2023.08.07. 14:23
Bánatában megszökött a lovastáborból az 5 éves Noel, egy rendőr találta meg
Nem volt pénze jégkására, ezért világgá ment.
Borítókép: illusztráció
Forrás: Shutterstock
A július 27-én elkóborolt kisfiút a járőrkocsiból vette észre egy rendőr – írja a police.hu nyomán a Magyar Nemzet.
Gaál Szabolcs törzszászlós egy helyszíni megtekintésről indult vissza az örsre július 27-én, amikor az út szélén feltűnt neki egy egyedül sétáló kisfiú. Amikor megállt, látta, hogy a gyermek sír, és az anyukáját keresi. Az apróság elmondta, hogy Noelnek hívják és ötéves.
A törzszászlós elindult vele megkeresni az édesanyját, ám útközben kiderült, hogy a kisfiú egy lovastáborból szökött el. A rendőr visszavitte oda a kisfiút, és megkereste a tábor vezetőjét, aki azt mondta Gaál Szabolcsnak, hogy tudtak Noel eltűnéséről. A idősebb gyerekek már keresték, azonban sem a szülőket, sem pedig a rendőrséget nem értesítette még senki az esetről.
Kiderült, hogy aznap jégkását kínáltak a gyerekeknek, de a kis Noelnél nem volt elég pénze. Annyira a szívére vette, hogy nem tudott venni belőle, hogy elindult világgá.
A kisfiú eltévedt, a tábortól már közel négy kilométerre gyalogolt, amikor Gaál Szabolcs megtalálta.Az édesanyát a törzszászlós értesítette az esetről. A rendőrség vizsgálja, hogy történt-e kiskorú veszélyeztetése a tábor vezetői részéről.
Krimi
- Szörnyű katasztrófába torkollott az autópályai izmozás az M7-esen
- Drámai részletek: ezért halt meg egy egész család egy szegedi lakásban (videó)
- Fontos változás lépett életbe a KRESZ-ben az árvíz miatt!
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)