Az osztálytalálkozó-szervezés motorja

– Maximalista vagyok. Amit a fejembe veszek, azt szeretném elérni, megvalósítani, de csakis olyan színvonalon, hogy abban nincsen hiba. Ezt a rendezvényt hónapok óta szerveztem, és szinte minden percét megterveztem. 

Volt benne némi kockázat 

– Volt bennem izgalom, hiszen én sem tudhattam, hogy milyen érzelmi hullámokkal szembesülök. Így, utólag, azt mondom, hogy érdemes volt beleállni ebbe a történetbe, a visszajelzések alapján mindenki pozitívan emlékezik erre az együtt töltött napra. Ötvenegy év után volt benne némi kockázat, azonban ezt felvállaltam – vont gyorsmérleget Szász Károly a tiszakerecsenyi általános iskolában, ahol június első szombatján az 1971-ben végzett 8. b osztály tagjai nosztalgiáztak.

 – Az előző nap kimentem a temetőbe, és séta közben felismertem a volt osztálytársamat, ám láttam, hogy ő nem tudja, hogy ki vagyok. Másnap, az osztálytalálkozóra érkezve döbbent rá, hogy valójában ki is köszönt rá. Nem csak mi jártunk így, volt több hasonló rácsodálkozás. Voltak, akik tényleg fél évszázad után látták újra egymást. A hatást nem kell ecsetelni... 

Főhajtás a temetőben 

Tizenöten érkeztek meg az iskolába – ki egyedül, ki másodmagával. Mindannyian Tiszakerecsenyben, a magyar–ukrán határtól 15 kilométerre fekvő, mintegy 1000 lakosú faluban születtek. Aztán szétszóródtak a szélrózsa több irányába. Az osztálytalálkozó menüjét úgy állította össze Szász Károly, hogy a helyi ízek domináljanak: volt kerecsenyi szilvából fánk, kapirgálós tyúkból húsleves, töltött káposzta, sültek és az osztálytablót szimbolizáló torta. 
Az Árpád, a Petőfi és az Alkotmány utcán haladva jutottak el a temetőig, ahol megemlékeztek az elhunytakról, az osztályfőnökükről, majd mindenki a hozzátartozóinak a sírjához ment. A főhajtást követően helyet foglaltak az osztálytermükben, ahová időközben megérkezett három egykori pedagógus (Vincze Sándorné, Czeglédi Sándorné Fintor Irma és Czeglédi Sándor). 

Noha az iskola bútorzatát javarészt kicserélték, a kis méretű padok megmaradtak, és a saját helyükre leülve felnyitották azt a borítékot, amelyre 51 éve leírták: mik szeretnének lenni, mit akarnak elérni az életben. 

Hálás a sorsnak 

Az osztálytalálkozó fáradhatatlan főszervezője, Szász Károly idestova három évtizede a Honda dealere – egyedüliként ilyen hosszasan az országban: 

– Tiszakerecsenyi gyerekként megadatott, hogy szakmai tanulmányúton eljussak Tokióba, hogy az egyik Forma–1-es Magyar Nagydíj után együtt vacsorázzak Jenson Buttonnel és Rubens Barrichellóval. Nekem a motorszerelés a hobbim, és közben jöttem rá, hogy mennyire élvezem a kereskedelmet, a jó bánásmódot az emberekkel, az ügyfelekkel. A sikerélmény visz előre. Ezért aztán nem érzek fáradtságot ebben a korban sem. Az osztálytalálkozó megszervezése sok energiámat emésztette fel, de ezt boldog teherként éltem meg, hálás vagyok a sorsnak, hogy újra együtt lehettünk a fél évszázaddal korábbi osztálytársaimmal, tanárainkkal – jegyezte meg Szász Károly.