Interjú

2022.10.11. 11:10

Leslie Mandoki: hiányzik Gorbacsov

Elkerülhető lett volna az ukrajnai háború, ha a döntéshozók megfogadják Gorbacsov filozófiáját, amely arról szólt, hogy tárgyalni kell a végsőkig – mondta a Vasárnap Reggelnek Leslie Mandoki. A világhírű zenésszel barátságról, történelemről és zenei karrierjéről is beszélgettünk.

Hidaskürti Nagy Mátyás

Leslie Mandoki és Mihail Gorbacsov

Forrás: MW

Közeli barátságot ápolt a nemrégiben elhunyt Mihail Gorbacsovval. Mi jut először eszébe róla?

A tanításai. Mindig azt mondta, hogy inkább legyen száz eredménytelen tárgyalás, mint hogy eldördüljön egyetlen puskalövés is. Békét szabadsággal, szabadságot békével – ebben hitt és eszerint cselekedett. Gondoljunk csak arra, hogy az egykori NDK-ból 350 ezer szovjet katonát vont ki mindenfajta atrocitás és ellenérték nélkül, és ugyanezt a folyamatot levezényelte hazánkban, valamint az egész kelet-európai blokkban. Emellett elképesztően jóságos ember volt, érdekelte a zene, a gyerekek, a jövő, és fáradhatatlanul küzdött a generációs igazságért.

Hogyan ismerkedtek meg?

A felesége, Raisza Makszimovna Gorbacsova hívott fel 27 évvel ezelőtt, és arra kért, hogy vegyek részt egy zenei jótékonysági projektben. Hármasban találkoztunk, és már az első beszélgetésünk során elmélyedtünk a vasfüggöny lebontásának magyar vonatkozásaiban. Mély lelki kötődés alakult ki közöttünk, így várható volt, hogy tartjuk majd a kapcsolatot. Később többször meglátogattam őket Moszkvában, ők pedig eljöttek hozzám Bajorországba és Amerikába is. Lassan olyan mély barátság alakult ki közöttünk, hogy éreztem, ez egy életre fog szólni.

Felidézné egy beszélgetésüket?

Egy alkalommal rákérdeztem például, hogy mit gondol 1956-ról, és milyennek látta a szabadságharcot Moszkvából. Elárulta, hogy akkoriban szándékosan félretájékoztatta őket a KGB, azt mondták nekik: Budapesten vérengzés van, és rendet kell tenni. Később, amikor megtudta az igazságot, hivatalosan is kiállt a magyar forradalom mellett, és utólag úgy vélte, akkor kezdődött el a változás. Csodálta a magyar szabadságvágyat, amelyet élete során többször megtapasztalhatott. Elmeséltem neki, hogy ’56-ban majdnem négyéves voltam, és a belvárosi lakásunkban három diák meghalt, miután bemenekültek hozzánk. Édesapám igazi pesti srác volt, fegyverrel és Molotov-koktéllal harcolt a szovjet hadsereg ellen.

50 Jahre Rock
Leslie Mandoki és Mihail Gorbacsov rockzenészek társaságában 
Forrás: MW

A zene is szóba került az összejöveteleiken?

Természetesen. Elárulta például, hogy a progresszív rockot, amit én is műveltem, szándékosan akarták eltiporni a Szovjetek, mert a fiataloknak ezek a zenék személyesítették meg a szabadságot. Ennek lett áldozata minden idők legnagyobb magyar zenekara, a Syrius is. Gorbacsov ezzel a fajta boszorkányüldözéssel egyáltalán nem értett egyet, hiszen végletesen szabadságpárti volt. Aztán közel 18 évvel ezelőtt az 50 éves a rock című tévésorozatunk első adását a német ZDF-en 12 millió ember látta. Három héttel a műsor előtt a programigazgató és a főszerkesztő odajöttek hozzám: „Leslie, figyelj, nem kellene még valami nagy világsztárt hozzávenni a műsorhoz?” Mondtam nekik: nem, de valakit még meghívnék, Mihail Szergejevics Gorbacsovot. Arra kértem őket, képzeljék el, hogy a műsor közepén, a Smoke On The Watert és a Jethro Tull leghíresebb dalai között bejönne Gorbacsov, és elmondaná a történetét a progresszív rockról. Tetszett nekik az ötlet. Ezt követően felhívtam Gorbacsovot, ő pedig nagy lelkesedéssel fogadta a felkérést.

Amerikában élt, amikor Gorbacsov lett a Szovjetunió elnöke. Hogyan viszonyultak hozzá a tengerentúlon?

Eleinte egyáltalán nem vettük komolyan, úgy voltunk vele, hogy propagandaduma az egész peresztrojka és a glasznoszty. New York-i intellektuális körökben azt mondták, Gorbacsov ugyanolyan diktátor, mint az elődei, csupán jók a kommunikációs készségei. Aztán idővel láttuk, hogy valóban szabadabbá és emberségesebbé akarja tenni a világot. Talán a zene tükrözte legjobban a változást, nagyon meglepődtünk, amikor megjelenhettek a progresszív rockot játszó zenekarok az oroszoknál, mint jó barátom Ian Anderson Jethro Tullja.

Mikor beszéltek utoljára?

A kilencvenedik születésnapján volt az utolsó üzenetváltásunk. Szerettem volna meglátogatni, de a Covid miatt nem lehetett, ezért végül a zenekarral küldtünk neki egy videót, amelyben felköszöntöttük. Utána telefonáltunk párszor, a titkárnője azonban jelezte, hogy Gorbacsov már nagyon gyenge, de mindenképpen szeretne beszélni velem. Minden alkalommal a gyerekeimről kérdezett először, főleg Lara állt nagyon közel hozzá, mert kislányként szőke, göndör haja volt, ami Gorbacsovnak nagyon tetszett. Akkoriban, ha meglátogatott minket, mindig olyan nagypapásan beszélgetett vele.

Mit gondol, elkerülhető lett volna az ukrajnai háború, ha a döntéshozók megfogadják Gorbacsov szavait?

Abszolút, hiszen Gorbacsov filozófiája arról szólt, hogy tárgyalni kell a végsőkig. Fel kellene fognia az embereknek, hogy aki más véleményen van, az nem feltétlenül az ellenségük, hanem egy ember, aki mást gondol a világról, mint ők. Ezért is igyekszem a dalaimmal hidakat építeni, és felhívni a figyelmet arra, ami összeköt bennünket. A nemzedékem tudja, hogy a háború nem old meg semmit, és most sajnos egy fiatalabb korosztály is tragikusan meggyőződhet arról, mekkora pusztításra képesek a fegyverek.

Már az első beszélgetésük során kialakult közöttük a lelki kötődés
Fotó: MW

A háború kitörése után azonnal az ukránmagyar határra sietett. Kötelességének érezte, hogy segítsen?

Teljesen egyértelmű volt, hogy ott a helyem. Az első sorban álltam a határátkelő magyar oldalán, amikor egymás után érkeztek a menekültek. Rengeteg jó szándékú ember jött segíteni, ez egyike volt azoknak a felemelő pillanatoknak, amikor végtelenül büszke lehettem a szülőhazámra. Zenészként úgy gondolom, nagy felelősségünk van, mert ahogy mondani szoktam: tüskék vagyunk a társadalom húsában. A festő, az író, a költő létrehoz egy művet, amit aztán a közönség tőle függetlenül, más helyen, más időben dolgoz fel. Mi viszont egy levegőt szívunk a közönségünkkel, ezért a felelőségünk jóval nagyobb.

Egyszer azt mondta, a magyarság nem olyan mint egy kabát, amit levethet az ember. Hogyan éli meg a hazaszeretetét külföldön?

Már 1975 óta félig Amerikában, félig Németországban élek. A gyermekeim kint születtek, mégis úgy beszélnek magyarul, mintha Budapesten nőttek volna fel. Sokat mesélek nekik a szülőhazámról, az életük több periódusában is elvittem őket például a Terror Házába, hogy lássák, milyen szörnyűségeket kellett elszenvednie a magyaroknak a 20. században. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a történelem leggyötrelmesebb időszakait, a civilizációs töréseket a nemzeti szocialisták és a nemzetközi szocialisták idézték elő. A gyermekeim gyakran járnak Magyarországra, van egy pesti lakásunk, amelyhez kaptak egy-egy kulcsot, és a közelmúltban kiépítettünk egy régi nyaralót a Dunakanyarban. Így már nem csak az apjukkal gyakorolhatják a nyelvet. Emellett igyekszem öregbíteni a magyar kultúra hírét a világban, ezért is csináltam nemrégiben a Magyar képek albumot Bartók Béla művei alapján, nemrégiben pedig dokumentumfilmet készítettem ’56-ról a következő generációnak.

Rendszeresen koncerteznek Budapesten a Mandoki Soulmatesszel. Milyen élményekkel gazdagodnak itt a világsztárok?

Először is mindenki hízik egy kilót, mert odavannak a magyar konyháért. Amikor Budapesten járunk, nemcsak éttermekbe megyünk, hanem igazi jó halásztanyákra, ahol tradicionális magyar ételeket főznek. Nemegyszer előfordult már, hogy az ebéd végén a fiúk viaskodtak a velőscsontért. Emellett rajonganak a cigányzenéért is, és nagyon szeretnek Charlie-val vagy Szakcsi Lakatos Bélával – Isten nyugosztalja! – beszélgetni a magyar kulturális háttérről. Szóval, ha van esélyünk Magyarországon játszani, akkor mindig nagy szeretettel jövünk. Reméljük, hogy a közeljövőben elmehetünk a Vajdaságba és Erdélybe is, mert szívesen bejárnánk a magyarlakta vidékeket.

VAN EEDE, Nick; MÁNDOKI László
Leslie Mandoki zenekara, a Mandoki Soulmates koncertjén a budapesti Szentháromság téren az augusztus 20-ai ünnep előestéjén, jobbra Nick van Eede angol zenész
Fotós: Mohai Balázs / Forrás: MTI

Idén 30 éves a zenekar. Gondolta az elején, hogy ilyen nagy sikerük lesz?

Megmondom őszintén, hogy gondoltam. Ez most szerénytelenül hangzik, de ez volt a terv, hiszen ha valaki olimpiai bajnokokká akar válni, akkor kellőképpen magasra kell tennie a lécet. Amikor a nagy csapat összeállt, és megszámoltuk, hogy együtt összesen 35 Grammy-díjunk van, készítettünk egy vicces alapító okiratot, és lefektettük benne, hogy amíg nem hívnak meg minket így együtt a Grammyre, addig nem értünk el semmit. Három évvel ezelőtt meghívtak minket, és adhattunk egy többórás koncertet. Mindig az aranyéremre hajtunk, ezért is éreztük tragédiának, amikor az augusztusi budavári koncertünket félbe kellett hagynunk a viharjelzés miatt. Zeneileg kiéhezve maradt a csapat.

Milyen tervei vannak?

Dolgozunk a következő albumon, készülünk a következő turnéra, rengeteget próbálunk. Az időm 80 százaléka zenéléssel telik, 10 százaléka festészettel, a maradék 10 pedig költészettel. Szeretnék írni egy könyvet, és filmeken is dolgozom. Terveim vannak bőven, és ha nem a gyerekekkel vagyok kint a tavon, akkor egyedül vagyok úton a kenummal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!