Nem csak a felhőkarcolók között van élet

Ha azt mondom: New York, általában a Szabadság-szobor, a lerombolt Világkereskedelmi Központ, a Central Park, a Wall Street képe villan be az égig érő manhattani felhőkarcolók mellé. Pedig a nagy amerikai metropolisznak öt kerülete van, köztük Queens, a maga 2,5 millió lakosával – ­Kennedy repülőtér, Flushing Mea­dow (baseball, US Open), a Holly­woodhoz hasonlítható film­stúdiók –, a valamivel nagyobb lélekszámú Brook­lyn, amely New York City „hálószobája”, a híres botanikus kerttel, a nagy művésznegyeddel, a kiváló strandokkal. Lehetne tovább sorolni Bronx, Long Island nevezetességeit is, de utunk most a belvárostól még távolabbra vezet, a zöld agglomerációba, ahol olyan falvak sorjáznak 30–40 kilométernyire Manhattantől, mint az egymással szomszédos Armonk 4000, Chappaqua 1500, Pleasant­ville 7000 lakossal.

A birodalom vezénylői

Nézzük Armonk példáját! Az említett távolság amerikai méretekben nem nagy, autópályán szerencsés esetben 30–40 perc, HÉV-vel sincs egy óra. A nagyvárost körülölelő kis települések nem számítanak szegény rokonnak – sőt, inkább gazdagok –, mert javarészt jobb módú emberek lakják, méretes ingatlanjaik után tetemes adót fizetnek. A nagy cégek sem ódzkodnak kitelepülni a zöldbe. Az Inter­national Business Machines (közismert nevén IBM) világcég nemzetközi központja 1965-ben költözött a belvárosból Armonkba. Innen vezénylik a birodalmat, a hardver- és szoftvergyártást, a személyi számítógépek (PC-k) fejlesztését, a cég sok szabadalmának hasznosítását. A számos műszaki-építési újdonságot felvonultató, a magasból Z alakot formázó főépületére nemcsak az IBM, hanem a tervező és a kivitelező cég is büszke.

A közelben építette föl észak-amerikai központját az indiai informatikai óriás, a Wipro is. A világ második legnagyobb viszontbiztosítója, a Swiss Re 1999-ben telepedett meg a városkában.

Armonk a függetlenségi háború egyik helyszíneként történelmi település, régi központjának egy része védett épületegyüttes. Szomszédságában a mai városközpont is csak két- vagy legfeljebb háromszintes. A belváros és a külső területek javarészt az építési telkek nagyságában különböznek. A belső részeken inkább sorházas, legfeljebb mértéktartó családi házas beépítés a jellemző. Ahogy egyre kijjebb haladunk, úgy nő a telkek nagysága egyhektárosra vagy még nagyobbra, amelyek többsége gondozott parkerdő képét mutatja, a nagy lakóházak előtti rész ápolt pázsit. Erre a környékre jellemző, hogy saját autó(k) nélkül nem képzelhető el a közlekedés.

Összefüggések láncolata

Érdekes, hogy egy ilyen méretű kisváros képét nemcsak a betelepülő multinacionális cégek tudják megváltoztatni, hanem néhány agilis vállalkozó is nagy hatással lehet rá. Egyikük például a ’90-es években megvásárolt egy leromlott ipari-mezőgazdasági birtokot, és prémiumlakóparkot épített, rajta 27 nagy értékű ingatlannal.

A beruházást látva annak közelében is fellendült a lakásépítés. Mindezek eredményeképpen az ezredfordulóra számottevően megemelkedtek a lakás- és bérleti árak, amelyek a válság után sem csökkentek jelentősen. A beköltözők révén észrevehetően bővült a középosztály aránya, megélénkült a kulturális élet, erőre kapott a vendéglátóipar. Mivel jellemzően fiatal családok vásároltak otthont, a sok gyermek érkezése miatt bővíteni kellett az iskolát – megemelkedtek a helyi adók. Az összefüggések láncolata szinte végtelen.

Az amerikai családok mobilitása is tartogat jellegzetességeket. Mielőtt New Yorkban a belvárosi családok gyerekei elérnék az iskoláskort, sok szülő dönt költözés mellett: a közeli egészséges zöld agglomerációban – ahonnan még megéri ingázni – vesznek vagy bérelnek házat, döntően ott, ahol jó hírű iskolák működnek. (A különböző rangsoroknak nagy hagyománya van az Államokban, sokan döntenek azok figyelembevételével.) Tíz-tizenkét év után, amikor a gyerekek elérik a főiskolás életkort, újabb költözés következik az egyetemek közelébe, majd a nyugdíjaskor elérésekor a kellemesebb klímájú szövetségi államokba, Floridába, Texasba, Kaliforniába települ sok házaspár.

- Marik Sándor -