Ritka, mint a surányi fehér szarvas

A vadász, ahelyett, hogy ülne hosszú méla lesben (ahogy azt Vörösmarty Mihály megénekelte Szép Ilonka című versében, bár ő a melléknevet rövid u-val jegyezte le), gyakran szó szerint dagonyázik.

Mégpedig azért, mert a tarpai Szilágyiné Kucsera Erika nem puska-, hanem lencsevégre igyekszik kapni a vadakat, ehhez pedig olykor kúszni-mászni kell a sárban is. Az amatőr természetfotós a napokban egy valódi ritkaságot, fehér dámszarvast örökített meg Beregsurány határában.

Az erdőt járja

A történet két évvel ezelőtt, karácsonykor kezdődött.

– A férjemtől egy digitális fényképezőgépet kaptam ajándékba. Akkor még nem is sejtette, mit szabadít el – mondja nevetve Szilágyiné Kucsera Erika.

– Nem egy profi kameráról van szó, még az objektívet sem lehet rajta cserélni, de mindent le tudok vele fotózni, és csak ez számít. Bár ahogy egyre jobban megyek ebbe a történetbe, kezd megérni a helyzet egy komolyabb masinára, de ezt a gépemet is megtartom, mert számomra ez az egyik legcsodálatosabb ajándék. Tanfolyamra nem jártam, fotós ismerőseim mutattak meg pár fogást, ami a hasznomra lehet.

– A természetfotózás hobbinak indult, és az is marad, mert ez nekem nem egy lehetséges karrier ígérete, hanem a futás és a kerékpározás mellett egy újabb szenvedély. A barátaim néha mosolyogva kérdezik, hogy rendben van-e minden a fejemben, de természetesen nem gondolják komolyan.

Erika, ha teheti, minden hétvégén a határt és az erdőt járja.

– Korábban már fényképeztem távolról fehér dámszarvast. Az állat különlegességét a színén kívül az adta, hogy a fél agancsa hiányzott, talán egy játékos küzdelemben vagy menekülés közben vesztette el. A március 7-én megörökített vadat január elején már láttam, de akkor nagyon messze volt egy nagy csapatban. Azóta vártam azt a pillanatot, amikor közelebbről is megnézhetem.

– Reggel fél hétkor indultam el otthonról, és egy óra múlva láttam meg egy 70-80 állatot számláló rudliban a fehér dámszarvast. Azt tudni kell, hogy ezek az állatok nagyon ragaszkodnak a területükhöz. Ez utóbbi azért fontos, mert ennek alapján tudtam, merre kell mennem, ha találkozni akarok a fehér példánnyal.

– Amikor megpillantottam a vadakat, elkezdődött a cserkelés. Igyekeztem kihasználni a szélirányt, a bokrok nyújtotta fedezékeket. Sikerült egészen közel kerülnöm, majd egy földkupacra hasaltam, és vártam, hogy felém jöjjenek. Egy kicsit érdekes szaga volt a földhányásnak, mint utóbb kiderült, ennek a forrását némi ganéj szolgáltatta, de már nem volt mit tennem, maradtam.

– Egy órán át hevertem ott, néha óvatosan kinyújtottam a lábamat, mert már zsibbadtam, de nem adtam fel. Igyekeztem csak minimálisan mocorogni, mert soha nem szeretem megzavarni az állatokat.

– Végül eljött a pillanat, és több fotót is csinálhattam a ritka dámvadról. Méltó helye lesz az albumban és a szoba falán. Mondjuk amikor hazamentem, nem csupán a ruhát kellett kimosni, hanem az egész házat alaposan ki kellett szellőztetni, de megérte!

A negyedik hobbi

Erika nem minden fotótúrája zárul eredménnyel.

– Nyáron a hét végén képes vagyok hajnali fél négykor is felkelni és elindulni, pedig tudom, előfordulhat, hogy semmit sem tudok fényképezni – sorolja Erika.

– Ezek az alkalmak sem haszontalanok, hiszen a levegőn vagyok, sétálok, ezzel is óvom az egészségemet, ami a mostani hetekben-hónapokban különösen fontos. Megvannak a megszokott helyeim. Lesek lábainál szoktam várakozni, vagy az erdőben sétálok. Természetesen igyekszem olyan ruhát felvenni, amiben be tudok olvadni a környezetembe. Néha előfordul, hogy váratlanul bukkanunk egy vadállattal egymás szeme elé. Ilyenkor, ha nagyon kíváncsiak, tudok pár képet készíteni, de akkor sem vagyok szomorú, ha megijednek és elfutnak.

Van egy kedvencem, egy fehér homlokú őz, el is neveztem Tarpa Szépének. Két éve figyelem, még a gidájával is sikerült lefényképeznem.

– Egyedül ennek az állatnak adtam nevet. Rengeteg vad él Tarpa, Beregsurány és Beregdaróc környékén, nem kell attól tartanom, hogy elfogynak a fotómodelljeim.

– Rengeteg őzet, dám- és gímszarvast kaptam már lencsevégre, a dúvadak közül fotóztam rókákat, vadmacskát. Egyedül borzot nem sikerült, de van időm bőven arra is. Mindig gumicsizmában indulok útnak, mert ha cserkelni kell, akkor nem nézem, hogy menyire sáros a talaj, kúszok-mászok. Imádok átfagyni, nyakig sárosan hazamenni.

– A párom hitetlenkedve szokta kérdezni, amikor meglát, hogy nekem ez így tényleg megéri, de igazából nem vár választ, mert az az arcomra van írva. De nem csak állatokat szoktam fotózni. Van egy negyedik hobbim is, a vörös tölgy terméseiből csinálok makkfigurákat, azokat viszem ki néha az erdőbe fotómodellnek.

Lappangó gének

Nagy Jánost, a Vadgazdálkodási Tájközpont Bőszénfai Szarvasfarmjának igazgatóját arról kérdeztük, mennyire számít ritkaságnak a fehér dámszarvas.

Napjainkra ez a faj is a kihalás szélére sodródott

– kezdi a válaszát a szakember. – A populációk eléggé belterjesek, az állatok között sok egyed rokonságban áll egymással. A dámszarvasok többsége vörösbarna, ami kiváló rejtőszín, azonban a fajtánál előfordulhat a fekete és a fehér színváltozat is. Ezekért az előfordulásokért recesszív, azaz lappangó gének a felelősek, ezért csak akkor születik a megszokottól eltérő színű példány, ha ezt mindkét szülő hordozza.

– Nagyjából egy ezrelékre tehető a fehér vagy fekete dámvad előfordulása. A mi vadasparkunkban is vannak ilyen egyedek, és tudok egy olyan farmról Nagy-Britanniában, ahol kifejezetten fehér példányokat tenyésztenek, náluk a vörösbarna szín számít „hibának”.

A babona hatalma

Nagy Jánostól azt is megtudtuk, van különbség a fehér és az albínó szarvas között.

– A fehér színváltozat esetében inkább sárgás szőrzetről van szó, ezt részleges albinizmusnak nevezzük. Valódi albínó szarvasról vagy őzről akkor beszélhetünk, ha az állat szaruképlete, patája az emberi körömhöz hasonlóan áttetsző, az orra rózsaszínű és az adott egyed szeme nem barna, hanem piros vagy kék.

Szilágyiné Kucsera Erika megemlítette, a babona tartja életben a fehér szarvasokat, a vadászok nem merik lelőni ezeket a példányokat, mert a hiedelem szerint a különleges vad elejtője egy éven belül eltűnik az élők sorából.

– A vadászat sem mentes a babonáktól – mondja Nagy János, amikor ezt megemlítjük. – Onnantól kezdve, hány töltényt visznek magukkal, hogy már nem fordulnak vissza, legfeljebb csak akkor, ha a fegyver maradt otthon, egészen addig, hogy szerencsétlenséget hoz, ha valaki egy különleges vadat ejt el.

Miután ez a színváltozat nagyon ritka, szokás az ilyen állatot csodaszarvasként emlegetni, ami inkább a mondavilágok misztikumát idézi, mint hogy valóságalapja lenne, hiszen ezek az egyedek nem rendelkeznek semmilyen különleges képességgel.

– Ha valaki hisz ebben a babonában, és emiatt nem ejti el a vadat, ha találkozik vele, az csak az állatnak jó, mert egyébként a fehérsége miatt könnyebb prédának számít a természetben. Egyébként nekem van olyan vadász ismerősöm, aki egyáltalán nem törődik ezekkel a babonákkal. Évekkel ezelőtt elejtett egy fehér szarvast, és még a mai napig vidáman él – fejezi be a beszélgetést nevetve a Vadgazdálkodási Tájközpont igazgatója.