Nyári élmények

2023.06.30. 16:22

A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja jóvoltából táborozhattak a fiatalok

A viski és a sátoraljaújhelyi nyári eseményekről Pál Katalin, a hálózat vezetője számolt be.

MW

Bemutató a sátoraljaújhelyi táborban

Forrás: Hagyományok Háza Hálózat- Kárpátalja

A Viski Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor megszervezése korábban a pandémia miatt szünetelt, jelenleg pedig az orosz-ukrán konfliktus okoz nehézségeket. Azonban a tábornak fontos szerepe van a Felső-Tisza-vidéki szórványból érkező fiatalok képzésében. 

Az idei találkozót június 11–15. között tartották.

Tizenöt helyi tanár mellett erdélyi oktatók is segítették a munkát. A tábor vezérfonala a találkozás lehetősége volt, amelynek fókuszában Kalotaszeg és Rábaköz állt – tudatta a hálózat vezetője.

Táborozó gyerekek Visken
Forrás: Hagyományok Háza Hálózat- Kárpátalja

A délutáni programokba a helyi kézműveseket is becsatlakoztak. A találkozót erdélyi zenészek három koncertje is színesítette Visken, Técsőn és Sajánban.

Idén a korábbinál kevesebben – adminisztratív okokból – nyolcvanan érkeztek a kárpátaljai településre, ahol a vendéglátók nagy szeretettel fogadták a őket. A helyiek aktívan vettek részt a programokban, és az esti táncházakban is ott voltak. A táborzárót az önkormányzat képviselői is megtisztelték jelenlétükkel

– számolt be róla Pál Katalin.

A folytatásra sem kellett sokat várni. Sátoraljaújhely adott otthont a XXVII. Kárpátaljai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábornak június 18-24 között.

Idén második alkalommal szervezték meg a rendezvényt a városban. A Rákóczi tábor ugyancsak benépesült. Közel félezer gyerek, kísérő és pedagógus javarészt Kárpátaljáról érkezett.  

Ilyen létszámmal otthon a találkozót nem tudtuk volna megoldani, s nem titkolt célunk volt a kárpátaljaiak ’kimozdítása’. A részvételt meghívásos alapon biztosítottuk, a viski táborban is résztvevők mellett tizennégy település fiataljait vártuk.

 – avatott be a kárpátaljai hálózat vezetője.

A programok összeállításánál azokat az együtteseket, folkműhelyeket, művelődési házakat szólítottuk meg, akik részt vettek a Hagyományok Háza mentorprogramjában.

– tette hozzá Pál Katalin.

A megnyitón fellépő együttesek  számot is adtak egész éves munkájukról, egy másik alkalommal pedig a mentorprogram keretein belül kinevelt táncházzenészek mutatkoztak be.

Szomorú, hogy az ismert okok miatt e muzsikusok Magyarországon élnek, de próbáltuk bennük tartani a lelket.

– emelte ki a vezető. 

Ennek jegyében a találkozón hat kárpátaljai együttes mutatkozhatott be. A házigazda Pál István Szalonna és Bandája mindent megtett, hogy ezek az együttesek máshol is felléphessenek.

A vezető úgy fogalmazott, hogy a sátoraljaújhelyi találkozót a viski szerves folytatásának tekintették.  

A hely ideális a közös munkához, hiszen egy hegy tetején éltünk, s el voltunk zárva a külső hatásoktól. Hiába voltunk félezren, a hetet az öröm hatotta át: egy nagy családként éltük meg.

– összegezte Pál Katalin, a hálózat vezetője.

Táncház a sátoraljaújhelyi táborban
Forrás: Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja

A táborok körüli összefogást jellemzi, hogy annak finanszírozásában az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Csoóri Sándor Alap is részt vállalt, a Hálózat pedig szakmai partnerként vett részt a megvalósításban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!