Solymászkaland madarak nélkül

Solymászkaland lesz jövőre Amerikában, az idén Kazahsztánban. Ember tervez, Isten végez. Ennek a közmondásnak az igazságát most a saját bőrén érezhette meg Szentpéteri Levente kemecsei solymász. Már szinte becsomagolt a bőröndjébe, ugyanis a tervek szerint Amerikába indult volna október 14-én Sarasota városba a 18. Magyar Fesztiválra, ahol a hungarikumnak számító solymászatot mutatta volna be, azonban a minap kapott egy értesítést, hogy a közelgő Milton hurrikán miatt a rendezvényt áttették 2025 májusára. A kiszámíthatatlan sorsnak köszönhetően Levente azonban mégis repülőre ül október 14-én, csakhogy nem nyugatra, hanem keletre repül. Hogy miért, az is kiderül írásunk végén.

Solymászkaland: Ragaszkodás a hagyományhoz 

Mindez a változás pár nap alatt játszódott le, s addigra már elkészült a cikkünk. Mivel a floridai program csupán egy fél évet csúszik, és a feltételek nem változnak, közreadjuk a Szentpéteri Leventével készült beszélgetést. 
– A szervezők Floridában élő magyar ismerősök útján találtak rám. Ha jól tudom, ez a világ harmadik legnagyobb magyar vonatkozású fesztiválja, a New York-i és a torontói rendezvény után itt szoktak a legtöbben lenni. Ezeknek a magyar fesztiváloknak az a céljuk, hogy ápolják a magyar tradíciókat, gondozzák a magyar hagyományokat, népszerűsítsék a hungarikumokat. Így találtak meg engem is, kaptam egy felkérést: mi lenne, ha részt vennék Sarasota városban ezen a Magyar Fesztivál nevű programon, és népszerűsíteném az egyik hungarikumunkat, a solymászatot – idézte fel az előzményeket érdeklődésünkre Szentpéteri Levente. 

Nem viszi a madarait

– Eredetileg úgy volt, hogy október 14-én repülök el Amerikába, és október 23-án érek majd haza. Kezdetben az volt a terv, hogy saját madarakkal fogok kiutazni. Az én madaraim ugyanis speciálisan idomított ragadozók, hozzá vannak szokva a bemutatókhoz: a közönség között repülnek fel akár a színpadra, a zaj nem zavarja őket, nem ijednek meg a hangszóróktól, vagyis jól vannak idomítva. Ezért szerettem volna a madarakat kivinni magammal, csakhogy amikor szembesültünk azzal, hogy mennyire nehéz élő állatot beutaztatni Amerikába, különösen a madárféléket a madárinfluenza meg minden egyéb betegség miatt, újra kellett tervezni a kiutazást. Gondolni kellett arra is, előfordulhat, hogy akár két hétig is karanténban tartják a repülőtéren a madarakat, s akkor felborul minden előzetes terv. Végül úgy döntöttem a szervezőkkel, hogy nem viszek saját madarat, hanem felvettem a kapcsolatot az Amerikai Solymász Szövetséggel, s a szervezet a Steven Casey nevű solymászt ajánlotta nekem, hogy ő majd kisegít a madaraival. Időközben a közösségi csatornáknak köszönhetően megismerkedtem Stevennel, aztán olyan jó kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy meg is hívott magához, illetve a családjához, hogy a fesztivált megelőző néhány napot töltsem náluk. Először tehát a Crystal River nevű kistelepülésre érkeztem volna. Együtt bejártuk volna a környéket, valamint természetesen megismerkedtem volna a madaraival is, felkészülve a kétnapos fesztiválra – sorolta az eredeti programot Szentpéteri Levente, majd így folytatta: 

Elég egy füttyszó, egy kiáltás

– Nem félek attól, hogy idegen madarakkal kell foglalkoznom, ugyanis ez már előfordult máskor is. Amikor Kazahsztánban voltam, gyakorlatilag ugyanez játszódott le: nagyon nehéz lett volna kiutaztatni a saját madarakat, ezért ottani madarakat kaptam. 
Az nem jelent problémát, hogy magyar parancs­szavakat nem tud nekik mondani? – kérdeztük a solymásztól. – Nem is kell nekik magyar parancsszavakat mondanom. Általában elég egy füttyszó, egy kiáltás, s arra fognak majd reagálni. A kétnapos rendezvényre egyébként elkészítek egy kiállítást is, a Magyar Solymász Egyesület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vadászkamara adott szemléltetőeszközöket, szórólapokat. Ennél a kiállításnál – most már 2025 májusában – közösen várjuk majd Stevennel az érdeklődőket, közben a két nap folyamán több előadást, bemutatót is tartunk. Én magyar nyelven magyarázok majd a magyar közönségnek, a solymászbemutatókat pedig közösen tartjuk. A külföldön élő magyarok ragaszkodnak a hagyományaikhoz, ezért érdekli őket nagyon a solymászat is. De ugyanígy érdeklődnek az íjászat, a néptánc, a népzene és a magyar vonatkozású ételek iránt is. Minden nagyon-nagyon fontos nekik, és nagy szeretettel fogadják azokat, akik ilyesmivel foglalkoznak. 
– Az amerikai barátomnak van egy tarka vércséje, egy Harris-héjája és egy vörösfarkú ölyve. Mind a három Amerikában honos madár. Nagyon sajnálom, hogy az itthoni őshonos ragadozó madaraimat nem tudom bemutatni az amerikai közönségnek, pedig szívesen elvittem volna a szirti sasomat vagy a vándorsólymomat. 
– Soha nem voltam még Amerikában, gyerekkorom óta nagy álmom volt egyszer eljutni oda. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Bízom abban is, hogy hosszú távra szóló, jó kapcsolat épül ki az Amerikai Solymász Szövetség és a Magyar Solymász Egyesület között. 
S mi lesz az itthon maradt madarakkal? – vetettük fel Szentpéteri Leventének. – Van egy nagyon kedves solymásztársam, őt kértem meg arra, hogy etesse a madarakat, illetve a sógorom is be fog segíteni neki. Volt már erre példa, a madarak tőlük is elfogadták az ételt. 

Nagy megtiszteltetés érte

A beszélgetés után nem sokkal jelezte Szentpéteri Levente, hogy nagy bánatára a Milton hurrikán miatt a jövő évben lesz Floridában a Magyar Fesztivál. Az Illés Együttes után szabadon azt kérdezhetnénk: „Happy end nincs? De van!” Levente ugyanis ismét megkereste szerkesztőségünket: – Miközben a hurrikán miatt meghiúsult utam fölött bánkódtam, felém fordult a nomád népek közös ősi, belső-ázsiai istene, Tengri... Megcsörrent a telefonom, Kazahsztánból hívtak. Különleges megtiszteltetés ért, hiszen meghívást kaptam a solymászat őshazájába egy olyan rendezvényre, amelyre igen kevesen juthatnak el. A versenyen kazah, mongol, kínai, kirgiz, török solymászokkal egyedüli magyarként mérem össze majd tudásomat lóháton sólymokkal, héjákkal és sasokkal. Már a repülőjegy is megvan, a jövő héten szerdán indulok. A Milton hurrikán végül a világ másik végére repített!