Általa léphetünk be a Gucci-házba

A műfordítás nem egyszerűen egy szöveg egyik nyelvről a másikra fordítása, hanem az irodalmi alkotások művészi értékű tolmácsolása a befogadó szellemi közösség nyelvén; ez a műfordító részéről az eredeti alkotással közel egyenértékű szellemi teljesítmény – írja a Wikipédia, majd a szócikk kitér arra, hogy a műfordító megfelelő szakmai és művészeti ismeretekkel kell hogy rendelkezzék, különösképp a két érintett nyelv kulturális, illetve irodalmi élete vonatkozásában.

Ez a felvezetés némiképp azt a képet festi elénk, hogy műfordító csakis minimum középkorú szakember lehet. Örömmel mutatunk be egy olyan fiatal hölgyet Sándor Alexandra Valéria személyében, aki rácáfolva a korábban vázolt elképzelésekre, ifjonti kora ellenére már túl van félszáz könyv műfordításán. Alexandra pályafutása elején a Szabolcs Online-t és a Hajdú Online-t erősítette szerkesztőként, ezért tegeződtünk az interjú során.

Hogyan lesz valakiből műfordító?

Szerintem ahány műfordító, annyiféle út. Engem úgy talált meg a feladat, hogy nyolc és fél évvel ezelőtt váratlanul kaptam egy e-mailt: „Lenne-e kedved fordítani?” A levél az egyik legnagyobb magyar könyvkiadó vezetőjének, Katona Ildikónak az aláírásával érkezett. Úgy talált rám, hogy annak idején vezettem egy blogot, ahol újságírói szemmel öntöttem szavakba a világ dolgait, és még inkább a véleményemet azokról.

Egészen addig a levélig eszembe sem jutott műfordítással foglalkozni, bár maga a fordítás – információk, cikkek és tanulmányok szintjén – már a kezdetektől fogva a médiával kapcsolatos munkám része volt. Emlékszem, hogy életem első szerkesztőségi állásinterjúján mindössze tize­n­nyolc éves voltam, és még az érettségi bizonyítvány sem volt a kezemben, mert csak néhány nappal később kaptam meg. Esélytelennek tartottam magam a többi – zömmel diplomás – jelentkezővel szemben, ám annál a feladatnál, ahol egy aktuális hírt kellett angolról magyarra fordítani, mégis a javamra billent a mérleg nyelve.

Tizenhét évesen tettem felsőfokú nyelvvizsgát angolból, és akkor még nem tudatosult bennem, mekkora előny, hogy szeretem ezt a nyelvet. Tehát a szerkesztőségi évektől kezdve napi szinten dolgoztam vele, s amikor jött az a bizonyos levél, hogy lenne-e kedvem regényt fordítani, izgalmas feladatként éltem meg a néhány oldalnyi próbafordítást, utána pedig rögtön meg is kaptam az első szerződést; a mai napig hálás vagyok a lehetőségért.

Az a sztereotípia, hogy a műfordító egy konzervatív öltözködésű, szemüveges, idős ember, ellenben te fiatal, dekoratív nő vagy. Sokakat meglep, ha kiderül rólad, hogy ezzel foglalkozol?

Köszönöm a bókot, bár elárulom, hogy fordítás közben rajtam is van szemüveg. Igaz, hogy ennek a munkának kedvez az introvertált lelki alkat, hiszen hosszú órákat töltünk el a számítógép előtt, a könyvek társaságában. Ehhez sokféle külső adottság társulhat, ugyanakkor tény, hogy a korom miatt meg szoktak lepődni rajta. Pedig nálam fiatalabb műfordítók is vannak ám!

Nekem úgy alakult eddig az életem, hogy mindig többféle feladatom volt egyszerre, tehát akad a mindennapjaimnak olyan része is, amikor emberekkel foglalkozom. Több mint tíz évig dolgoztam a médiában – a ranglétra valamennyi fokát megjárva –, most pedig az egyetemi oktatás, a tudományos munka, a kommunikációs tanácsadás és a coaching tartozik a hivatásom „másik feléhez”. Ezek után kifejezetten jólesik gyertyafény és macskadorombolás mellett foglalatoskodni egy-egy könyvvel, jól kiegyensúlyozzák egymást, valahogy így „kerek” minden.

Hány könyvnél tartasz? Melyek voltak a kedvencek?

Most fordítom a hatvanharmadikat, ha jól számolom. Nem könnyű választani közülük, de vannak, amik különösen közel állnak a szívemhez.

Idén februártól áprilisig dolgoztam Sara G. Forden remekművén a Gucci-ház történetéről: ez egy nagyon komoly, mégis könnyen befogadható – részben oknyomozó újságírói, részben pedig írói – munka, ami a családi kézműves vállalkozás indulásától kezdve dolgozza fel a márka múltját egészen a kétezres évek elejéig, így nemcsak a divatvilág működésébe és az emberi lélek mélységeibe nyújt betekintést, hanem társadalmi és gazdasági összefüggésekre is rávilágít.

Másik kedvencem R. J. Palacio Az igazi csoda című regénye, ami egyébként a második műfordításom volt, és évekkel később szintén hollywoodi film készült belőle: egy súlyos rendellenességgel született kisfiú történetét örökíti meg.

Szakmailag érdekes kihívást jelentett még Susannah Cahalan egyes szám első személyben megírt igaz története, a Lángoló agy, ami egy súlyos betegség testi és lelki hátterét meséli el – utána szintén mozivászonra került. Pszichothrillerek közül Mary Kubicától A harmadik tetszett különösen. A Sabrina hátborzongató kalandjai regénysorozat ugyancsak nagy kedvencem, ami a fekete humor mellett azért is „boszorkányosan” különleges, mert egy meglévő filmsorozat kiegészítéseként született meg.

Melyik kötet állított a legnehezebb feladat elé?

A legelső. Még bennem volt, hogy „úristen, egy igazi regényt fordítok, ami ott lesz a könyvesboltok polcain”. Másrészt pedig megtörtént, ami minden fordító rémálma, és szerencsére azóta sem akadt rá példa: alig értettünk egyet valamiben a szerkesztővel.

Egy kötet magyar nyelvű kiadásának folyamata ideális esetben úgy zajlik, hogy valaki megír egy zseniális könyvet valamilyen nyelven, egy hazai kiadó megszerzi a kapcsolódó jogokat, átadja a szöveget fordításra, majd a fordító munkája a szerkesztőhöz kerül, aki gondozza a szöveget – segít gördülékenyebbé tenni, és javítja az esetleges hibákat –, aztán jön a korrektúra, ahol már kizárólag a helyesírás ellenőrzése történik. Közben elkészül a borítóterv, a legvégén pedig a tördelés és a nyomda. Minden egyes könyv mögött tehát igazi csapatmunka van!

De ha már csapatmunkáról beszélünk, akkor hozzáteszem, hogy míg az első műfordításom kapcsán inkább kommunikációs kihívások merültek fel, később fordítói kihívással is találkoztam – igaz, teljesen más műfajban. Idén jelent meg a legújabb kora gyermekkori intervenciós ajánlásokat tartalmazó kézikönyv szakembereknek – többek között orvosoknak, gyógypedagógusoknak, gyógytornászoknak és mindazoknak, akik a kicsik hatéves koráig részt vesznek a fejlesztésben –, amit a Gézengúz Alapítvány megbízásából fordítottam. Egy tudományterületeken átívelő terminológia továbbgondolása tényleg szoros együttműködést, folyamatos egyeztetést igényelt az érintett szakemberekkel – hiszen a végeredmény gyermekek és családok életminőségét határozza meg.

Volt olyan megkeresés, amire nemet mondtál, aztán megbántad?

Akadt olyan könyv, amire kapacitás hiányában nemet mondtam, de igazság szerint nem emlékszem rá, mi volt az…

Egyszerre csak egy alkotáson dolgozol, vagy akár több könyvre is tudsz koncentrálni egyszerre?

Egyszerre egyet fordítok, mert így tudom megteremteni a többi munkámmal az egyensúlyt.

Annyi művet fordítottál már, nem foglalkoztat, hogy saját könyvet írj?

Vannak terveim, több téma is érlelődik bennem egyszerre. Meglátjuk, mit hoz a sors, mikor lesz erre lehetőségem.

A napokban jelent meg a már említett A Gucci-ház című könyv, ami a mozivászonra került film forgatókönyveként szolgált. Milyen érzéssel nézted az alkotást?

Akkor is vártam volna ezt a filmet, ha nem én fordítom a könyvet, mert ilyen fergeteges sztárparádét nem mindennap lát az ember. Tetszett, hogy minden egyes jelenet mögött ugyanolyan elképesztő munka van, mint a forgatókönyv alapját jelentő könyv soraiban. A feliratos változatot választottam, így fokozta az élményt a színészek bámulatosan élethű olasz akcentusa.

Csak akkor pislogtam – eleinte kissé értetlenül –, amikor észrevettem néhány lényegi változtatást az eredeti történethez képest, de hát tudjuk: a mozivászon kicsit másfajta dramaturgiát követel meg, mint egy könyv, vagy akár a való élet.

Az említett kötet bő egy hete jelent meg. Jelenleg pihensz, vagy már megvan az újabb feladat?

Most Cassandra Clare legújabb árnyvadász-trilógiájának második kötetén dolgozom, aminek az ugyancsak a napokban megjelenő előzményét – az Aranyláncot – éppen a Gucci-könyv után fordítottam. Ez egy rendkívül alaposan kidolgozott, fantáziadús történet az Edward-korabeli Londonból. Jó látni, amikor egy könyvet annyira várnak az olvasók, hogy már az előrendelési szakaszban felkerül a sikerlistára. Ilyenkor érzi az ember, mekkora örömet szerezhet másoknak a munkájával!