Nyolcvannyolc óra csónakban és parton

Második alkalommal rendezik meg augusztus 23-tól augusztus 27-ig a II. Hegyalja Harcsafogó Kupát a rakamazi kempingi központtal. A versenyre benevezett közel ötven csapat tagjai szerdán 17 órától 88 órán keresztül várják a tiszai harcsák kapását. 

A nem mindennapi, igazi férfias kihívást jelentő megmérettetésről a Nyíregyházán élő Vass István Miklóssal, a verseny egyik fő szervezőjével beszélgettünk. Vajon hogyan született meg ennek a versenynek az ötlete? – kérdeztük Vass István Miklóstól. 

– Ez egy több évre visszamenő történet. Régóta motoszkált bennem és a társamban, a Tokajban tanító Szalai Gábor László pergetőhorgászban az a gondolat, hogy nagyon sok harcsafogó verseny van Magyarországon, de mindegyiket állóvíznél rendezik meg. Itt van nekünk természeti adottságként a Tisza, ahol olyan többnapos harcsafogó verseny lehetne, amilyet hazánkban még sohasem rendeztek.

A legelszántabbak jöttek 

– Meg is rendeztük tavaly az első Hegyalja Harcsafogó Kupát, s utána nagyon sok kedvező visszajelzést kaptunk a horgászoktól, érdeklődőktől. Mindenki arról áradozott, hogy itt valóban igazi vadvíz és háborítatlan természet várta a résztvevőket, s a körülményeket figyelembe véve ide valóban csak a legelszántabbak jöttek – mesélte a verseny fő szervezője. 
Kíváncsiak voltunk arra is, vajon miben rejlik a verseny népszerűségének a titka. 

– Tavaly huszonegy csapat jött össze a verseny megkezdésekor, most pedig vasárnap reggelig közel ötven csapat várja a harcsák kapását. Utólag több helyről visszahallottuk, hogy nem bíztak bennünk, nem hitték el, hogy meg tudjuk szervezni ezt a nagyszabású versenyt, több ismerősöm éppen ezért nem is nevezett, hiába hívtam. Tavaly aztán az eredményhirdetéskor mind a huszonegy csapat jelezte, hogy jövőre ismét indulni szeretne. Január elején tettük ki a figyelemfelhívó videót a közösségi médiában az idei versenyre, s gyakorlatilag január 12-re már megvolt egy bő, 52 csapatos létszámunk – folytatta Vass István Miklós, aki kitért arra is, honnan érkeztek a csapatok az idei küzdelemre. 

– Nyugodtan nevezhetjük nemzetközi viadalnak, hiszen a hazai versenyzők mellett jöttek indulók Szlovákiából, Szerbiából, Olaszországból pedig hazalátogatott a verseny fődíjának magyar származású felajánlója. Sajnos, az angol versenyző Nottinghamből a napokban lemondta a részvételt, mert nem könnyű eljutnia autójával csónakot szállítva Rakamazig. Azt ígérte, jövőre mindenképpen eljön, sőt hívja a barátait is, vagyis két csapatot is kiállítanak majd. 

– A külföldiek mellett hazánk minden részéből érkeztek versenyzők, többek között Békés és Hajdú-Bihar vármegyéből, Tiszalökről, Tiszaújvárosból, Miskolcról, Pécsről, Pest környékéről. Főleg folyók mellett élő csapatokról van szó, a Duna, Rába, Maros harcsáira specializálódtak, s most szerencsét próbálnak nálunk. S hogy miért vannak ilyen sokan? Ezt a titkot szeretném én is megfejteni, de nem tudom. Arra gondolok, hogy ilyen verseny még nem volt, s a horgászok szeretik a kihívásokat.

Nem könnyű a megfogása 

– A harcsa tulajdonképpen egy rejtőzködő ragadozó, aminek a megfogása tóban sem könnyű, hát még egy élővízben, próbálkozzunk akár partról vagy csónakból. Tavaly szeptemberben úgy fogtam a partról egy harcsát, hogy előtte huszonkét éjszakát töltöttem kint a vízparton. Este kimentem, a szereléket behúztam oda, ahová gondoltam a harcsát, reggel pedig kihúztam, és mentem haza. Végül megfogtam a huszonharmadik éjjel a harcsát, ami ráadásul nem is volt nagy, csupán 13-14 kilogramm, de az élmény végül kárpótolja a horgászt a türelmes várakozásért.

Olaszországi horgászat a fődíj 

– Horgászni csak a Tiszán lehet, mivel a Bodrog már egy másik halgazdálkodási társulat kezében van. Hadd köszönjem meg Fesztóry Sándor ügyvezető igazgató és a vármegyei horgászszövetség teljes körű segítségét és támogatását. Rakamaztól felfelé és lefelé is tizenhárom folyókilométer az engedélyezett szakasz. A felső határ Szabolcs község térségében található, a déli szakaszhatár pedig Tiszaeszlár határában. A Tisza mindkét oldalán 1-1 kilométeres szakaszt sorsoltunk ki a csapatok között a parton, így nemigen zavarják egymást. Az éjszakai horgászat során – napnyugtától napkeltéig – csak ezen az egy kilométeres szakaszon maradhatnak a csapatok, nappal bárhol horgászhatnak. Értékes díjaink vannak, most csak kettőt emelnék ki. A győztes csapat fődíjként eltölthet majd néhány napot Olaszországban a Pó folyó mellett, s mint ismert, a hatalmas folyam a csatornáival a kapitális harcsák miatt a horgászok „Mekkájának” számít. Az angol csapat, amelyik végül nem tudott eljönni, a legnagyobb halat fogó horgásznak ajánlott fel díjat, ami egy harcsatábori lehetőség az egyik nyugat-európai országban. 

Egy ilyen megmérettetés nemcsak a versenyzőknek, hanem a szervezőknek is fárasztó munka. A verseny után a szervező vajon mikor érzi magát elégedettnek? – vetettük fel a fő szervezőnek. 

– Tavaly, amikor a verseny véget ért, a csapatok elköszöntek, ott maradtunk ketten Gáborral a kempingben. Egyszer csak Gábor megszólalt: „Olyan üresség van bennem.” Az előző napok folyamatos nyüzsgése után olyan erővel tört ránk a csend, hogy valóban üresnek éreztük magunkat. Persze még napokon keresztül jöttek az üzenetek, a gratulációk, felidéztük az emlékeket, de az már teljesen más. Az idén akkor lennék elégedett, ha megint jönnének az üzenetek, a gratulációk. Az elmúlt hónapok folyamatos szervezőmunkája a mindennapi életünk szerves részévé vált, s bizony nem könnyű visszarázódni a korábbi életformába.