Források

2023.07.10. 11:57

A háború és a szankciók ellenére a költségvetés biztosítja a családok védelmét (videó)

A rendkívüli kiadások ellenére a kormány a tavalyi évhez képest jelentősen javítja a költségvetés egyensúlyát: a június havi hiány az elmúlt nyolc év legalacsonyabb júniusi deficitje – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.

MW

Varga Mihály pénzügyminiszter a 2024-es költségvetési törvényjavaslatról és annak tárgyalási rendjéről tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2023. május 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Az idei év gazdasági folyamataira rányomja a bélyegét az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság. 

A háborús időkben a kormány elsődleges célja a családok és a munkahelyek védelme, valamint a nyugdíjak értékének megőrzése, a költségvetés biztosítja az ehhez szükséges forrásokat.

A tájékoztató szerint június végéig az államháztartás központi alrendszere 2896,0 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2908,3 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 90,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 78,1 milliárd forintos hiányt mutattak.

Júniusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 132,7 milliárd forint hiánnyal zárt, ami az elmúlt nyolc év legalacsonyabb június havi deficitje. Az év első hat hónapjában a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben 969,2 milliárd forintot fordítottak a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos-energia és földgáz egyetemes szolgáltatás és készletezés kompenzációjára. 

Emellett a lakástámogatásokra fordított kiadások összege június végéig 330,7 milliárd forint volt, mely az előző év azonos időszakához viszonyítva 60,2 milliárd forinttal teljesült magasabban.

Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 2998,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1119,4 milliárd forintot fordítottak június végéig.

A napokban elfogadott 2024-es költségvetésben a kormány még tovább, a GDP 2,9 százalékára csökkenti a hiány mértékét, míg az államadósságot a GDP 66,7 százalékára mérsékeli

– közölte a PM.

Varga Mihály: nemzeti szabadság csak akkor van, ha van pénzügyi függetlenség

Nemzeti szabadság csak akkor van, ha van pénzügyi függetlenség – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyminisztérium alapításának 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen hétfőn Budapesten.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy az önálló magyar pénzügyminisztérium volt a forradalom első tartós sikere. Kossuth Lajos 1848 áprilisában kezdett foglalkozni a minisztérium létrehozásával, májusban el is indult a működése. 1848 júliusában fogadták el az első költségvetést, ahogy ez ebben az évben is történik – mondta.
Varga Mihály hangsúlyozta: a mai idők, a "cancel culture" szokása a múlt lebecsülése. A múlt eltörléséről nekünk magyaroknak is vannak emlékeink, ez mindig kiszolgáltatottsághoz vezet – tette hozzá, megjegyezve: aki nem ismeri múltját, az kiszolgáltatott. Tőlünk nem lehet elvenni a múltunkat, megünnepeljük, emlékezünk elődeinkre – szögezte le a tárcavezető.

Felidézett számos meghatározó politikust, Kossuth Lajost, Lónyay Menyhértet, Széll Kálmánt, Wekerle Sándort, akik mint mondta, mind azon dolgoztak hogy a pénzügyi függetlenség létrejöjjön. Utalt arra, hogy a kiegyezés utáni, 1868-as költségvetésben az szerepelt: a bevételek és a szükségletek közti egyensúly helyreállításának kell képezni a legfontosabb vezérelvet. Nincs új a nap alatt, ezen kell dolgozni ma is – mondta Varga Mihály.

Közölte: az egyensúly megőrzésének érdekében időről időre új megoldásokra van szükség. "Fontos emlékeztetni arra, hogy már Kossuth is olyan megoldásokat alkalmazott egy háborús időszakban, melyek az ország költségvetését kiegyensúlyozottá tették. Olyan megoldásokra is szükség van, amelyek átmenetileg nehezítik a költségvetés működését. Nem mindig új adókat kell kivetni" – fogalmazott.

Egyúttal jelezte, hogy ez az utolsó ünnepség a minisztérium jelenlegi épületében, mert várhatóan a jövő évben megvalósul az intézmény felköltözése a Várba, a Mátyás-templom mellé.





 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában