Új gazdára várnak a rakamazi hölgy kaktuszai

A kaktuszok igen különleges növények. Híresek a szárazságtűrésükről, de minimális gondozást azért igényelnek. Tavasztól őszig rengeteg napfényre van szükségük, télen viszont meleg helyen kell őket tartani.

Legalább nyolc kiló

Mindezt a Rakamazon élő Medve Ferencnétől tudom, aki a minap azzal a kéréssel hívta fel a szerkesztőségünket, hogy segítsünk új gazdát keríteni kaktuszainak.

Csendes zsákutcának tűnik a hely, ahol Medve Ferencné él. Most éppen meleg van, a levegő sem mozdul. Az udvart és a kertet elárasztja a fény, a gondozott ágyásokon látszik, vigyáznak rájuk. A ház bejárata előtt egy zöld sátor.

– Ez valamikor körtefaként funkcionált, mára már enyhet adó hellyé vált – mondja a házigazda. – Borostyánnal futtattam be, nem kevés ideig tartott, míg ilyenné lett, most is gondozom, csipegetem, formálgatom.

A teraszon láthatóak a kaktuszok. Közöttük a jobb oldalon található egy sünkaktusz, de a többi is különleges. Az egyik egy dinnyére hasonlít: ugyan nem a legmagasabb, de méltóságteljes termete elárulja, egyedi az unikumok között. Az ilyen alkatú emberekre mondták egykor, hogy van „tekintélyük”, különösen derék- és hastájon.

– Költözés előtt állok, félig rakamazi vagyok még, félig pedig már nyíregyházi. Ahová megyek, nem akarom vinni a kaktuszaimat, ezért amennyit tudtam, már elajándékoztam. Ami megmaradt, azt leginkább egy botanikuskertnek vagy a Nyíregyházi Állatparknak adnám: olyanoknak, akik értenek hozzá és szeretnének is foglalkozni velük – mondja Medve Ferencné.

A kaktuszok jó barátja

Adódik a kérdés, miért pont a kaktuszok állnak a szívéhez ennyire közel.

– Magamnak is feltettem már ezt a kérdést, de soha nem tudtam rá a valódi választ – folytatja történetét a rakamazi hölgy. – Régóta gyűjtöm és nevelem e növényeket, de soha nem jöttem rá, mi vonz annyira bennük. Talán az, ahány kaktusz, annyiféle. Más méretűek, más a színük, más a felépítésük, mindegyik másért szép. Korábban igyekeztem mindegyik fajtából többet is beszerezni és gyönyörködni abban, hogy elvileg ugyanolyanok, és mégis annyira különbözőek. Rengeteg kaktuszom volt az évek során, mára már alig maradtak.

A sünkaktuszokról azt tartják, tüskés barátunk viszonylag hamar eléri a tíz centiméteres átmérőt, de utána évekig kell várni arra, hogy ez a méret megduplázódjon. Ennek alapján a rakamazi példány már túl van a fiatalkorán.

Ez a növény nyáron a szabadban, leginkább napos helyen érzi jól magát, télen viszont viszonylag hűvös, tízfokos hőmérsékleten kell tartani, mert az életfunkciói csökkennek (ebben is hasonlítanak a sünökhöz, amelyeknek a téli álmuk idején jelentősen lehűl a testhőmérsékletük, és a szívverésük is lelassul). A sünkaktusznak és minden rokonának tehát árt télen a fűtött szoba.

Hobbija volt a kert

Nem csupán a kaktuszokra büszke vendéglátóm.

– A nagyszüleim mindig a földdel foglalkoztak, az édesanyám is. Nekem a kert jutott. Mindig szerettem virágokkal körülvenni magam, de a kert is sok munkát adott. Ha egyszer kimentem a kertbe, legalább ötven liter vizet ellocsoltam a virágokra és a növényeimre. Órákig el tudtam dolgozni velük, de megérte, mert egy szépen rendben tartott kert, egy virágokkal feldíszített udvar békét és nyugalmat sugároz.

JG