Megriadt az őz a galamboktól

Hatodik alkalommal rendezte meg az elmúlt szombaton az őzbaktrófeák mustráját a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vadászkamara a sóstóhegyi székháza udvarán. 

A szakemberek és az érdeklődők több mint háromszáz agancsot láthattak a kiállításon. Ezek mind olyan őzbakok fejékei voltak, amelyeket az idei szezonban, vagyis április 15. óta ejtettek el hazai és külföldi vendégvadászok. Ez utóbbiak több trófeát már hazavittek, így most főleg olyanokat láthattak a vendégek, amelyeket magyar „Nimródok” hoztak terítékre. Ezek között is voltak szépek és súlyosak: a látogatók megcsodálhatták a kállósemjéni Kállay Vadásztársaság területén elejtett őzbak 714 ­grammos trófeáját is. A mustra jó lehetőséget teremtett ­továbbá arra, hogy a szakemberek megvitassák az időszerű vadgazdálkodási kérdéseket.

Lemaradás az időjárásban 

A trófeamustra látogatói hallhatták a kamara fúvószenekarát is, ami immár négytagúra bővült egy ifjú zenésznek köszönhetően. Így most már lehetőség nyílik arra, hogy a kamaraegyüttes versenyeken is bemutathassa tudását. Az előadásukban felcsendült a vadászhimnusz és az őzbakteríték szignálja is az elejtett őzbakok tiszteletére. 

– A Nyírség mellett a beregi és a szatmári vidéknek is jellegzetes és fontos nagyvada az őz, csak mivel ott két-három hét lemaradás van az időjárásban, még nem igazán kezdtek az őzbakvadászathoz, így nincs még mit bemutatniuk az ottani vadásztársaságoknak, ezért vannak most főleg a nyírségi társaságok trófeái kiállítva, hiszen ezek a szervezetek jószerivel már túl is vannak a vadászszezon elején – tájékoztatta szerkesztőségünket Fazekas Gergely, az Országos Magyar Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezetének titkára. 

– A vadászatra jogosultak háromszáznál több trófeát hoztak el a kiállításra. Ez a szám lehetne több is, de a vendégvadászok többsége már hazavitte a trófeáját.

Élőhely, talaj, genetika 

– Gyakorlatilag minden évben úgy indulunk neki a kiállításnak, mint ahogy azt az átlag magyar ember szokta mondani: nem lesz ez jó. Az elején kicsit pesszimisták vagyunk is, kicsit félünk az eredményektől, aztán szerencsére a kiállított agancsok már azt mutatják, hogy nem kell félnünk, felesleges volt aggódnunk. Úgy gondolom, az átlagtól jobb évet mutatnak az eredmények, hiszen vannak nagy súlyú, különleges formájú, kiemelkedő trófeák is, vagyis vadászszíveket megdobogtató látványban van részük mindazoknak, akik eljöttek most hozzánk – folytatta a szakember. 

– A vadásztársaságok odafigyelnek a vadgazdálkodásra, hiszen 500 és 600 gramm feletti agancsok is vannak, de a legbüszkébbek most a 714 grammos agancsra vagyunk. Ez utóbbihoz már kellett – ha lehet ezt mondani – a természet szerencséje vagy a Jóisten kegye is. 

– Tudatos gazdálkodással az 500-600 grammos agancsok elérhetőek etetéssel, gondozással, az állatok megóvásával, de hogy 600 gramm felett hol fog megállni a trófea súlya, ahhoz már meghatározó tényező az élőhely, a talaj milyensége, az időjárás, valamint fontos tényező a genetika is. Ezek mind olyan feltételek, amelyekre nincsen hatásunk – magyarázta Fazekas Gergely. 

– Ahol mindez szerencsésen összejön, terítékre hozható súlyosabb agancsú őzbak is. Összességében nincs okunk panaszra. Vármegyénkben a talajszerkezet nagyon változatos, vannak jó élőhelyek, s ha ezekhez megfelelő szaktudás, türelem és odafigyelés társul, akkor lehet az átlagtól jobb az őzbak trófeája.

Kuriózum az arab vadász 

– Tavasszal főleg külföldi vadászok jönnek vármegyénkbe. Nekik kevés idejük van a vadászatra, s mivel a takarás még nem nagy, több esélyük van terítékre hozni az őzbakot. Érdekes módon a német és az osztrák vadászok száma csökken, helyettük jönnek szlovákok, spanyolok, belgák, olaszok, s említhetném a kuriózumnak számító arab vadászokat is. Az üzekedés idejére pedig azok várnak, akik szépen akarnak vadászni, szép küllemű vadat akarnak elejteni. 

Kíváncsiak voltunk arra, vajon milyen vadászati élménnyel lett gazdagabb ezen a tavaszon a vármegyei titkár. 

– Tavasszal nem volt sok időm az íjammal próbálkozni, de azért egyszer-kétszer kimentem vadászni. Az egyik alkalommal láttam is olyan bakot, amit terítékre lehetett volna hozni, de a sors úgy akarta, hogy két örvös galamb éppen akkor verekedjen össze a fejem felett, erre a 15 méterre lévő bak elugrott, de így is szép élmény volt számomra az a kaland.

M. Magyar László