Nézőpont: A valóság…

Egy ismerősöm a családjukat ért tragédia után tett megjegyzésemre azt válaszolta: nincs igazság és igazságtalanság, csak valóság van. Ez a mondat kattog a fejemben azóta, hogy a „szegregál a Huszár-telepi iskola vagy sem” vitája elkezdődött. És most sem tudom eldönteni igazságos vagy sem az ítélet, s akkor sem tudtam, amikor az első- és másodfokon a bíróság döntött. Bednárik Mónika jegyzete.

Mert valóság van, s annak is két oldala. Jártam a Sója-iskolában, láttam a csillogó szemű gyerekeket, akik kiesve a padból szerették volna bizonyítani az arra járó idegennek, milyen szépen tudnak olvasni, s többet várnak attól az élettől, amit a telep önmagában ígérni tud. Egy közösségnek a tagjai voltak, ahol az egymás iránti tisztelet és elfogadás nem abból a puszta tényből fakadt, hogy a kisebbség tagjai, hanem abból, hogy emberek: hittel és reménnyel.

Jártam az elit belvárosi iskolában is, ahová az egykor bezárt „huszáros” tanulókat beiskolázták. Láttam a felsősök vergődését, meg nem értettségét, be nem fogadottságát. S láttam egy elsős kislányt, aki mindennél jobban szeretett volna tanulni, aki az olvasókönyvével szaladgált a társaihoz és nevelőihez, hogy segítsenek neki. Nem volt azonban márkás, illatos öblítővel mosott ruhája, sem divatos játékai…

Vajon ez az elsős kislány boldog lett volna ott, a Huszár-telepen? Azt gondolom, igen. Vajon a felsősök, ha az első naptól a városi suliban szocializálódnak, be tudtak volna illeszkedni abba a környezetbe? Talán, mert ehhez kell a be- és elfogadás képessége, amit a gyerekeknek tanulni kell, a tanároknak pedig tanítani. A valóság ebben az esetben talán az, hogy nincs jó döntés. Így jó ítélet sem születhet.

- Bednárik Mónika -