A határon túli magyarság kihívásai: a kisebbségi lét és a népesedés

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A kisebbségi sors befolyásolta a népesedési folyamatokat, a magyar gazdaság gyorsan alkalmazkodott az új feltételekhez.

A trianoni békeszerződés 100. évfordulójának közeledtével egyre jobban a figyelem homlokterébe kerül az a kérdés, hogy a mai gazdasági, társadalmi, demográfiai, pszichológiai gondjaink mennyiben vezethetők vissza a történelem ezen igazságtalan döntésére. Meglepő, hogy az ország 67 százalékának elcsatolása és mintegy 3,2 millió magyar lakos kisebbségi létbe kényszerítése ellenére a magyar gazdaság viszonylag gyorsan és sikeresen alkalmazkodott az új feltételekhez.

Romsics Ignác történész szerint az 1913-as egy főre jutó bruttó nemzeti termék – a trianoni magyar területre vetítve – az európai átlag 69 százalékának felelt meg, ami 1929-ben már 74 százalékot ért el. 2017-ben egy másik újratermelési mutatóban, a bruttó hazai termékben az ország az EU fejlettségi szintjének 68 százalékán állt. Közvetlenül az I. világháború utáni években például felépült a Debreceni Klinika, ami még mai is Európa egyik legkorszerűbb épületegyüttese.

Nyíregyházán 1928-ban avatták fel Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását, a Hősök emlékművét, ami az ország legmonumentálisabb I. világháborús szobra. Az 1930-ban Balsán felépült Tisza-híd mindössze 14 évig szolgálta az arra közlekedőket (gyorsvonati kapcsolatot biztosított Nyíregyháza és Sátoraljaújhely között), felrobbantása óta nem építették újjá.

A trianoni döntés, a kisebbségi sors jelentősen befolyásolta a határon túli magyarság népesedési folyamatait. Antall József 1990. április 8-án a miniszterelnöki szék várományosaként egyebek között azt mondta, hogy ő 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni – lélekben. Ezt a kijelentését a szomszédos országok nem vették jó néven, pedig csak arról volt szó, hogy több mint 40 év után a határon kívül rekedteket is magyarként tartották számon. Akkor a 10 és fél milliós hazai népesség mellett mintegy 3 millió magyar élt határainkon túl a Kárpát-medencében és 1,5 millió a nagyvilágban. A beolvadás a Kárpát-medencén kívül élőknél igen gyors, de meglepő, hogy 2000-ben az amerikai népszámlálás még 1,4 millió magyart talált, miközben magyarul csak tizedük beszélt mindennap.

Kolozsvár a központ

Erdélyben az 1992-es 1,8 millió magyarság létszáma 2011-re 1,2-1,3 millióra csökkent, az e területen élők 18 százaléka magyar. Gyémánt Richárd demog­ráfus szerint Székelyföldön él az erdélyi magyarság 40, a Partiumban 30, Közép-Erdélyben pedig 15 százaléka, a többiek elszórtan. Bukarestben hivatalosan 10 ezer alatti a magyarok száma, de a legtöbb becslés 15 ezres bukaresti magyarságról szól. Az erdélyi magyarok elvándorlása a ’90-es években az anyaországot érintette, ám azóta Európa fejlettebb államait részesítik előnyben.

Számos helyen az 1910-es népszámlálást tekintik kiindulási alapnak, mert akkor még a nemzetiséget, az anyanyelvet és a vallást a valóságnak megfelelően adták meg. Az erdélyi magyarság központja Kolozsvár, ahol még mindig 50 ezer magyar él, ami a jelenlegi népességszámnak csak 15 százaléka, pedig 1910-ben ez az arány még 82 százalék volt. Egy évszázada Marosvásárhelyen szinte csak magyarok éltek, mára az 57 ezres magyarság csak 45 százalékos rátát képvisel. Nagyvárad 45 ezer magyarja csak 24 százaléka a város népességének, holott ez 1910-ben 91 százalék volt.

Az egy évszázada még színtiszta magyar lakosú Szatmárnémeti 38 ezer fős magyarsága ma már csak 37 százalékos arányt mutat. Székelyföld városait még ma is túlnyomórészt magyarok lakják: Sepsiszentgyörgyön 41 ezer (77%), Csíkszeredában 31 ezer (82%), Székelyudvarhelyen 32 ezer a magyarok száma (92%). Temesvár 24 ezres magyarsága 8 százalékos arányt ér el, 1910-ben még egyharmadát alkotta. Brassó 17 ezer magyar nemzetiségűnek a lakóhelye. A mostani 7 százalékos arány csak töredéke a 100 évvel ezelőtti 43 százaléknak. A legnagyobb a gond Dél-Erdélyben, ahol a magyarok e század második felére a jelenleginek a töredékére fogyatkozhatnak.

Drámai változás

Szlovákiában a 2011-es cenzuskor 460 ezren vallották magukat magyarnak, de a magyar anyanyelvűek száma meghaladta a félmilliót. A szlovákiai magyarok 20 év alatt 110 ezerrel fogytak, de itt nem az elvándorlás, hanem az asszimiláció, a természetes fogyás és a nem válaszolás felelős a magyarság apadásáért. Pozsonyban 1910-ben a népesség 41 százaléka volt magyar, ma 14 ezren élnek ott (3,5%). Kassán drámaibb a változás: a városban egy évszázada 75 százalékban magyarok éltek, a mostani 6 ezer lakos csak 2,5 százaléknak felel meg. Komárom 19 ezer magyarja 54, Dunaszerdahely 17 ezer magyar nemzetiségű lakosa 75 százaléka a város népességének.

A Kárpátalján élő magyarok száma (kb. 141 ezer fő) a szegénység és a kilátástalanság okozta elvándorlás miatt gyors ütemben fogy. Beregszász, az egykor színmagyar város is elvesztette magyar többségét: 13 ezer magyar lakosa már csak 48 százaléka a városénak. Szakértők szerint a mért adatoktól a valóság kb. 10 százalékkal jobb, mert ennyi lehet az eltitkolt adatok aránya, másrészt ugyanennyivel kevesebb, mert 2011 óta az elköltözések, természetes fogyás és asszimiláció miatt ilyen mértékű csökkenés következhetett be.

Intenzív az elvándorlás

Szerbiában a mostani 254 ezres magyarság csak fele a 100 évvel ezelőttinek, az elvándorlás itt a legintenzívebb. Új jelenség, hogy a magyar férfiak nem találnak magyar feleséget, mert a biztonságtudat miatt ők szerb anyanyelvű férfit választanak párjuknak. Szabadka lakóinak 1910-ben még 60 százaléka volt magyar, ott még ma is 45 ezer a magyar, ami 45 százalékos arányt képvisel. Újvidék 40 százalékos magyarsága 6 százalékra csökkent, ott 12 ezer magyar lakik. Zenta az egyetlen nagyobb magyar többségű város: 16 ezres magyarsága 78 százalékos többséget jelent.

- Prof. Hajnal Béla, az MTA Demográfiai Bizottságának tagja -