A szülés után elhunyt a koronavírus-fertőzés szövődményeiben, soha nem láthatta a gyermekét

Minden lehetséges módon igyekszem segíteni az embereket a gyógyulásukban, az egészségük megőrzésében. Munkám során látom, hogy a száraz, kizárólag statisztikai adatokkal alátámasztott orvosi érvelés közel sem olyan meggyőző, mint egy másik ember megrázó vagy felemelő története.

A napokban ismét belefutottam egy amerikai klinika esetleírásába, amely mélyen megdöbbentett. Mivel egy nagyon különleges csoportot, a kismamákat és általuk a családokat érinti, azt gondoltam, megosztom. Annál is inkább szívemre vettem az esetet, mert a mi családunkban is aktuális ez a kérdés. Nem egy olyan orvos sorait fogják olvasni, aki „csak” alaposan tanulmányozta a vonatkozó szakirodalmat, és ezek alapján javasol valamit, hanem egy olyanét, aki maga is meghozott egy döntést a saját gyermeke, és saját születendő unokájáért.

Valljuk be, könnyű addig javaslatokat tenni, amíg az bennünket közvetlenül nem érint. Ha rólunk van szó, bizony meg-megremeg a kezünk. A kismama felelősséget érez saját maga és az érkező gyermeke iránt, kettőjük sorsáról hoz döntést, ami azután kihat az egész családra. Nem irigylésre méltó helyzet, kiváltképp nem az, ha a Covid–19 elleni védőoltásról van szó. A következő történetet az élet írta, el lehet mellette menni érzéketlenül, vagy lehet egy apró könnycseppet is ejteni, a lényeg nem maga az érzelmi reakció, hanem a tanulság levonása, a tragédia hatása a döntésünkre.

Szülők nélkül, árván maradtak

Egy négygyermekes, amerikai család minden tagja megfertőződött a koronavírussal, közöttük az édesanya is, aki éppen ötödik gyermekét várta. A kicsik gyorsan túlestek a betegségen, de a szülők állapota romlani kezdett, ami miatt mindketten kórházba kerültek. A 37 éves édesanya korábban nővérként dolgozott, míg a 39 éves férj tanított a helyi középiskolában. Fiatalok és egészségesek voltak az utazás előtt, ahol elkapták a fertőzést.

Egy kórházban feküdtek, mindössze pár kórterem választotta el őket, mégsem láthatták egymást a bekerülés után. A mama már lélegeztetőgépen feküdt, amikor életet adott ötödik gyermekének, majd egy héttel a szülés után a fertőzés szövődményeiben elhunyt. Soha nem láthatta a gyermekét. Az édesapa egyetlenegyszer, egy rövid időre pillanthatott távolról újszülött lányára, majd három nap múlva ő is lélegeztetőgépre került, és kevesebb mint két héten belül meghalt. Öt gyermek maradt árván, 7, 5, 3, 2 évesek, és egy újszülött...

Összetartó, szerető, boldog család voltak, egymásért éltek. Az új csöppséget együtt szerették volna elnevezni felgyógyulásuk után. A még mindig névtelen apróságot csakúgy, mint testvéreit, jelenleg a nagyszülők nevelik. A mama a magzat védelme és saját fiatal életkora miatt döntött úgy, hogy nem veszi fel az oltást, az apa indokait nem ismerjük. Végtelenül szomorú történet. Utólag már mindenki tudna jól dönteni, de a vég ismerete nélkül nagyon nehéz ilyen horderejű kérdésekben felelősen határozni.

A kórokozó a veszély forrása

Mint említettem, tapasztalatból tudom, ugyanebben a cipőben jártam. A döntéshez szakmabeliként sem voltak titkos forrásaim, a mindenki számára nyilvános tudományos anyagokból tájékozódtam. Megbizonyosodtam róla, hogy Magyarországon elérhető olyan vakcina, amit alaposan teszteltek várandós kismamák körében, és teljesen biztonságosnak találták úgy az anyákra, mint a magzatokra nézve. A nemzetközi orvosi fórumok már meg is fogalmazták az ajánlásokat. Az orvosi énem ezen a ponton meg is nyugodott, felülkerekedett viszont a leendő nagypapa aggodalma. Mégis, nézzük már meg a fertőzés hatását is.

Számos tanulmány mutat rá a fertőzés és a koraszülés, valamint a fertőzés és a magzat elvesztése közötti ok-okozati viszonyra. Jól látszik a vizsgálatokból, hogy jelentősen nő ezek veszélye a vírusfertőzés hatására. Ez egyértelműen rizikós, de legyünk reálisak, nincs kockázatmentes megoldás. Nem marad más lehetőség, mint a kockázatok összevetése. Szerencsére a két kockázati mutató jelentősen eltér.

Összehasonlíthatatlanul kisebb a védőoltás rizikója akár az édesanyára, akár a magzatra vetítve, mint a betegségé.

Ezzel meg is lennénk. A döntés megszületett. Szükséges a védőoltás.

Időközben a bennem élő nagypapa és az orvos véd- és dacszövetséget kötöttek. Rendben, jön az az oltás, de mikor lenne a legjobb? A tervezett fogantatás előtt egy-két hónapot mondanék, még akkor is, ha a szakma ennél rövidebb időt is elfogad. Az aggódó nagyapa még egy ponton kompromisszumra késztette az orvost. Nevezetesen, a terhesség ideje alatti oltakozás kérdésében, mivel nálunk ez volt a helyzet. Hosszas tanakodás után az a döntés született, hogy az első trimeszterben (a terhesség első 3 hónapja) jobb a békesség. Értem ez alatt, hogy ezen kiemelten érzékeny időszakra, amelyből egyébként is már csak pár hét volt hátra, a szigorú elszigeteltséget választottuk a lányomnak, de nem kapta meg az oltást.

Elérkezett a terhesség 14. hete, és vele együtt az első oltás is megtörtént. Ezt követte a második dózis, majd pár hét múlva a védettség kialakulása. Ezzel megvagyunk, mindenki boldog és egészséges! Az apróság önfeledten rugdalózik a mamája pocakjában, aminek az egész család a csodájára jár. Érkezése után a boldog szülei fognak nevet adni neki, és szeretetben nevelik majd. Ahogy cseperedik, előbb-utóbb én is megkaparintom, és fergeteges cimborák leszünk. Így lehet ez minden családban, csak döntsenek felelősségteljesen!