Nyíregyházán ragadt a vírus miatt az argentin cserediák, de egy cseppet sem bánja

A koronavírus-járvány az egész világra hatással van. Nincs ez másként a Rotary cserediákprogramjával sem: Bruno Torres tavaly augusztusban érkezett Nyíregyházára, ahol elméletileg egy tanévet kellett volna eltöltenie, ám az argentin fiúnak nyár elején azzal kellett szembesülnie, hogy nem tud hazatérni. Bruno azonban egy kicsit sem esett kétségbe, mint azt lapunknak elmondta, nem bánja, hogy további három hónapig még harmadik befogadócsaládja vendégszeretetét élvezte, ugyanis megszerette a várost, lettek barátai, otthoni szeretteivel pedig mindennap tartotta a kapcsolatot a neten.

Bruno Torres tavaly augusztusban érkezett Nyíregyházára a Rotary cserediákprogramjában, ami júliusban ugyan már véget ért, de a koronavírus-járvány miatt a 17 éves fiú akkor nem tudott hazatérni Argentínába, így további három hónapra itt ragadt. A napokban azonban repülőre ülhetett, s búcsút mondhatott az országnak, a megyének és a városnak, s benne harmadik befogadócsaládjának, akikkel együtt töltötte a nyarat. A nagy utazás előtt azonban ellátogattak szerkesztőségünkbe, hogy megosszák velünk és olvasóinkkal az elmúlt hónapok tapasztalatait, élményeit, valamint hogy bemutathassuk ezt a különleges fiatalt és magát a programot.

Sikerült beilleszkednie

– Bruno egy nagyon rendes, intelligens fiú, akitől ugyanazt várjuk el, amit a saját gyermekeinktől, se többet, se kevesebbet. Három lányunk van, 18, 21 és 23 évesek, mindannyian részt vettek a Rotary programjában, s mindhárman eltöltöttek egy tanévet Mexikóban – árulta el Girhinyné Sárközi Ágota, aki szerint amekkora felelősség egy más kultúrából, egészen eltérő viselkedési panelekkel és megoldásmódokkal hozzájuk érkező idegen fiatalt nevelni, legalább akkora csoda is – pontosan ezekért.

– A programban minden évben három fiatal megy a világ különböző tájaira Nyíregyházáról, és hárman is jönnek. A cserediákok háromhavonta új befogadócsaládhoz kerülnek. Ezt eleinte nem tartottam szerencsésnek, úgy éreztem, hogy mire sikerül beilleszkedniük, mire a család tagjává válnak és megszeretjük őket, addigra menniük kell, a harmadik szezonunk után azonban már belátom, hogy nagyon jól ki van találva a rendszer. Így több családot is megismernek, ízelítőt kapnak a befogadók és rokonaik, barátaik mindennapjaiból, életük részévé válik a sport, a kultúra, a magyar néphagyományok, velünk töltik az ünnepeket – sorolta Ágota, aki szerint Bruno az elmúlt hónapokban elég jól megtanult magyarul, de sokkal több mindent megért, mint amit mond. Angolul beszélgetnek a családban, ami az itthon lévő gyerekeknek hatalmas előny. Az előző tanévet a Zrínyiben töltötte, ahová szeptemberben is visszatért néhány hétre.

Megtalálták a közös hangot

A fiú mosolyogva hallgatta a beszélgetést, látszott rajta, hogy valóban nem jelent már neki nehézséget a magyar nyelv, ahogy a hazautazása körüli bizonytalanság sem viselte meg különösebben, ellentétben azzal a három, szintén Argentínából érkezett társával, akik részére nagyvonalúan lemondott a repülésről, hogy ők minél hamarabb újra családjuk körében lehessenek. Persze, neki is hiányoznak a szülei, nagyszülei és barátai, de tudta, hogy hamarosan megölelheti őket, így nem törték meg a Nyíregyházán eltöltött pluszhónapok. Ebben nagy szerepe volt Ágotáéknak, az iskolának és a Rotarynak is.

– Először furcsán néztek rám az iskolában, mert a cserediákprogrammal Chiléből érkezett barátommal spanyolul beszélgettünk a szünetben. Eleinte nagyon bátortalanok voltak velünk, velem szemben, de idővel feloldódtak, megtaláltuk a közös hangot és lettek barátaim. Akadtak olyanok is, akikkel az első beszélgetés után már nem kerestük egymás társaságát, de szerintem ez természetes – árulta el a fiú, aki nagyon megszerette az országot és a várost annak ellenére, hogy eredetileg Németországban vagy Svájcban szeretett volna eltölteni egy tanévet. Meglepte, hogy milyen szép helyre került, és az is, mennyire kedvesek itt az emberek és a befogadócsaládok.

Vega töltött káposzta

A magyar és az argentin konyha elég különböző, erről pedig Brunónak is megvan a véleménye.

– Hozzánk hasonlóan a magyarok is sok húst esznek, én pedig vegetáriánus vagyok. Ennek ellenére sok mindent kipróbáltam, a töltött káposzta például ízlik, bár nekem szójával készítették el. Ami a leginkább meglepett, az a magyarok levesszeretete. Én alapjában véve nem kedvelem a leveseket, itt pedig szinte mindennap főznek. A lángos és a lecsó a kedvencem, az édességek is finomak, érdekes viszont, hogy a Túró Rudi nekem annyira nem jött be.

Sokan azt hiszik, hogy a cserediákprogramhoz elsősorban a gazdag családok gyermekei csatlakoznak, de ez tévedés. Bruno édesapja rendőr, anyukája egészségügyi dolgozó, Carmen de Areco pedig, ahol él, elmondása szerint egy unalmas kisváros, ahol nem igazán vannak lehetőségek, ezért nagyon örült, amikor kiderült, hogy utazhat.

– Nem bánom, hogy itt kellett töltenem a nyarat. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik szeretnek, és akiket én is szeretek, emellett minden nap beszéltem a családommal. A legjobban az itteni barátaim fognak hiányozni, valamint a befogadók – Ágota, Pták István és Hüse Lajos családja, akiknek hálás vagyok az együtt töltött időért és a gondoskodásért –, és nem utolsósorban a vonatozás. Nálunk otthon csak buszozni lehet, úgyhogy nekem ez óriási élmény volt. Szeretnék még visszajönni Magyarországra és Nyíregyházára látogatóba, és azt tervezem, hogy bejárom Európát, erről ugyanis a program keretében az idén le kellett mondanom a koronavírus-járvány miatt.

CsA