The time is now, avagy ki, ha nem mi, és mikor, ha nem most?

Hazánkban a termálvíz-hasznosításnak évszázadokra visszanyúló hagyományai vannak. Az ország területén található jó néhány termálvízforrást már a Római Birodalom idején is ismertek és használtak. A mélységi vízkutatás kezdete Zsigmondy Vilmos nevéhez fűződik: 1878-ban a Városligetben mélyített 970 méter mély termálkútja, amely ma a Széchenyi gyógyfürdőt táplálja 74 fokos vizével, akkoriban Európa második legmélyebb kútjának számított, és közel 150 év után is üzemképes. A XX. század első felében a termálvíz-hasznosítás elsősorban balneológiai célú volt, hazánk pedig Európa élmezőnyébe tartozott.

A trianoni békediktátum ugyanakkor az elérhető nyersanyagforrások és energiahordozók tekintetében is katasztrofális következményekkel járt: a nyersanyaglelőhelyek jelentős része, mint Selmecbánya, Körmöcbánya és Besztercebánya környéke, az erdélyi- és Szepes-Gömöri-érchegységek, a Bánság érces vonulatai vagy a Nagybánya környéki bányavidék az ország határain kívülre került.

Mivel gazdálkodhatunk tehát? 

A megmaradt területeink mélyében rejlő olaj- és gázkészlet a teljes hazai földgázigény hozzávetőlegesen 14 százalékát fedezi, azonban záros határidőn belül 2 milliárd köbméterre emelhetjük a hazai földgázkitermelést, amely a jelenlegi hazai gázigény ötödét fedezné. A magyar stratégiai tartalék részét képezi továbbá a barnaszén és a lignit, amelyek hatékonyan képesek csökkenteni az importgáz árának kiszámíthatatlan alakulásából adódó nyomást. 

A geotermiáról kiemelten érdemes beszélnünk. Környezetbarátabb alternatív energiát képes biztosítani a hagyományos tüzelőanyagok elégetése helyett, és az egyéb megújuló energiaforrásokkal (például nap- és szélenergiával) szemben az év teljes időszakában, éjjel-nappal hasznosítható az energiatermelésre, ráadásul hazánknak jelentős tartalékokai vannak.

A teljes cikket ITT olvashatja el.