Környezetvédelem

2 órája

A zöld energiáé a jövő – népszerűek itthon a napelemek

Az óriási érdeklődés miatt a kormányzat a nyáron megemelte a Napenergia Plusz Program keretösszegét. Az adatok alapján egyre több háztartásban üzemelnek napelemek.

Miklós István

Érkeznek a támogatói okiratok: jó ütemben halad a támogatott napelemek telepítése

Fotó: Shutterstock

A beérkezett záró kifizetési kérelmek alapján közel ezer családnál már üzemelnek a kormány támogatásával telepített modern napelemes rendszerek – jelentette be a napokban közzétett közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). Arra is kitértek, több mint kétszer annyi háztartási naperőmű van hazánkban, mint 2021 végén. Magyarországon az elmúlt években nagyon népszerű befektetés, illetve beruházás volt a napelemes rendszer telepítése. Ezt a folyamatot segítette elő az idén indult Napenergia Plusz Program. Ennek keretein belül a pályázat keretösszegét a nyáron tovább emelte a kormány az óriási érdeklődés miatt. A kezdetben becsült 15 ezerrel pályázóval szemben napjainkra több mint 20 ezren mondhatják győztesnek magukat.

Az aktuális pályázatban nem csupán napelemek, akkumulátorok is segítik a zöld energiafogyasztást
Fotó: lllusztráció: ökodrive.hu

Támogatott napelemek a vármegyében

A napelem hazai térhódításáról, valamint a pályázati lehetőségekről Székely Tiborral, a nyíregyházi Kelet-Solar Kft. értékesítőjével beszélgettünk. A szakember rámutatott, hogy az elmúlt három évben a nagy százalékban a lakosság által birtokolt, háztartási méretű kiserőművekhez napelemes rendszereinek száma a duplájára nőtt..

– Míg 2021-ben valamivel több mint 10 ezer igénybejelentés érkezett az áramszolgáltató felé napelemes rendszer telepítési szándékról, addig a következő év augusztusában mintegy 80 ezer. Ez hihetetlen nagy terhet rótt az áramszolgáltatókra is, emiatt időszakos fennakadások és hosszabb ügyintézési határidő is előfordult. Az érdeklődés az előző pályázatoknál és a jelenleginél is nagy a vármegyében, mi is több mint 100 szerződéssel, támogatói okirattal rendelkezünk – tudatta az értékesítő, akitől azt is megtudtuk, jól haladnak a támogatott napelemek telepítései, ám sokszor időbeli késedelmet okoz, hogy az adott ingatlannál nincs kiépített háromfázisú hálózat.

Székely Tibor kiemelte, az elmúlt években számos változtatás történt és történik.

– A következő időszak is számos újdonságot tartogat majd, amelyekhez a rendszertulajdonosoknak és az új telepítés előtt állóknak is alkalmazkodnia kell. Átalakulóban van az elszámolás módja, időszaka, várható egy akár napon belüli dinamikus árazás is. Ez nem csak a lakosságot, hanem a vállalkozásokat is érinti vagy érinteni fogja. E szegmensben intenzívebben felértékelődött az energiahatékonyság, ami mára számos esetben stratégiai költségelemmé lépett elő. Közös érdekként előtérbe került a megtermelt energia tárolása is, amit a lakossági és a vállalkozói pályázatok is tükröznek – tette hozzá.

Megdobja a költségeket az akku

– A háromfázisú hálózat igénylése a szolgáltatótól, majd a kiépítés és az ezekhez tartozó ügyintézés akár több hónapos folyamat is lehet, és ennek során villanyórát is kell cserélni. Ahol nem áll rendelkezésre a három fázis, ott akár fél évet is igénybe vehet, mire belekezdhetnek a szakemberek a napelemes rendszer telepítésébe. Ezzel érdemes számolni a pályázóknak, vásárlóknak, hiszen a régebbi ingatlanoknál sok esetben nincs három fázis, a rendszer megléte inkább az új építésű házakra jellemző, ahol több nagyfogyasztó, például hőszivattyús fűtés is van – tette hozzá Székely Tibor, akivel a napelemek költségeiről is beszélgettünk.

Mint mondta, rengeteg megoldás létezik, de egy átlagos háztartásnak megfelelő 5-kW-os teljesítmény leadására képes rendszer akár 2,5 millió forintból is kijöhet engedélyeztetéssel együtt.

– A Napenergia Plusz Programban azonban energiatárolót is kell telepíteni, ami jelentősen megemeli a költségeket. A pályázat 66 százalékos támogatottságú, és a feltételeknek megfelelő rendszer mintegy 6–7,5 millió forintba kerül. Mindent összevetve egy hagyományos napelemes rendszer árát kell önerőből kifizetni, cserébe egy modern, felhős időben is megújuló energiát biztosító hálózattal gazdagodhatnak az ügyfelek. Az akkumulátorok tehát még mindig sokba kerülnek – hiszen a teljes költség felét teszik ki –, de az elmúlt években sokat csökkentek az árak, és a piacon is minden elem könnyen elérhető. Áruhiány tehát nem fenyeget, bár 2022-ben már megéltünk egy olyan időszakot, amikor szint képtelenség volt invertert beszerezni. Éppen ezért mindig tartunk készleten több fődarabot is, nehogy megismétlődjön a két évvel ezelőtti helyzet – hangsúlyozta Székely Tibor.

Egy évtizeden belül megtérülhet

A napelemek telepítése az elmúlt években mérséklődött árak ellenére még mindig nagy befektetés, ezért jogosan merül fel a kérdés, mikorra térül meg az „ingyen” napenergia.

– Ma már nehéz válaszolni erre a kérdésre, mivel az elmúlt években változtak az elszámolás szabályai, és az sem mindegy, kinek milyen rendszere, illetve energiafogyasztása van. Az éves elszámolás idején könnyebb volt a matek, most viszont havi elszámolás van, ráadásul létezik rezsicsökkentett és kedvezmény nélküli áramár is. Úgy vélem, ha egy átlagos rendszerrel és fogyasztással számolunk, mintegy 8–10 év alatt megtérül a befektetés. Attól sem kell tartani, hogy a napelemes rendszer valamelyik fődarabja hamarabb tönkremenne. Minimum 10 év garanciát vállalnak a gyártók az élettartam szempontjából legkényesebb inverterre, de a prémium termékekre kétszer ennyi garanciát is vállalnak. Sőt, nem is muszáj a legdrágább invertert választani, ugyanis garanciabővítéssel szinte bármelyik berendezésre kaphatunk 20 év garanciát – hívta fel a figyelmet Székely Tibor, majd arról is beszélt, miért érdemes manapság napelemes rendszert telepíteni.

– Az átlagos energiafogyasztású háztartásoknál még az említett alap rendszer is biztosít annyi megújuló energiát, amivel jelentősen faraghatunk az otthonunk rezsijéből. A Napenergia Plusz Programban telepített energiatárolós rendszerek pedig még a felhős napokban is garantálják a stabilitást, hiszen a korábban megtermelt, de fel nem használt áramot az akkumulátorokba töltik. Ennélfogva akkor is ingyen van az áram, ha nem süt a nap. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a hazai jogszabályok miatt áramszünet esetén az akkumulátoros rendszerek sem üzemelhetnek. Ennek főleg biztonsági okai vannak, az áramszolgáltató munkatársait védik ezzel az intézkedéssel – emelte ki az értékesítő.

Napelemes rendszer kiépítését tervezi olvasónk, Herczku Gábor is. Lapunknak arról számolt be, egy kiterjed felújításba vág bele családjával a tavasszal, melynek része a fűtéskorszerűsítés is.

– Egy régebbi építésű házban élünk, mely már több szempontból is elavult. Hamarosan belekezdünk a felújításba, ennek keretében keretében az épület elektromos hálózatát is modernizáljuk. Úgy gondoltuk, ha már a „vázig” visszabontjuk az ingatlant, akkor most érdemes egy napelemet is telepíteni. Olvastam az aktuális pályázati lehetőségről, ám én nem szeretnék olyan drága berendezéseket. Egy alap, a fogyasztásunkat napos időben kielégítő rendszerben gondolkozom, ami néhány millió forintból kivitelezhető – árulta el Herczku Gábor.


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!