2 órája
A legtöbben maradtak a pénzügyi pályán
A nyíregyházi Széchenyi-középiskola jó alapokat adott diákjainak, bátran építkezhettek rá.
Jól sikerült a jubileumi találkozó
Fotó: Molnár Andrea magánarchívuma
Hatvanéves érettségi találkozót tartott a napokban a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Technikum 1964-ben végzett, pénzügyi tagozatos osztálya. Annak idején 48 fővel kezdték el a középiskolás éveket, most mindössze 16 öregdiák köszöntötte egymást. Sokan elhunytak az évtizedek során, négy osztálytárs a nagy távolság vagy betegsége okán maradt távol.
Immár évente találkoznak
– Az osztályfőnökünk, dr. Marssó Józsefné Mária néni összetartó osztályt varázsolt a sok leányból. Az érettségikor megfogadtuk, hogy 5 évenként találkozunk, s így is tettünk. Tíz éve már minden évben összejövünk. Így volt ez most is, a jubileumi ünnepségünk alkalmával is. Visszatekintettünk a diákéveinkre, megemlékeztünk volt tanárainkról, társainkról, akik már nem lehetnek közöttünk – mesélte lapunk munkatársának a szervezők egyike, Melis Tiborné Békési Éva.
Hozzátette: az életút-beszámolókon természetesen ezúttal is szó esett családról, karrierről, gyerekekről, unokákról, volt munkahelyi élményekről. Összességében elmondható, hogy mindenki megtalálta a helyét az életben, a legtöbben a pénzügyi pályán maradtak s értek el sikereket. Jó alapokat adott diákjainak az iskola, bátran építkezhettek rá. A volt pénzügyisek remélik, sokáig örülhetnek még egymás társaságának, legközelebb 2025-ben, az újabb osztálytalálkozón.