Ha Katalónia egyszer nagyon elvarázsol

Néhány napja már esett szó arról, hogy lehet a magyar télből a mediterrán télnek nevezett tavaszba utazni pár forintból.

Az úti cél Barcelona volt, egyetemista fiammal csíptünk le egy pár napot abból, majd milyen tavasz várhat ránk néhány hét múlva.

Fél Magyarország

Két és fél órás repülőút után állunk a flaszteron, engedjük át magunkon az otthoni hideg után a katalóniai tavaszt. Tizenöt fok a pár órával korábbi mínuszok után üdítően hat, a napsütés nem kevésbé, a pálmafák látványa pedig elvarázsol. Pedig ez csak a kezdet, Barcelona még csak indította a varázst, hogy aztán teljesen magába bolondítson.

A tömegközlekedés egészen káprázatos. Tíz metróhálózat juttat el pár perc alatt a város bármely pontjára, de aki nem siet, maradjon a felszínen, a katalán főváros igazi arcát az utca nyüzsgése mutatja.

Barcelona nagyjából ötödakkora területen fekszik, mint Budapest, de közel annyi lakóval rendelkezik, mint a magyar főváros.

Ha az agglomerációt is hozzászámítjuk, akkor a 1,5 milliós lakosság több mint ötmillióra duzzad, azaz a katalán fővárosban és közvetlen környékén egy fél magyarországnyi lélek lakik, él, eszik, iszik, alszik. Ha ehhez még hozzátesszük azt is, Barcelonát évente 30 millió turista keresi fel, akkor nem nehéz rájönni, a helyiek miért szeretik az októbertől májusig tartó időszakot.

Büszke katalánok

Barcelonában a hivatalos nyelv a katalán, bár használatos a spanyol is. Aki tud spanyolul, az megérteti magát katalánul is, és ez nyilván fordítva is igaz. Nagyon nagy eltérés nincs a két nyelv között, kicsit olyan, mintha a katalán a spanyol egy dialektusa volna, bár ez így kicsit leegyszerűsített magyarázat, ugyanis a katalán területi közelsége miatt egy kicsit hasonlatos a provanszálhoz is.

Az azonban biztos, a metrón és a buszon a tájékoztatás szigorúan katalán nyelven hangzik el, így a harmadik-negyedik felszálláskor már szinte együtt fújjuk a géphanggal: propera parada, azaz következő megálló (spanyolul ugyanez próxima parada, de ennek turistaként semmi jelentősége).

A katalán öntudat a Történeti Múzeumban is tetten érhető, a kiállítási tárgyak melletti feliratok legalább két, helyenként három nyelven íródnak. Felül a katalán, alatta a spanyol, és ha esetleg úgy adódik, akkor jön még egy angol verzió.

Barcelonában mindenhol kézzel fogható a katalán büszkeség úgy, hogy ezzel sosem hivalkodnak.

Az idősek bölcs, rezignált nyugalommal, élénken gesztikulálva beszélnek a magyar és az olasszal együtt talán legdallamosabb nyelven, a turistákat szelíden tűrik, a fiatalok a kávézókban hallva az idegen szót egy idő után megkérdik: where are you from? Hungary. Ááááá, Budapest, még nem voltam ott, de már hallottam róla!

Gothic

Ha valaki igazán el szeretne merülni a katalán fővárosban, akkor vesse bele magát a Gothic negyedbe, ahol nem az emberek alakítják a várost, hanem az épületek formálják az embereket.

Szűk utcák, apró, visszhangos terek, apró boltocskák, diszkrét kávézók. Szinte tapintható a középkor, amikor az esernyő nem csupán záporok idején volt indokolt, mert nem tudhatta a járókelő, melyik pillanatban mit is kaphat a nyakába.

Nem várt égi áldásról természetesen ma már nincs szó, de ezekben a sikátorokban körülölel Barcelona, körbefolynak a katalánokkal vegyülő turisták, akik ebben az időszakban még kényelmesen elférnek egymás mellett.

Valahogy a KFT zenekar billentyűseként igazán híressé vált Bornai Tibor „Hej Itáliában” című verse jutott eszembe, amire helyben rögtönződött egy katalán parafrázis miszerint:

„Hej Katalóniában

Laknak a katalánok.

Csak tudnám, kik szebbek ott:

A fiúk?

Vagy a lányok?”

Szieszta

Barcelonában is tetten érhető a mediterrán életritmus. Nyugatabbra vagyunk a Brit-szigetek legkeletibb pontjától, ahol már más időzóna érvényes, de itt még ugyanannyit mutat az óra, mint Magyarországon. Azaz egy órával később virrad, cserébe a derék katalánok kapnak még egy órát esténként.

Az igazi élet reggel kilenckor kezdődik, majd néhány üzlet délután kettő körül bezár, és öt körül nyit ki újra, a kettő között pedig ott van a sokszor megénekelt szieszta. Az este számukra pedig az, ami nálunk az éjszaka.

A legendás La Rambla a két kilométernyi, főleg a gyalogosok számára kiépített utca Barcelona ütőere. Esténként kel igazán életre, rengeteg üzlettel, étteremmel, borozóval, jazzklubbal, de itt található a Barcelonai Operaház is.

A La Rambláról nyíló piac este nyolc után is nyüzsög, bár már érezhető, a halárusok (ami csak egy leegyszerűsítő kifejezés, mert a pultokon minden más tengeri herkentyű is megtalálható a kagylótól kezdve a polipon át a rákokig) már nagyon szabadulnának a portékától. A tengeri herkentyűkön kívül legalább ugyanekkora helyet szakítanak ki maguknak a húspultok, és a sajtok kedvelői is nyitogathatják a pénztárcájukat.

A zöldségek és a gyümölcsök pedig valódi arcukat mutatják. Itt nem csupán a külcsín csábító, de a belbecs is azt adja, amit ígér, egy euróért közel fél kiló epret adnak műanyag pohárban műanyag villával, amíg körbejárunk a piacon, el is fogy.

Múzeumból múzeumba

Aki kulturális csemegékre vágyik, annak számtalan múzeum kínálja magát.

A már említett Történeti Múzeumnak a három tárlata közül csak kettő volt látogatható, így megúsztuk egy röpke négyórás látogatással, ahol a kora középkori Katalóniától az újkor Barcelonájáig jártuk be a történelmet a kolostorok faláról levarázsolt freskóktól kezdve egészen El Grecóig megmutatva, mire is büszkék a katalánok.

A múzeumtól a domboldalon felfelé haladva véletlenül eljutottunk a barcelonai olimpiai stadionba is, ami ma már maga is egyfajta szabadon bejárható múzeummá vált.

Barcelona külön múzeumot szentel a városban több időszakban is élt Pablo Picassónak.

Nem tudom, hogy lehet ezt igazán cizelláltan megfogalmazni, de aki azt hiszi, Picasso csak kubista műveket festett, az jaj, de nagyon téved. A képzőművészeti zseni a klasszikus festészeti stílusokat megismerve és azokat gyakorolva jutott el végül ahhoz a stílushoz, amelyről végül világhírűvé vált.

Mindez a múzeumban lépésről lépésre nyomon követhető egészen a 13-14 éves kori rajzaitól és festményeitől a késői időszakának műveihez. Mindeközben a magánéletének kisebb-nagyobb változásait is bőven dokumentálja a múzeum, és a festő irodalmi szárny­próbálgatásaival is szembesülhetünk. Ha valakinek van 4-5 órányi ideje, keresse fel nyugodtan a Gothic városrészben található épületet.

De van múzeuma a játékoknak, a zenének, az erotikának és a polgárháborúnak is. Az utóbbi egy korabeli bunkerban fogadja a látogatókat egy, a belvárostól kicsit távolabb eső negyedben, ahol már nem a centrumban lévő életszínvonal uralkodik.

A Szent Család

Ha Barcelona, akkor Gaudí, a legendás katalán építész, ha pedig Gaudí, akkor a Sagrada Familia, azaz a Szent Család-templom.

A város szívében található monumentális építészeti remekmű arról is híres, hogy még mindig nincs kész. Gaudí már nincs közöttünk, de az építkezések még az ő tervei alapján folynak.

A templomba nem olcsó a bejutás, de ha valaki a városban jár, ne hagyja ki. Szezonon kívül sem vagyunk kevesen a hatalmas térben, de elveszünk a tömegben és a térben egyaránt. Egy pillanat alatt elhallgatunk, nyomaszt minket kicsiségünk tudata.

A Sagrada Familia elmélyedésre késztet, lenyugtat, áhítatra szólít, megérint, körbeölel és vigasztal.

Az egyik imafalon a világ számos nyelve mellett magyarul is megtaláljuk kőbe vésetten: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”.

Sokáig maradunk. Igazán nincs belül sok látnivaló, de a hely rabul ejt, közeleg a zár­óra, előbb-utóbb búcsút kell vennünk. Kint még körbejárjuk, eklektikusnak is gondolhatnánk, ami a szemünk elé kerül, de egyik benti kalauzunk mondatai járnak az eszünkben: ez itt, kérem szépen, a modernizmus, míves barátságban fér meg egymás mellett régi és új, nincs harag, nincs méricskélés és összehasonlítás.

Sok millió kíváncsi turistához hasonlóan megkérdezzük, mégis mikorra készül majd el? A válasz: 2060. Talán.

Lakópark helyett

A másik kihagyhatatlan Gaudí-emlékmű a Güell park, ami csak jó időben látogatható, ez barcelonaiul annyit jelent, hogy évente nagyon ritkán van zárva.

A kert Antoni Gaudí tervei alapján épült 1900 és 1914 között.

A kert névadója, Eusebi de Güell üzletember eredeti elgondolása alapján egy parkos kertvárosi városrész kialakításával bízta meg Gaudít, ám az épületek közül csak kettő készült el. 1926-tól vált nyilvános parkká.

A park jelentős része ingyen látogatható, de a fizetős területeket sem érdemes kihagyni. A teraszon ücsörögve pedig szabadon gyönyörködhetünk a barcelonai panorámában.

A terasz padjainak tervezésekor állítólag Gaudí megkérte az egyik munkását, tolja le a nadrágját és üljön bele a gipszbe, amivel jelentősen megelőzte korának ergonómiai szakembereit. Ha így volt, ha nem, a padok nagyon kényelmesek és testhez simulók.

A bátrabbak az ösvényeket elhagyva egészen a hegy tetejéig elzarándokolhatnak, ahonnan még pazarabb a kilátás a városra és a tengerre.

A hullámokban

Ha már tenger, akkor a Güell parkból érdemes busszal egészen a tengerpartig lecsorogni, mert ha már eddig elrepültünk a télből, akkor igaz ugyan, hogy távol még a nyár, a strandszezonról nem is beszélve, de a tengert nem szabad kihagyni.

Van egy kis szél, vannak hullámok, de vannak gitározó fiatalok, andalgó párok, önfeledten játszó kutyák, meg homokos tengerpart.

Némi ücsörgés után cipő le, nadrágszár fel, éljen a mezítláb, és nyomás a tenger, engedjük, hogy körülnyaljanak a hullámok, az se nagy baj, ha a nadrágszár is vizes lesz.

Jernei Gábor