2008.10.26. 08:28

Gizike néniék válságos állapotban

Címkék#magyarország válságban #munkahely #válság #nyugdíj #pénzügyi válság

<p>Nézem a híradásokat, olvasom az újságokat, amelyekből egy ideje minden második kifejezés a válsághoz kapcsolódik. <STRONG>Matey István jegyzete.</STRONG></p>

Ugyebár, ma már minden óvodás gyermek tudja, hogy Magyarországra is begyűrűzött a pénzügyi világválság. Az okosak ez ügyben sorra szólalnak meg, de számomra valahogy egyikőjük sem hiteles.

A sok pénzügyi szakértő úgy dobálódzik a kamat, deviza és korrekció kifejezésekkel, mintha mindezeket az anyatejjel kellett volna magunkba szívnunk. Eközben lesem a szépen vasalt, méregdrága öltönyüket és nyakkendőjüket, s arra gondolok – „Ezek se tapasztalták még a bőrükön, amiről éppen beszélnek!” Sebaj, ezek az öltönyös srácok majd csak megmondják a tutit - amitől nagyon jó lesz majd nekünk.

Eszembe jut Gizi néni is, akinek a napi válsága leggyakrabban abból áll, hogy nem akad szabad ülőhely a buszon, vagy a hentesnél nem maradt az akciós pulykanyakból. Szívesen megkérdezném Gizike nénitől is, hogy ő vajon miként látja, tapasztalja-e már a válság szellőjét, de eközben észreveszek egy fiatal fiút, aki az álláshirdetések között mazsolázik. A srácnak tipikus pályakezdő ábrázata van, akinek már kellően meggyötört a tekintete, de csöppet sincs annyira kiszipolyozva, mint a mellette ülő ötvenes éveiben járó hölgy. Gizike nénit megkérdezve, biztosan elmondaná, hogy szerinte mi jelentené a megoldást a válságos helyzetre. „Mindenekelőtt emelni kellene a nyugdíjakat, és nem ártana bevezetni a 23. havi nyugdíjat sem.”

A fiatal fiú erre biztosan az asztalra csapna, elvégre nehogy már a vén nyanya mondja meg, hogy mit kellene tenni, elvégre neki már úgysincs sok hátra, no meg így is éppen elég nyugdíjast kell eltartani, meló viszont nincs. Az ötvenes nő erre garantáltan megszólalna és elmondaná, hogy szerinte adót kellene csökkenteni és minél több beruházást indítani.

„Hogyisne!” – kárálna Gizike néni – „A város már így is tele van gödrökkel, a kis kézikocsimat is alig lehet húzni!”

Kész szerencse, hogy nem Gizike néniék kezében van az országunk sorsa, máskülönben a tévében állandóan az ők acsarkodásukat lehetne látni. Talán éppen ezért vannak nekünk szép öltönybe öltözött szakértőink és politikusaink, hogy ne nekünk kelljen egyfolytában anyáznunk. Jó pénzért megteszik ezt ők helyettünk, s nekünk még gondolkodnunk sem kell – eldöntik, hogy mitől lesz jó nekem, neked, és nekünk.