Jó példát kell mutatnia

Az idei év fe­lemásra sikeredett a horgászversenysport számára, hiszen a vírushelyzet miatt minden szakágban elmaradtak a világbajnokságok. Bár korlátozásokkal, de a hazai versenyeket sikerült megszervezni, köztük a magyar bajnoki fordulókat.

Kiélezett küzdelem végig

A magyar bajnoki fordulók azért voltak fontosak a Nyíregyházán élő Haraszkó Csaba számára, mert mint a magyar nemzeti pontyhorgász-válogatott szövetségi kapitányának tudnia kell, ki milyen formában van, kire lehet számítani a következő év nemzetközi megmérettetésein.

Természetesen ha volt ideje, akkor ő is megfogta a horgászbotot, példát mutatva versenyzőinek, s bizony sok szép élménnyel gazdagodott 2020-ban is. Ezekről az emlékekről faggattuk.

– A pandémia miatt a saját csapatommal is kevesebb versenyen tudtunk részt venni.

Tavasszal kezdtünk a Leveleki-víztározón megrendezett Halcatraz-kupán, ahol 39 csapatból a 2. helyen végeztünk.

– Ez a verseny fizikálisan is egy rendkívül nehéz megmérettetés volt, hiszen a közel egy hét alatt viharossá fokozódó szél óriási hullámokat korbácsolt, ami jelentősen megnehezítette a csónakból történő fárasztást. A halak a szokottnál érzékenyebben táplálkoztak, ezért 250 méterről nagyon nehéz volt megkülönböztetni a valódi kapást a szél által gerjesztett „vaklármától”. Mivel az esetek 90 százalékában még a nagyobb testű halak is egy csippanással jelentkeztek, így sokszor az üres horogra mentünk be. Ezzel ellentétben az is előfordult, hogy a reggeli csaliellenőrzésnél a hal már a horgon volt, anélkül, hogy mi kint bármit észleltünk volna – mesélte Haraszkó Csaba. – A legnehezebb szektorba kerültünk, tele jó csapatokkal, és szinte a végéig kiélezett küzdelem dúlt a jó helyezésekért, de szerencsére így is sikerült a dobogót megszereznünk.

Fáradtság, kialvatlanság

– Augusztusban következett Hantos. Ide címvédőként érkeztünk, hiszen tavaly sikerült magas fölénnyel nyernünk, de ami itt történt, arra még mi sem számítottunk. Én személy szerint a pontyfogó ob döntőjén tevékenykedtem, ezért csak később csatlakoztam a fiúkhoz, de még így is 1300 kg felett volt az összfogásunk a verseny végére.

Ha jól emlékszem, ez a mennyiség 125 darab halból, pontosabban pontyból és amurból állt, valamivel több mint 10 kg fölötti átlaggal. Behúzós versenyen ekkora mennyiséget megfogni embert próbáló feladat. A fáradtság, a kialvatlanság és a folyamatos koncentráció igen megterhelő.

Túljárni a törpeharcsa eszén

– Végül a II. M. Baits-kupáról szeretnék néhány gondolatot megosztani az olvasókkal. A Szelidi-tó meglehetősen nehéz pályának számít, hiszen sok nehezítő tényezővel kell szembesülniük az ott horgászóknak. Az egyik legfontosabb, hogy a tóban sok törpeharcsa él, amik tulajdonképpen mindent felzabálnak, amit csak eléjük rakunk. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy mivel csalizunk és mivel etetünk. Olyan módszert és kaját kell találni, amit nem kedvelnek a törpeharcsák, viszont a pontyok annál inkább. Az időjárás meglehetősen zord volt a 72 órás versenyidő alatt. A sorsolás jól alakult, a tó egyik távol eső szélső pályáját húztuk ki.

Még sohasem horgásztam ott, de az előzetes infógyűjtés és a pontos helykeresésnek köszönhetően hamar elkezdtük fogni a halakat.

– Persze, ilyenkor közel sem olyan ütemben és méretben, mint az előző hantosi versenyünkön, de mindig az adott helyzetet kell megoldani. Bár fogott súlyra játsszák ezt a sportot, mégsem célunk sok halat fogni, csupán többet, mint a többiek. A verseny vége kicsit kalandosra sikerült, hiszen Laci kollégámnak beleállt a horog a körme alá egy nagy hal fárasztását követően, de ennek ellenére a 29 csapatból sikerült megnyernünk a tornát. Nagyon elégedett vagyok a jó eredmények miatt, és bízom benne, hogy jövőre hasonló eredményekkel térünk haza, remélhetőleg már nemzetközi szinten is rendeződik a helyzet, és többet tudunk külföldön is versenyezni.

MML