Vadászavatás a Cserehát dombvidékén

A női nem képviselői napjainkban nemcsak a gyermeknevelésben, nemcsak a konyhában, hanem az erdőben is megállják a helyüket. A természet szépsége, az élővilág sokszínűsége őket is rabul ejti, s ha úgy adódik, magabiztos kézzel hoznak terítékre egy-egy vadat.

Két trófeás vad vadásza 

A Nyíregyházán élő Giliga Erika a házassága révén került kapcsolatba először a vadászattal, hiszen az apósa és a férje is járta szabadidejében az erdőt, aztán több unokatestvére, illetve az öccse is sportvadász lett. Mindenki mesélte az élményeket, a szabadban töltött órákat, s kedvet kapott ahhoz, hogy ő is felüljön a lesre megfigyelni az állatok titokzatos életét, az ébredő vagy éppen elalvásra készülő természet csodáját. Valójában mindez nem állt tőle távol, hiszen mindig nagy híve volt a kirándulásoknak, barangolásoknak, túrázásoknak. Évek óta kacérkodott a gondolattal: megszerzi a vadászengedélyt, hogy még jobban megismerhesse az erdei-mezei állatok és növények világát, tagja lehessen a vadászok összetartó társadalmának. Két éve aztán sikeresen levizsgázott, s vásárolt egy sörétes és egy golyós lőfegyvert is. – Lehet, hogy szentimentális vagyok, de ezt a két „társat” én egy életre választottam. Sokan úgy vásárolnak fegyvert, hogy néhány év múlva lecserélik, én ezzel a két fegyverrel szeretném majd évtizedek múltán is terítékre hozni a vadat – mesélte a fegyvervásárlásról Giliga Erika. 

– Bár voltam már apróvadvadászaton is, az élet úgy hozta, hogy két trófeás vadat sikerült eddig elejtenem, egy őzbakot és egy gímszarvasbikát, vagyis e két vad vadászává avattak fel. Az őzbakot még tavaly nyáron augusztusban az üzekedés idején hoztam terítékre, az újfehértói unokatestvéremtől, a szintén sportvadász Molnár Ildikótól kaptam ajándékba, a szarvasbika vadászatának élményével pedig most ősszel lettem gazdagabb.

Cserkelés az erdő sűrűjében 

Arra kértük Giliga Erikát, elevenítse fel ezt a legutóbbi vadászatát. – A szarvasbőgés egyaránt nagy élmény mind a sportvadászoknak, mind a civil érdeklődőknek, vagyis minden természetbarátnak. Máskor csendesek a bikák, de szeptemberben hírül adják a teheneknek, hogy merre vannak, hol vonulnak. Különleges élmény ezt a mélyről jövő, energikus hangot hallani. 

– A szarvasbika vadászatának lehetőségét az öcsémtől kaptam, aki a Cserehát vidékén bérel vadászterületet a társaival. Amikor első alkalommal egy reggel kimentem a kísérőmmel az erdőbe, láttuk és hallottuk is a bikákat, de a célom akkor főleg az volt, hogy tapasztalatokat szerezzek, megismerkedjem a környékkel. Úgy gondolom, sokat lehet tanulni akkor is, ha tapasztalt vadászokkal megyünk ki cserkelni az erdőbe, hiszen a tankönyvekből megtanult ismereteket a gyakorlatban kell alkalmaznunk, felhasználnunk. 

– A vadásznak reggel nincs sok ideje, hiszen a napfelkelte után egy-két órával a vad visszahúzódik rejtekhelyére, azonban a bőgés időszaka több hétig is eltart, így azért van idő a szarvasbika szokásainak megismerésére. – Pár nap múlva újra kimentünk hajnalban, s mivel többen voltunk, két csoportot alakítottunk. Engem egy tapasztalt vadőr kísért. Egy tisztásnál megálltunk, s hallgattuk a szarvasok bőgését, illetve figyeltük, látunk-e mozgást. Amikor már világosabb lett, beljebb indultunk a sűrűbe, ahol már érezni lehetett, hogy nem sokkal korábban ott szarvasok vonultak el. Hallottuk is a távolodó bőgés hangját, s arra gondoltam, hogy erről már lemaradtunk. Igaz, korábban nem lett volna értelme bemenni a sűrűbe, hiszen a hajnali sötétségben nem láttunk volna semmit.

Szaporábban vert a pulzus 

– Alig telt el egy-két perc, szemben hirtelen megjelent egy bika, s bőgve közeledett felénk. Dermedtem álltunk, a pulzusom egyre szaporábban vert. A kísérőm azonnal elbírálta a vadat, s jelezte, hogy terítékre hozható. A lövés után ellenkező irányba szökkent el a vad, attól féltem, hogy csak megsebeztem, de száz méter után megtaláltuk összerogyva. – A hagyományokhoz hűen megadtuk a vadnak a tiszteletet, a szájába és a sebre töretet tettünk, egy harmadikat a kalapomra tűztem. Megérkeztek közben a másik csapat vadászai is, és szintén a szokásokat követve felavattak gímszarvasbika-vadásszá, ami nagy megtiszteltetés volt a számomra. Az egyik vadász tanácsolta, de én is késztetést éreztem arra, hogy megérintsem a terítékre hozott vadat, ami mintha átadta volna az energiáját, mintha eggyé vált volna velem… – tette hozzá Giliga Erika, aki még azt is elmondta, hogy a gímtrófea bronzérmes lett.