Felülről láthatja a világot

A nyíregyházi Papp Lászlónak közel két évtizeden át olyan tériszonya volt, hogy már néhány méteres magasságban is izzadt a tenyere és görcsölt a talpa – ez önmagában nem lenne hír, hiszen sokan küzdenek hasonló érzésekkel.

Ha viszont hozzátesszük, hogy a fiatalember ipari alpinista, aki az élete nagy részét a magasban lógva tölti, azonnal érthetővé válik, miért lettünk kíváncsiak rá és a munkájára: arra, miért örül annak, hogy a félelmét leküzdve ezt a veszélytelennek nem mondható hivatást választotta.

Folyamatos veszély

– Sokszor kiszámíthatatlan és időjárásfüggő, de felelősségteljes munka a miénk, s mivel szinte folyamatosan veszélyben vagyunk, nem is nagyon tolonganak az emberek, hogy ezt a szakmát válasszák – mesélte.

– Több mint tíz évvel ezelőtt egy ismerősöm mesélt erről, és annyira megtetszett, hogy elvégeztem az oktatást, majd kiültem egy tízemeletes épület tetejére – ott és akkor dőlt el, hogy képes vagyok legyőzni a félelmemet, ami egyébként nem könnyű.

– Ismerek olyanokat, akik szerettek volna ipari alpinistaként dolgozni, de a félelem miatt nem voltak rá képesek, és olyanokat is, akik csak egy bizonyos magasságig mernek felmenni. A legnagyobb veszély, ha az ember leesik, és mivel ebből a szempontból szerintem mindegy, hogy húsz méter van alattam vagy 200, nem okoz gondot, ha egy 270 méter magas adótornyon kell dolgoznom.

Írott és íratlan szabályok

– Folyamatosan képzem magam, megpróbálom beszerezni a legmodernebb eszközöket, és mindkettő nagyon fontos, hiszen az életem múlik azon, hogy a kötél, a heveder vagy a karabiner milyen minőséget képvisel. Ennél a munkánál egy kis hiba pénzbe kerül, egy nagyobb viszont akár emberéletbe, itt a rutin valóban életet menthet.

– Mi nem dolgozhatunk egyedül, és a bajban csak magunkra, illetve a társunkra számíthatunk, de bármennyire is profi valaki, mindig történhetnek váratlan események. Vannak rutinfeladatnak tűnő munkák: ilyen például az ablakmosás, de ha az ember elnézi a kikötési pontot, annak súlyos következményei lehetnek. És bár vannak olyan mozdulatok, amelyek berögződnek ennyi év alatt, nem egyszer előfordul, hogy inkább visszamegyek és megnézem, jól kötöttem-e meg egy csomót. Alázattal és tisztelettel kell a munkához állni, és soha nem szabad azt hinni, hogy mindent tudunk, és hogy már nem fejlődhetünk – az, aki így gondolkodik, nagyon rosszul járhat.

– Vannak írott és íratlan szabályok, mint ahogy előre nem látható helyzetek is. Ha például 170 méteres magasságban elkap egy vihar, nem szabad pánikba esni, mert akkor biztos, hogy rossz döntést hozunk, ahogy azt a helyzetet is meg kell tudni oldani, ha a társunkat kell lehozni a magasból – mondja László, aki a leggyakrabban épület-karbantartási munkákat végez, de sokszor hívják veszélymentesítéshez is.

Gyors helyzetfelismerés

– Érdekes, hogy állnak hozzánk az emberek: volt egy hölgy, akinek három napig dolgoztunk az erkélye alatt, és mindig készített nekünk reggelit, mások a melegben vízzel kínálnak bennünket, de persze olyanokkal is találkozunk, akik a pokolba kívánnak bennünket, pedig csak a munkánkat végezzük.

– Ez a hivatás sok mindenre tanít, többek között gyors helyzetfelismerésre, azonnali problémamegoldásra, és ezek akkor is jól jönnek, ha éppen nem lógok valahol – mondja a fiatal szakember, aki óriási ajándékként éli meg, hogy a munkájának köszönhetően úgy láthatja a világot, ahogy csak kevesen.

– Gyakran fotózom az eget, a naplementét, a képeket pedig megosztom az ismerőseimmel, mert szeretném őket arra ösztönözni, hogy vegyék észre az élet szépségeit, éljék meg a fontos pillanatokat. Én sokszor lépek ki a komfortzónámból, és ez minél többször fordul elő, annál inkább tágulnak a határok: keresem az extrém dolgokat, szeretem a gyorsasági motorozást, de lőni is járok, és ha elmegyek nyaralni, akkor is megkeresem azt a legmagasabb pontot, ahová biztonsággal fel tudok mászni.

SZA