusba

kerülő feleket csak az ásó,

kapa, nagy harag választja majd el. A

rettegésben élő,

szerszámokkal felfegyverkezett kisebbség

megfélemlítéssel, erőszakkal,

törvénybe ütköző

lépésekkel fog revansot venni

sérelmeiért.

Megszületett az ötlet: dobják sarokba

(vagy használják

rendeltetésszerűen) a szerszámokat,

bújjanak sárga mellénybe, s

közhasznú munkásként,

némi kenyérrevalóért

cserébe szervezetten, jogkövető

módon járőrözzenek, ahogy az

önkéntes, tapasztalt, ingyen dolgozó

polgárőrök.

Bevallom, nem vagyok túl optimista a

projekt sikerét illetően. Ha a

szabászok elhibázzák a pontos

ruhaméretet, az új rendfenntartók

nagyobb mellénnyel fognak szaladgálni a

települések utcáin, mint ahogy az

indokolt lenne.

- Palicz István -