Négylábú segítség a bokortanyákon

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lovas járőrei rendszeresen nyeregbe pattannak: Puccos és Rontás segítségével járják a bokortanyákat, és olyan helyekre is eljutnak, amelyeket autóval csak nehezen lehet megközelíteni. A napokban mi is csatlakoztunk Bordás Józsefhez és Kósa Tamáshoz. A két főtörzsőrmester közül Bordás József képviseli a rutint: több mint 17 éve a megyében dolgozik, társának pedig gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy lovas rendőrként dolgozhat. Azt mondják, a bokortanyákon élők az elmúlt években hozzászoktak a jelenlétükhöz, sokan keresik is a társaságukat. Amellett, hogy a járőrök növelik a tanyákon élők biztonság érzetét, tartják is az ott lakókkal a kapcsolatot – az idős, egyedül élő emberek esetében ez különösen fontos.

„...Sokat törték a fejüket a nyíregyházi papok, hogyan lehetne megértetni a nyíregyháziakkal, hogy az országosan híres Balczár kolbászon, az orosi nyilasok borán kívül van egyéb jó is a világon... – Persze hogy van – felelték a nyíregyháziak. – Ilyen valami: a bokortanya, az otthon nevelt ló, amely csak akkor ér valamit, ha legalább négy van belőle a kocsiba ragasztva, az erdőirtvány vagy a kiszárított láp, nádas helyén keletkezett szántóföld, de ebből csak az öreg Csengerynek jutott, miután halászbérlői jogánál fogva előbb kifogta a vadvizekből, tavakból a csíkokat, halakat...”

Krúdy Gyula A nyíregyházi ember című novellája jutott eszünkbe hétfő délelőtt, amikor összekötöttük az írásban szereplő bokortanyákat és lovakat: a megyeszékhely külterületén a Nyíregyházi Rendőrkapitányság lovas járőreivel indultunk útnak, és elkísértük őket egy darabon. Nem volt hozzánk kegyes az időjárás, egy enyhe hóvihar kellős közepén értünk a bázisra, ahonnan hetente többször is lóháton kelnek útra rendőrök. Akkor is, ha a hőmérő higanyszála mínusz húszat mutat, és akkor is, ha plusz harmincat. De esőben, szélben és – mint a saját bőrünkön tapasztaltuk – hóesésben is elindulnak.

Úttalan utakon

A nyíregyházi bokortanyákat járják, ami nem kis feladat, hiszen több mint 400 négyzetkilométerről van szó. A néhány házas településrészeken összesen kétezren laknak, főként idős emberek. Az ő biztonságukat vigyázzák a lovas járőrök, akik azokra a helyekre is eljutnak, amelyeket autóval csak nehezen lehet megközelíteni. Az erdőkben vagy a földutakon egy-egy esőzés után szinte lehetetlen közlekedni, a lovaknak azonban ezek nem jelentenek akadályt. A fő feladatuk a vagyon elleni bűncselekmények és a szabálysértések megelőzése, az elkövetők tetten érése, és amellett, hogy növelik a tanyákon élők biztonságérzetét, tartják is velük a kapcsolatot – az idős, egyedül élő emberek esetében ennek különösen nagy a jelentősége.

Hétfőn délelőtt Puccos és Rontás indulnak útnak, a nyergükben a két főtörzsőrmesterrel, Bordás Józseffel és Kósa Tamással. Kettejük közül Bordás József képviseli a rutint: Kaposváron kezdett lovas rend­őrként, de már több mint 17 éve a megyében dolgozik, társának pedig gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy lovas rendőrként dolgozhat.

Nem szeretik az esőt és szelet

Jóval azelőtt érkeznek, hogy elindulnának, a munka ugyanis a lóápolással kezdődik.

– Kitisztítjuk a körmüket, ellenőrizzük, nem lötyög-e a patkójuk, és akkor is leápoljuk őket, ha visszaérünk – ilyen havas, sáros időben, mint a mai, ez nem egyszerű – mondja Bordás József, aki úgy fogalmaz: állatszeretet nélkül ezt a munkát nem lehet jól csinálni.

– Rendőri végzettségre van szükség, majd három képzésre, azok végén pedig vizsgát kell tenni. A megmérettetéseken az számít, hogy milyen az összhang a ló és a lovas között, hogy képesek-e együtt dolgozni, s egy hullámhosszra tudnak-e kerülni. Ha a ló nyugodt alaptermészetű, a lovasának is annak kell lennie, amelyik pedig nyugtalanabb, a nyergében is hasonló habitusú lovast fogad el. Fontos, hogy jó legyen az idegrendszerük, nyugodtak és kiegyensúlyozottak legyenek, de a fizikai felépítésük is lényeges: az erős, egészséges láb és hát elengedhetetlen – mondja Bordás József, aki mosolyog, amikor azért aggódunk, hogy a lovak megfáznak a hóesésben.

– Jobban bírják, mint mi, igazából csak a széllel és esővel nincsenek kibékülve. Figyelni kell rájuk, mert a nyereg alatt megizzadnak, és a nyereg mögött van a veséjük, ami megfázhat. Akkor is meg kell mozgatni a lovakat, ha nem dolgoznak, de nem is szeretnek egy helyben álldogálni, négy nap után például most vannak kint először, és látszik rajtuk, hogy milyen vidámak!

Megtudtuk: a riport négylábú főszereplői „nyugdíjasok”. Puccos a híres somogysárdi ménesben született 1997-ben, Rontás csak egy évvel fiatalabb nála. A készenléti rendőrség egyik lova, Uszony is a majorság istállójának lakója, időnként „kölcsönveszik” a járőrök.

A bokortanyákon élők az elmúlt években hozzászoktak a lovas rendőrökhöz, többen közülük keresik is a társaságukat. – Figyelünk rájuk, és ha tudunk, segítünk nekik: elmondjuk, hogy kitől és hogyan kérhetnek támogatást, s ha kell, megkeressük az illetékes szerveket – mondja Bordás József, és hozzáteszi: az nem a feladatuk, hogy felaprítsák a tüzelőt, de ha látják, hogy elfogyott a fa, jelzik az önkormányzatnak. Azt tapasztalják, hogy örülnek nekik. – Biztonságban érzik magukat, mert tudják, rendszeresen jövünk. Sokan kiállnak a kapuba, olyankor váltunk velük néhány szót, megkérdezzük, minden rendben van-e velük, tudunk-e valamiben segíteni, de a járvány miatt a legtöbb idős ember most inkább a házában marad. De mi itt vagyunk, és ha kell, segítünk.

SZA