Horgásztavat varázsolt a Szatyiból

Nem panaszkodhatnak a Nyíregyházán és a térségben élő horgászok, hiszen számos horgásztó kínál lehetőséget arra, hogy hódoljanak a szenvedélyüknek. A vármegyeszékhely déli oldalán is található egy kis horgászvíz, a Szatmári-tó. 

Harcsa, ponty, amur 

Egy szombat délután, napfényes őszi időben kereste fel e sorok írója a mérete miatt családiasnak mondható tavat. Most nem voltak sokan, csupán egy édesapa figyelte a parton, a gyermeke hogyan küzd meg úszós készségével a halakkal. 
– Huszonegy éve üzemeltetem ezt a tavat. Előtte nagyon elhanyagolt terület volt, az idősebb nyíregyháziak emlékezhetnek a Szatyiként ismert vízterületre, mocsaras részre. Szinte a senki földje volt. Néha felvetődött az az ötlet, hogy fel kellene tölteni földdel – mesélte az előzményeket érdeklődésemre Márton István tógazda. 
– Akkoriban a két fiam is szeretett horgászni, s úgy gondoltam, nem hagyom, hogy tönkremenjen ez a tó. Legyen olyan, mint a Bujtos, tulajdonképpen itt van a városban, ha éppen a szélén is ez a bő egyhektáros terület. Valahol a víz mélysége eléri az öt métert, s ez szerintem nem lebecsülendő dolog. 
– Sajnos, az a helyzet, hogy én is öregszem, a gyermekek pedig nem tudnak besegíteni, így nem bírok már a hét minden napján nyitva lenni, csak a hétvégéken, illetve ünnepnapokon, hiszen az emberek akkor érnek rá főleg, akkor tudnak több időt szentelni a szenvedélyüknek. 
– Rengetegfajta halunk van. A legnagyobb halunk a folyami harcsa, van olyan példány, amelyik eléri az 50 kilogrammot. Telepítünk olykor afrikai harcsát is, de az nagyon a nyári időszakhoz kötött. A legnagyobb pontyok 17-18-20 kilogramm körüliek, közülük legalább százat chippel elláttunk. 
– A nagyobb amurok is elérik a 18-20 kilogrammot. Van még a tóban keszeg, kárász, sügér, vagyis olyan apróhal, ami a harcsának, a csukának táplálékot jelent. Fogtak a tóból 8-9 kilogrammos csukákat is. Pontyot, dévért és kárászt annak arányában telepítek, hogy mennyit visznek el a horgászok. Van egy kisebb természetes szaporulat is, de annak mértékét valójában nem ismerem – magyarázta a tógazda. 

Családi hagyomány 

– Jönnek hozzánk sporthorgászok, akik visszaengedik a megfogott halat, a gyermekek is visszaengedik a halat, nekik az élmény a fontos, s persze vannak, akik el is viszik a pontyot. Kísérleti jelleggel tettünk bele tokhalat is, volt, amelynek a hossza elérte az 1 méter 40 centimétert. Hiába voltak a nagy melegek, a tó megőrizte a vízminőségét. Igaz, nyáron gyakran volt eső, ami felfrissítette a vizet. Ennek azért örülök, mivel nincs mellettünk csatorna, amiből friss vízzel tölthetnénk fel a tavat. Valamikor innen termelték az agyagot az építkezésekhez, illetve a csempeüzem számára az alapanyagot. Maga a tó egyébként jóval nagyobb, de mivel más-más magánterületen van, tulajdonképpen szétszabdalták a gazdák, s végül part, illetve gát épült a tavak közé – folytatta Márton István, akitől azt is megkérdeztük, hogyan és mikor szerette meg a horgászatot. 
– A Tisza mellett, Vencsellőn nőttem fel. A barátokkal jártam a folyóhoz, a Lónyay-csatornához, a holtágakhoz, például a Kacsa-tóhoz. Ennek bizony már ötven-hatvan éve. Aztán megszülettek a fiaim, akik szintén megszerették a horgászatot, a megyei szövetség szervezésében még versenyekre is eljártunk. 
– Egy idős bácsi a Ságvári tsz-től megvette a területet befektetés céljából, de nem csinált vele semmit. Így aztán tőle vettem meg a területet több mint húsz évvel ezelőtt. Akkor még a Ságvári-kertvárosban laktam, de hogy megvettem itt a területet, ide építkeztem. Három unokám van, ketten áztatják a zsinórt, a harmadik még kicsi a horgászathoz. Amikor a két nagyobb megérkezik, köszönnek, hogy szia, papa, aztán a következő kérdésük: giliszta van? Csonti és tengeri van? 

Élmények a gyermeknek 

Hajcsák Gábor a kisfiával, Botonddal horgászik. Pontosabban szólva csak drukkol gyermekének, akinek úszós készségén a csalit folyamatosan nyaldosták a halak. 
– Elég gyakran eljövök ide a fiammal, amikor lehetőségünk van rá, mert Botond nagyon szeret horgászni. Általában hétvégente jövünk, hiszen Botondnak iskola van, én pedig dolgozom – mesélte az édesapa. – Egyszer erre jártunk, láttuk a kiírást, s megkérdeztük a lehetőségeket. Szeretjük, mert csendes, nyugodt, tiszta hely. Körbe van kerítve, s ide csak az jön be, akit a tógazda, a kedves és segítőkész Pista bácsi beenged. Máskor egyébként többen szoktunk lenni. Kettőnk közül csak Botond horgászik, én meg asszisztálok a pecázáshoz. 
A 9 éves Hajcsák Botond a következőket mesélte érdeklődésünkre: 
– Egy éve horgászom. Az osztálytársaim és az unokatestvéreim is horgásznak, így végül kedvet kaptam tőlük. Kárászt szoktam fogni, a múltkor pedig sikerült megakasztanom egy törpeharcsát is. Csontival és gilisztával szoktam horgászni. Szeretnék majd minél nagyobb halakat fogni. Egyszer egy ponty kapta be a gilisztát, a vékony zsinór nem bírta a súlyát, és elszakadt. Talán egyszer fenekezős bottal sikerül majd kifognom – tette hozzá Botond.