Herceg is lakta a 150 éves parasztházat Tiszadobon

Egyszerű, dolgos kétkezi földművesek építették, lakta herceg, most egy Tiszadobról elszármazott férfi birtokolja és újítja fel a 150 éves parasztházat.

Nincs véletlen

Lakatos László nem hisz a véletlenekben, állatja, neki találkoznia kellett a tiszadobi Alkotmány úti parasztházzal.

– Amikor negyvenéves lettem, úgy döntöttem, most már itthon maradok. Húsz évig jártam-keltem a világban, le akarok telepedni. Jelenleg Budapesten élek, és egy kicsit kezdett elegem lenni az ottani nyüzsgésből, még ha ez a jelenlegi napokra-hetekre nem is annyira jellemző. Egy részem mindig Tiszadobon él, időnként visszajárok, itt érzem igazán otthon magam. Három éve szó szerint tableten vettem ezt a házat, és csak akkor tudatosult bennem, amikor eljöttem ide, hogy tulajdonképpen nem is egyet, hanem kettőt, sőt, ha a nyári konyhát is ideszámítjuk, akkor hármat – mondja László.

Azt jelenleg még homály fedi, kik építették és lakták a házat, de az biztos, volt Odescalchi Pál herceg birtokában is.

– A herceg a rendszerváltás után visszakérhette volna az egykor az Andrássy család birtokában lévő kastélyt, de nem akarta, hogy a gyermekvárosban élők fedél nélkül maradjanak – emlékszik vissza Lakatos László.

– Viszont annyira kötődött Tiszadobhoz, hogy húsz évvel ezelőtt megvette ezt a házat, amely egykor szintén az Andrássy-birtokhoz tartozott. Elsősorban nyári lakként használta, és amikor nem tartózkodott a faluban, akkor átadta a helyieknek. A herceg néhány évvel ezelőtt elhunyt, és az örökösök nem foglalkoztak az ingatlannal, ami előbb vagy utóbb lassú pusztulásnak indult volna. Meggyőződésem, hogy nekem az utam ide vezetett. Amikor először megláttam a házat, már tudtam, felelősséggel tartozom érte, és meg kell mentenem.

Ágasfás tetőszerkezet

Az udvaron lévő másik házban beszélgetünk, a terv szerint valamikor azt is felújítják. Két kölyökpuli hever a búbos kemence előtt, ha kimegyünk az udvarra, velünk jönnek, majd vissza. Nyugodtak, érzik, biztonságban vannak.

– A kutyák is jelzik, maradni akarok. Korábban is szerettem volna tartani, de gyakran dolgoztam külföldön, és ez is felelősség, nem mondhatom, na eddig tartott, visszaviszlek a menhelyre árválkodni. Pár napja vannak itt, már birtokba vették a területet, a ház részei.

Kimegyünk az udvarra, a megújulás alatt lévő másfél százados építményen a tetőn dolgozik a mester a segédjével. Még kétheti munka van odafent, teljesen lebontották a régi nádfedelet, a túloldalt ponyva védi. Harminc cent vastag lesz a nádtető, a mester magyarázza, ugyanúgy működik, mint a pala, a lecsorgó esővíz soha nem ér el az aljára, a nád lépcsőnként szépen lepergeti magáról a csapadékot. Az már csak külön érdekesség, hogy egykor a szükség vezette rá az embereket, hogy a folyóparti nádasokból olcsón oldják meg maguk a tetőborítást, ma már szinte ez a legdrágább burkolóanyag.

– Ezt a házat a természet megkímélte – magyaráz László.

– Miután helyi védelem alatt áll, ezért nem láthattam neki a magam kénye-kedve szerint a munkához. Kerestem és rátaláltam a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programjára. Nem haboztam sokáig, hanem pályáztam és nyertem. Első körben nem pénzt, hanem szakmai segítséget kaptam. Művészettörténész, statikus nézte meg, egyáltalán releváns-e az épület. Akkor jött az első rácsodálkozás, amikor kiderült, a háznak ágasfás szelemenes tetőszerkezete van, ami egyidőben az ország más területein elfogadott építészeti megoldás volt, de ezen a vidéken olyan ritka, mint a fehér holló, Szabolcsban talán ez az egyetlen.

A Népi Építészeti Programot a magyar kormány hozta létre. A 2019 óta a Teleki László Alapítvány gondozásában évi 1,5 milliárd forintos keretből gazdálkodó program vissza nem térítendő támogatást nyújt népi építészeti értéket képviselő védett épületek tulajdonosainak. Azok a szervezetek vagy magánszemélyek igényelhetnek támogatást, amelyek vagy akik népi építészeti értéket képviselő műemlék, nyilvántartott műemléki érték, helyi védelem vagy területi védelem alatt álló ingatlan tulajdonosai. A szakmai előkészítésbe beletartozik az építészeti értékek azonosítása, illetve az épület szerkezeteinek állapotát értékelő dokumentációk és a felújítási építészeti terv elkészítése, melyek megalapozhatnak egy későbbi építési támogatási kérelmet.

– Csak a második fázisban állapították meg a támogatás mértékét, ami az én pályázatom esetében húszmillió forint. Ebből én egy fillért sem látok. Minden egyes munkafolyamat után a szakemberek ellenőrzik, minden a tervek alapján történt-e, és csak utána utalnak a vállalkozóknak.

Lakatos Lászlónak szívügye a vályogház-matuzsálem, csillog a szeme, amikor erről beszél.

– Mindennek az eredeti állapotába kell visszatérnie a házon. Felszedjük a padlóburkolatot, oda döngölt agyag kerül, a folyópartról jön a nád, itt gyártjuk le a vályogot. A gázt már kivezettük belőle és a konyhából az elszívót is. Azt még jó, hogy nem üzemelték be, a szellőzőben találtunk egy régi fecskefészket, biztos leégett volna a készülék. Fent a padon volt a raktár, abban tárolták felakasztva a szalonnát, kolbászt, ott nem érte el egy állat sem. Néha csak úgy megállok és szemlélődöm. Örülök, hogy láthatom a nemes egyszerűség szépségét.

Még csak körvonalazódik, mi lesz a két házból, ha elkészül.

– Közösségi térnek, művészeti alkotótelepnek lehet majd használni. Annak idején itt Tiszadobon, a gyerekvárosban elvégeztem a falusiturizmus-képzést, az online marketing sem áll távol tőlem, a turisztikában is hasznosítom majd az ingatlant.

Nulláról indult

László végtelenül kiegyensúlyozott, sokat látott, intelligens, okos, magabiztos kisugárzású férfi, pedig hatalmas hátránnyal indult az élete.

– Hamar elárvultam. Dongalábbal születtem, a szüleim lemondtak rólam. Lehet, mások másként használják ezt a szót, de szerintem mindenki árva, akivel nem foglalkoznak, akiről nem gondoskodnak, legyen szó emberről vagy állatról.

Hamar megtanultam, milyen a műtétek után gipszben fekve lábadozni, tolószékben ülni. Nekem nagyon szép lett a lábam, de volt, aki fegyelmezetlen volt, korán terhelte a lábait, és a mai napig a lábfején jár. Ha nem is voltam teljesen tudatában, de éreztem, mindez értem történik, ezért ha feküdnöm kellett, akkor egy helyben maradtam. Tiszadobon nevelkedtem a gyerekvárosban. A nevelők, tanárok közül többen a családjukkal együtt bent laktak velünk együtt. Tőlük tanultuk meg, nem lopunk, nem csalunk, nem hazudunk. Aki tanulni akart, mehetett középiskolába, aki szakmát akart, megkapta a lehetőséget. Sokat lógtunk a műhelyekben, néztük, hogy dolgozik a kovács, mi is bekapcsolódtunk a munkába. Nem volt kedvem hamar elkerülni innen, még a bőrdíszművességet is kitanultam, az itteni gyárban volt a szakmai gyakorlat.

A tiszadobi férfi húszéves korában állt saját lábra.

– Budapestre mentünk, albérletet, munkát szereztünk, majd le is érettségiztem. Megtanultam angolul, és elmentem Hollandiába világot látni és dolgozni. A szállodaiparba kerültem. Végigjártam a ranglétrát, először a vécéket takarítottam, később mosogattam, majd takarítottam. Miután a holland nyelv is rám ragadt, egy ideig én voltam a takarítók irányítója és ellenőre, végül az ügyfélszolgálatra kerültem, így tisztában vagyok a szállodavezetés fortélyaival. Amikor egy szigeten dolgoztam, úgy telt a napom a hotelben, hogy reggel takarítottam, délután mosogattam, este elláttam az ügyfélszolgálatot, majd leballagtam a tengerpartra nézni a fókákat, kagylót szedtem, és visszatérve elkészítettem az osztrigát. Ha egy kicsit eluntam magam, mentem máshová világot látni, dolgozni, egyszerű emberekkel ismerkedni.

– Nekem most sem gond egy hátizsákból élni. Dolgoztam Spanyolországban, Franciaországban, de nagyon szerettem Horvátországban, Görögországban utazgatni. Szívtam magamba a helyi kultúrákat, és mindegyikből kiválogattam magamnak azt, ami tetszett. Megtanultam olcsón élni, és miután elég jól kerestem, ebből a pénzből tudtam a tiszadobi házat is megvenni. Amíg tart a felújítás, addig itt lakom. Az igaz, hogy ide autóval jövök Budapestről, ahonnan még nem szakadtam el teljesen, de itt gyalog vagy biciklivel közlekedem mindenhová. Közel a Tisza, jön a jó idő, nyit a strand. Szeretek itt élni, lélegezni. Tiszadob megnyugtat, mindig is ez volt az igazi otthonom, a természetes közegem. A nulláról indultam, hatalmas volt az utam, mire elértem oda emberként, ahol most tartok.

A kapuban búcsúzáskor még megkérdezem, megkereste-e a szüleit, és meg tudott-e nekik bocsátani.

– Nem kerestem őket sohasem. A gyerekvállalás felelősség, egész életre szól. Elfogadom azt, vannak élethelyzetek, amikor egy kicsit nehezebb, amikor döntési helyzetbe kényszerülünk, de semmi nem írhatja felül a gyerek iránti felelősséget. A megbocsátás nem jó kifejezés, mert igazán nem nehezteltem, elfogadtam, nekem ez jutott. Nem tudok haragudni. Rájuk se és senkire sem.