Hubertus-kereszt: a vadászmesternek

A Hubertus-kereszt arany fokozatát vehette át a közelmúltban a vármegyei vadásznapon Lemák Zoltán, aki a Nyírmadai Egyetértés Vadásztársaság tagja. A laudációjában többek között a következők hangoztak el: „2009-ben választották meg az intéző bizottság tagjának, először környezetvédelmi felelős volt, majd néhány éve vadászmesterként tevékenykedik. A vadásztársaság mindennapi életének aktív tagja, a programok szervezésében és rendezésében éppen úgy részt vesz, mint a vadászatszervezésben, a vadásztatásban, a vadgazdálkodásban. 
A Vadászkamara rendezvényein szinte kivétel nélkül jelen van, a szervezésből rendszeresen kiveszi a részét. Vadászmesteri tisztségének színvonalas ellátásához vadgazda mérnöki végzettséget szerzett a Soproni Egyetemen.” 

Hubertus-kereszt: sokrétű munkát végez

Kérésünkre először a kezdeteket idézte fel Lemák Zoltán. 
– Már gyermekkoromban megismerkedtem a vadászattal. A családban mindenki imádta a természetet, az édesapám mezőőrséggel foglalkozott. Pusztadoboson nőttem fel, ami Nyírmada mellett van. Egyébként a Nyírmadai Egyetértés Vadásztársaság azért vette fel a Nyírmadai nevet is, mert az országban sok Egyetértés Vadásztársaság működött, és mivel akkoriban a székhelyünk Nyírmadán volt, felvettük megkülönböztetésként a település nevét. A vadászházunk jelenleg Pusztadobosan található. 
– Az Egyetértés nevet nagyon régről hozzuk magunkkal, nem akarjuk megváltoztatni, ezzel is jelezzük, hogy fontos számunkra a hagyományok ápolása. De hadd térjek vissza a gyermekkori élményekre. A természet közelében nőttem fel, az élővilág meghatározó volt a számomra. Van egy óvodai fotóm 4 éves koromból, amikor már sörétes játék puskával fotóztak le, tehát körülbelül a gyökerek odáig vezetnek vissza, a valóságban azonban 16 éves koromban vettem részt először rendes vadászaton, egy apróvadas vadászaton hajtó voltam. Onnantól kezdve a mai napig minden egyes vadászaton ott vagyok. 

Hubertus-kereszt: Irányítja a vadgazdálkodást

– Meg lehet fogalmazni, hogy mit jelent önnek a vadászat? – tettük fel a kérdést Lemák Zoltánnak. 
– Hát most nagyon sok idézetet mondhatnék a vadűzésről és az erdőzúgásról, de az én olvasatomban a vadászat, a vadgazdálkodás olyan hétköznapi munka, ami a mindennapi pörgésen túl a természetben megnyugvást ad. Fontos ismerni a vad életét, hogy el tudjuk ejteni, de a legnagyobb öröm számomra a vad nevelése, etetése, itatása. 
– Vadgazdálkodási szakmérnöki szakot végeztem Sopronban. Negyvenévesen döntöttem el, hogy ezt a harmadik diplomát azért csinálom meg, hogy még több olyan hasznosítható tudásom legyen, amellyel segíteni tudom a vadásztársaságot mint vadászmester. A vadásztatás elsősorban a hivatásos vadászok dolga, az én feladatom pedig maga a vadgazdálkodás irányítása. 
– A vadásztatásból származó árbevételt igyekszem visszaforgatni a vadgazdálkodásba úgy, hogy fejlődjön a vadállomány, s minél több minőségi vadásztatás lehessen a jövőben is, valamint kiváló vadállománnyal rendelkező vadászterületet tudjak kialakítani a vadásztársaim számára. 
– Mi jellemző az önök vadászterületére? – kérdeztük Lemák Zoltántól. 
– Elsősorban apróvadas terület a miénk, a vadásztársaim a mezei nyúl és a fácánkakas vadászatát részesítik előnyben, azonban az utóbbi évek erdőtelepítéseinek köszönhetően az olyan nagyvadfajok is megjelentek nálunk, mint a gímszarvas és a vaddisznó. Az egyedszámuk folyamatosan növekszik évről évre, sőt az utóbbi időben megjelent nálunk a dámszarvas is. 
– A vármegyei vadásznap főzőversenyén azért voltunk büszkék az ételünkre, mert abból a dámvadból készítettük, amit tavaly a vadászterületünkön legelőször ejthettünk el a vadászati hatóság engedélyével. Ezt az egy példányt hoztuk terítékre, s tartogattuk az idei vadásznap főzőversenyére. De hogy visszatérjek a vadászterületünkre, elmondhatjuk, hogy immár vegyes területről beszélünk, és a muflonon kívül Magyarország összes nagyvadja és apróvadja jelen van már nálunk.

Öröm is és üröm is

Az a tény, hogy megjelent a nagyvad, az öröm is, ugyanakkor üröm is, mert növekszik a mezőgazdasági vadkár – vetettük fel. 
– Ez valóban így van. Kezdetben a mezőgazdasági vadkárral kellett számolnunk, de most már jelentkezik az erdei vadkár is, hiszen évről évre egyre több szarvassal találkozunk. 
A vadászoknak ez csak jó lehet, hiszen vadkárelhárításra hivatkozva mehetnek terítékre hozni a vadat... – jegyeztük meg. 
– Ez egy nagyon érdekes és összetett probléma, sokan valóban így gondolják. Csakhogy ha belegondolunk, nagyon rövid idő jut a vadkár­elhárításra, hiszen ha például az idei évet vesszük, az óriási esőzések következtében nagyon hamar megnőtt a kukorica és a napraforgó, s a magas növényzet olyan takarást ad a vadnak, hogy már nem tudjuk terítékre hozni. 
– Ha egy hatalmas táblába bevette magát egy disznókonda vagy egy szarvasrudli, akkor miért is akarnának kijönni onnan, nagyon jól élnek, mi viszont nem látjuk a vadat, nem férünk hozzájuk. 
– A mezőgazdasággal foglalkozók most még nem látják a károkat, de amikor majd megkezdődik kombájnolás, a betakarítás, előjönnek majd ezek a dolgok, és nő majd a feszültség a mezőgazdaság és a vadgazdálkodás között. 

Kapcsolattartás a barátokkal

Befejezésül arra voltunk kíváncsiak, milyen vadat sikerült eddig elejtenie Lemák Zoltánnak. 
– Szerencsésnek mondhatom magamat, mert azt tűztem ki célul, hogy 30 éves koromra megszerzem a magyar ötöst, ami azt jelenti, hogy az apróvadfajok mellett terítékre hozok őzet, gímet, dámot, muflont és vaddisznót, és ez nekem hál’ istennek megadatott. Amire nagyon büszke vagyok, hogy tavaly sikerült elejtenem a területünk egyik legnagyobb bikáját, az agancsa 9,14 kilogramm súlyú volt. 
– Mint említettem, Sopronban végeztem, ahol életre szóló kapcsolatok is köttettek. A kapcsolatoknak köszönhetően rendszeren járok Somogy, Zala és Borsod vármegyébe is vadászni, de számomra ez valójában csak ürügy arra, hogy ápoljam az emberi kapcsolatokat, szakmai beszélgetéseket folytathassak a barátaimmal, hiszen ezeknek a kötetlen találkozásoknak számomra sokkal nagyobb a hozzáadott értékük, mint egy hivatalos szakmai programnak – tette hozzá befejezésül Lemák Zoltán.