Lidérces évünk volt: a vásárosnaményi szexéhes zöld nőktől a nyírteleki kaktuszleves vámpírig...

Bizony lidérces évet zárhat a Szabolcs Online: amikor októberben portálunk meghirdette éves Küldjön kísértetsztorit akcióját, a szerkesztők a legvadabb rémálmaikban sem képzelték, hányféle éjféli rém kúszik majd elő a sejtelmesen susogó fák közül, a vészjósló lakatlan házak pókhálós pincéiből, a nyirkos erdei kövek alól, vagy ne adj isten olvasóink kacskaringós agytekervényeiből.

Csak akad az Ön környezetében is legalább egy, valamire való szellem! Ossza meg velünk az Önök településén szárnyra kapott kísértetsztorikat, hadd borzongjunk együtt olvasóinkkal! – hangzott felhívásunk, és több se kellett, akár egy korhadt, vámpírt dédelgető koporsó napnyugtakor, nyikorgó hanggal felcsapódott Pandóra szelencéje, és olyan szabolcsi szörnyáradat szabadult ránk, hogy még Lugosi Béla is elismerősen csettintett volna.

Próbáltunk nem meglepődni, amikor arról kaptunk hírt, hogy Záhonyban él (?) egy egészségtudatos szellem, aki utálja a cigiző fiatalokat, ezért rendre mögéjük lopódzik és a fülükbe kiáltja bagózás közben, hogy „húúú” – sőt, még azt is könnyedén vettük, amikor egy gergelyiugornyai fiú arról számolt be, hogy nagy fülű koboldok robbantották fel a számítógépét, miután hajnalig fenn maradt netezni (ekkor már olybá tűnt, hogy a természetfeletti lények kifejezetten ifjúság nevelői célzattal érkeznek az alkonyzónából) – ám bevalljuk, elszakadt a cérna, amikor szexéhes ogre nők lepték el a vásárosnaményi híd alját...

Buja zöld asszonyok Vásárosnaményban!

– Ez a történet idén nyáron esett meg velem egy görbe este után – idézte fel a megrázó eseményeket Gábor nevű olvasónk. – Egyedül kóboroltam hazafelé a bicikliúton, amikor is mozgásra lettem figyelmes a Száraz híd alatt. A következő pillanatban már három női lényre hasonlító “ember” próbált meg leteperni a földre, és aktust létesíteni velem... Utólag visszagondolva a bőrük színe zöld volt, a fülük pedig tölcsér alakú.

Az ogrék mégis léteznek?

Szerencsére bár Gábort igen csak megviselhette az említett görbe este, maradt kellő lélekjelenléte, hogy azt tegye, amit a helyében minden egészséges fiú cselekedett volna, ha azt látja, hogy három nő próbálja leteperni a híd alatt... Ellenállt minden erejével! Ki tudja, szegény pórul járt ogre hölgyek azóta is ott búslakodnak, khm, benedvesedve a Száraz híd alatt – aki nem hiszi, járjon utána, de legyen azért résen!

Jogos persze a kérdés, ugyan mit tehetünk, ha olyan rémbe botlunk, aki nem kíváncsi túlzottan a szerelmi teljesítő képességünkre, ugyanakkor bátran beépítene minket a diétájába – Nyírteleken például egy vérszomjas vámpírral futott össze az olvasónk, és gigászi küzdelem alakult ki kettejük között, amit végül egy üveg kaktuszos ital döntött el.

Nyírteleki vámpír vs. kaktuszlé

– Nagycserkesz felől tartottam Nyírtelekre a hajnali órákban – mesélte Róbert nevű olvasónk. – Ahogy az lenni szokott, sorompót kaptam az ottani vasútállomásnál. Az érkező mozdony meglepően szokatlan volt, élénken vöröslött és nagy sebességgel haladt tovább. Ahogy figyeltem ezt a nem mindennapi jelenséget, mintha egy emberi alak ugrott volna le róla. Gondoltam, a fáradtság miatt képzelődök… Fehérre váltott a lámpa, elindultam, majd mikor át értem, egy nő állt mozdulatlanul előttem. Megálltam, nagyra nyílt szemekkel néztem. Elindult felém. Lehúztam az ablakot, és mikor odaért megkérdeztem: „Segíthetek?”. Erre ő felnézett és hirtelen nagyra nyitotta a száját. Elkapta a karomat, és mélyen belefúrta a sötétben szinte világító hófehér hegyes szemfogait. A nagy kapkodásban az autó lefulladt, a fenevad még ott volt a karomon, hiába is próbáltam lerázni. Éreztem, hogy gyengülök. A pohártartóban volt egy nyitott kaktuszos ital. Kétségbeesésemben csak ahhoz tudtam nyúlni, és az arcába locsoltam. Szerencsére bevált. Visítva elengedte a karom, és eltűnt a sötétben. Eddig nem hittem benne, de most már belátom, a vámpírok léteznek.

Róbert nevű olvasónk fordulatos kalandja talán még magát Bram Stokert is meglepte volna. Fokhagyma? Szívbe vert karó? Ugyan, az igazi vámpírvadász ezentúl kaktuszlével a táskájában jár. Ám az édesített üdítő megvéd vajon a vízi vámpírtól is?

Durva sebet hagyott a tehén nyakán a kömörői hidrovámpír?

János nevű olvasónk, akinek a kertje végében folyik el a Túr egyik csatornája, nem mindennapi lidérccel futott össze az istálló körül: marhaság, vagy sem, állítása szerint egy hidrovámpír támadt az egyik tehenére.

– Láttam, hogy az állat hátán valami furcsa árnyék van – írta. – Közelebb mentem. Ekkor az árny leugrott a tehén hátáról. Cuppogott. Felém fordult. Körülbelül 2 méter magas lehetett, emberszerű, csak nagyon karcsú. A bőre hófehér volt, mint a víz alatt élő gyíkoké. Az arcát nem láttam, eltakarta az ázott haja, ami nem is haj volt. Hínárok nőttek a fején, ez lógott a szemébe. Fuldokoltam a félelemtől. A hidrovámpír ekkor hasra vettette magát, és mint egy partra került hal, csapkodva és ficánkolva elkezdett a Túr felé haladni. A vasvillát felkapva szaladtam utána, hogy átszúrjam, de a vámpír a halmozgásával legyőzött. A Túr halk, sikamlós csobbanással fogadta vissza magába átkozott gyermekét. Csak békalencsét, iszapot és mocsarat hagyott maga után és egy sebet a tehén nyakán.

János lefotózta a sebhelyet és elküldte nekünk, ám ezzel a képpel szépen le is buktatta a saját sztoriját, ugyanis a Google képalapú keresés funkciója hamar kiderítette, hogy egy Dél-Amerikában készült fotóról van szó, ami egy vámpírdenevér támadást ábrázol. Felmerülhet hát a kérdés – ugyan mi visz rá valakit, hogy ilyesmit kitaláljon? Viccből, vagy feltűnési viszketegségből kiált valaki hidrovámpírt? Úgy gondoljuk, János nevű olvasónkat ettől sokkal nemesebb cél vezérelte, ezzel zárta ugyanis a levelét:

– Aki ivott a megsebzett tehén tejéből, békarühet kapott. Nekem és a lányaim nyakán is ótvaros kelések nőttek ki a fertőzött tejtől. Nem volt mit tenni. Áldozni kellett, hogy kiengeszteljük a megszabályozott Folyót. A tehenet a Túrba öltük. A kór viszont, amit ránk hagyott a kömörői hidrovámpír, még ma is kísért. A Túr szülte és a Túr szabadította ránk ezt a rettenetet. Így jár mindenki, aki nem tiszteli eléggé a Túrt. Ez az öntözővíznek használt Túr bosszúja. Ez a kömörői bestia tanulsága. Ez a békarüh öröksége. Ez a víz érintése.

Feltételezhetjük hát, hogy János csak jót akart a Túrnak, és úgy volt vele, ha hidrovámpír kell hozzá, hogy jobb belátásra térítse azokat, akik nem tisztelik eléggé a folyót, akkor ő bizony megteremti nekik ezt a szörnyet. Ezúton is köszönjük neki, és a többi olvasónknak is – jókat borzongtunk, még jobbakat nevettünk, és itt-ott még fel is csillant némi tanulság. Legyen 2020 is ilyen lidérces év, tartsa mindenki nyitva a szemét, készenlétben a kaktuszlevét, mert az élet nem áll meg még a kísérteteknél sem, és újra támadnak a szörnyek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – ahol a kurta farkú hidrovámpír is Túr.