Krimi

2024.06.07. 05:00

Egész Magyarországon gyászolják a hétfői motorbalesetben elhunyt férfit

R. Bálint a baleset vétlen szereplőjeként halt meg. Családján és barátain kívül a magyar lovastársadalom is gyászolja.

MW

Forrás: tenyek.hu

Gyászba borult a Békés vármegyei Vésztő és a magyar lovastársadalom, miután hétfőn (június 3.) tragikus hirtelenséggel életét vesztette településük egyik köztiszteletben álló és neves tagja, R. Bálint lótenyésztő. Információink szerint a 62 éves férfi tragikus balesetben hunyt el: motorozás közben, vétlen félként szenvedett balesetet, ami után életét már nem lehetett megmenteni – írja a Bors.

R. Bálintot és nem mindennapi munkásságát szinte mindenki ismerte a környéken és mindez nem a véletlen műve: a férfi egész életét a lovaknak és a tenyésztésnek szentelte, számtalan díjat bezsebelt az elmúlt évtizedekben.

A férfi 25 éve kezdett el tenyésztéssel foglalkozni, ez idő alatt pedig nemcsak tenyésztőként, hanem hajtóként is munkálkodott, emellett ő az alapítója a vésztői Nóniusz Tenyészetnek is. Munkásságát az egész országban elismerték:

– Bárhova elmegyünk, itt csak azt említik, hogy Vésztő, Nóniusz. Tudják, hogy melyik község. És ez valamilyen szinten  jólesik. Soha nem kellett szégyenkeznünk egyik lovunkkal sem

– mondta a férfi a Csaba Tv vele készített, idei riportjában. Az áldozatot most nemcsak a család, a többtucatnyi barát és ismerős, de az egész lovasnemzet gyászolja, több százan búcsúztatják fájó szívvel. Mindenki egybehangzó véleménye szerint a férfi remek szakember volt.

Jó és segítőkész kolléga volt

– vallotta róla egyik posztjában gyászoló munkatársa. Nővére is összetört testvére tragikus halála után, megtört szívvel köszönt el Bálinttól a közösségi oldalán.

Nincsen többé a drága testvérem! Hihetetlen, hogy már soha többé nem ül a hintóján

– írta az asszony. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!