Miért kell kivágni a fákat?!

A kórház és a hármas domb közti erdőben napok óta üvöltenek a fűrészek, recsegnek-ropognak a fák, menekülnek az állatok, menekülnek az arra járó turisták. Szokás szerint ezt a részt is tarra vágja a Nyírerdő. Ők ugyan nem szeretik ezt a szóhasználatot, a Nyírerdő az eufemisztikus kifejezést, a véghasználatot szereti. De az eredmény ugyanaz, tarra vágják az erdőt, mert a Nyírerdő nem ismeri a szálaló erdőművelést.

A Nyírerdő azt szereti, ha kiirt minden fát, ebbe a pucér sivatagba veti el a makkot, ülteti el a csemetét. Illetve meghagy két-három fát. De lehetőleg olyat, ami négy-öt év múlva, pláne, hogy megbolygatták a gyökerét, így is, úgy is elpusztul, így nincs, ami elrontja a Nyírerdő nyíregyházi erdészeinek erdőképét. Így megy ez már évek óta a Sóstói-erdőben, ahol a város és a kórház közötti sokhektáros részen sikeresen kiirtottak minden idősebb fát, csupán a most halálra ítélt háromhektáros részen állnak még szép sudár, életerős tölgyek. Igaz, van köztük sok elöregedett egyed és a homoki erdőkben idegen faj is, azoktól valóban meg kell szabadulni.

De miért kell kivágni az egészséges tölgyeket, juharfákat és az egész országban rohamosan fogyó vadkörtéket, vadcseresznyéket? A témában nyilatkozó főerdész azzal indokolja ezt, hogy a lábon hagyott nagyobb fák gyökérzete s árnyéka akadályozza a csemeték fejlődését. Mi, erdőjárók viszont azt mondjuk, ne ültessen csemetét a nagy fák alá!

Mert miért gondolja azt a főerdész úr, hogy a Sóstói- erdő látogatói szívesebben bandukolnak az arasznyi csemeték között, mint a harminc-negyven éves vadkörték, vadcseresznyék, a nyolcvan-száz éves tölgyek alatt? Sokan, sokfelé mondják, egy városközeli erdő értékét nem a fatömege adja, hanem a biológiai sokszínűsége. Úgy tűnik, ez a Sóstói-erdőre egyáltalán nem vonatkozik. Különben kivágták volna az erdőrész talán legbecsesebb fáját, egy pompás, százéves, de makkegészséges s rendkívül ritka szilfáját?

Az erdőnek most még csak egy egészen kicsi részét vágták ki. Talán még meg tudjuk akadályozni az esztelen fairtást.

Balogh Géza