Erőltetett menet után lelki utazás

Nagy Jánostól és kis csapatától Kolozsvár közelében „búcsúztunk el” nemrégiben megjelent cikkünkben, melyben arról olvashattak, hogy a szakolyi férfi Albertirsán élő sógorával, Hegyes Ferenccel és annak fiával, Zoltánnal május 20-án gyalog vágott neki a Máriapócstól Csíksomlyóig vezető útnak. Úgy számolták, tizenkilenc nap elegendő ahhoz, hogy az apostolok lován megérkezzenek a pénteken kezdődő búcsúba.

Meleg kecsketej, tiszta ruha

– Ahogy azt terveztük, május 27-én, hétfőn elértük Kolozsvárt. Ott megaludtunk, majd folytattuk az utunkat, így értünk el Mócsra, ahol szállásadónk, Karcsi bácsi már a kapuban köszöntött minket. Lógott a vihar lába, így sokáig vártunk a sátrak felállításával, közben befutott egy budapesti biciklis csoport is, ők Máriabesnyőről érkeztek.

Végül nem engedték, hogy a szabad ég alatt aludjunk, amiért nagyon hálásak voltunk, mert volt olyan, hogy az éjszaka közepén körbevették a sátrainkat a kóbor kutyák – vettük fel a történet fonalát ismét. János hozzátette: gyalogos zarándoklatuk során nagyon sok kedves emberrel találkoztak.

– Volt, akitől – bár nem beszéltünk közös nyelvet – meleg kecsketejet, mástól szalonnát kaptunk, de természetesen nem akarunk visszaélni senkinek a jóindulatával. Találkoztunk a kiránduló kollégáimmal, falumbeliekkel is, akik átadták édesanyám csomagját, benne egy kis pálinkával, füstölt kol­básszal, tiszta ruhával. Az volt a napunk fénypontja, amit megkoronáztunk az utunkba akadó étteremben egy forró csorbalevessel.

Medvenyomok a sárban

János múlt szerdán, túrájuk tizedik napján Nagysármásról jelentkezett be. Boldogan újságolta, hogy találkoztak egy Máriapócsról indult, szintén gyalogos zarándokcsoporttal.

– Megengedték, hogy csatlakozzunk hozzájuk, sőt a magukéval együtt a mi hátizsákjainkat és sátrainkat is előreviszik a szálláshelyekig, ami óriási segítség, nagyban megkönnyíti és meggyorsítja a haladást. Felvezetők kísérnek minket az úton, mert már nem csak a nyomait látjuk a medvéknek – árulta el a szakolyi férfi.

„Volt, akitől – bár nem beszéltünk közös nyelvet – meleg kecsketejet, mástól szalonnát kaptunk.”

A következő napokban jó ütemben, több mint harminc kilométeres etapokat teljesítve haladtak – immár a Kiss Károly vezette csapat tagjaiként.

– Megszálltunk Mezőmadarason, Marosszentgyörgyön, Jobbágyfalván, most pedig, utunk tizenötödik napján itt vagyunk Sóváradon, ahol Mária-útvonalas tábla hirdeti, hogy 99,5 kilométerre vagyunk Csíksomlyótól – osztotta meg lapunkkal a jó hírt hétfőn János. Hozzátette: négy napjuk van, hogy odaérjenek, ami – ha nem jön közbe semmi – gond nélkül teljesíthető.

Közel a cél

– Azzal, hogy lekerült rólunk a több tíz kilós zsákjaink miatti fizikai teher és ­becsatlakoztunk egy biztonságot adó csoporthoz, már nem erőltetett menetként éljük meg a zarándoklatot. Végre jól alszunk, nem aggódunk amiatt, hogy merre megyünk, hol szállunk meg aznap, ez már valódi lelki utazás is. Bár a terep nem lett könnyebb, hiszen sokszor bokáig érő sárban vergődünk, megáradt patakokat kerülünk meg, mert az esőzések miatt annyira felduzzadt a vizük, hogy életveszélyes lenne átgázolni rajtuk, mégis jó a hangulat, jól érezzük magunkat, támogató emberek között vagyunk.

Nem tudjuk elégszer ­megköszönni a kedvességüket – jegyezte meg Nagy János, aki társaival Énlakán éjszakázott kedden. Annyit kértünk tőle, hogy péntek este, amikor megpillantja a csíksomlyói búcsúhelyet, csak annyit üzenjen: megérkeztünk.

CsA