3 órája
Kutyatáp miatt zárta pincébe barátnőjét egy nyíregyházi férfi - A bíróság most letartóztatta!
Nem vett tápot a kutyáknak, ezért megverte és pincébe zárta az élettársát egy férfi Nyíregyházán. Tette mindezt azután, hogy kijött a börtönből. A bíróság most letartóztatta a férfit.
Forrás: tenyek.hu
A kutyák miatt veszett össze annyira egy pár Nyíregyházán, hogy a férfit végül le kellett tartóztatnia a bíróságnak. Korábban is már többször bántalmazta az élettársát, ezért el is ítélték őt kapcsolati erőszak és testi sértés miatt. Kilencven nap elzárást kapott. A börtönbe vonulás előtt adott 200 ezer forintot a nőnek, hogy míg ő a rács mögött lesz, vegyen tápot a kutyáknak. A pénz azonban eltűnt és a nő ételt sem vett az állatoknak. Ezen robbant ki a vita.
Ittas állapotban összeszólalkoztak, majd a nőt az ágyra lökte, kezét és lábát megkötözte és bántalmazta. Majd vízzel leöntötte és a fejét többször a radiátorba verte.
Ezt követően három nap múlva ittas állapotban, ismét szóváltásba keveredtek, ekkor szintén bántalmazta a nőt, az udvaron földre lökte, majd pedig a hajánál fogva bevonszolta őt egy pincébe és bezárta.
A nőnek azonban sikerült a pinceajtót kinyomnia és elmenekült a házból. Ezután hívta a rendőröket, akik őrizetbe vették a férfit. Három nap múlva pedig letartóztatta őt a bíróság.
A szomszédok most a kutyák miatt aggódnak, mivel a nőt azóta sem látták a ház körül, a férfi pedig a börtönben van. Így nagy valószínűség szerint az állatokat napok óta nem eteti senki. - olvasható a tenyek.hu oldalon.