Vendégkommentár: Csókoltassa Lőrincze!

Nagyon szeretem az ismeretterjesztő előadásokat, örömmel vállalok efféle feladatot. Külön izgalmas számomra az, amikor a diákok arcán látom, hogy őket nem érdekli semmi és senki, nekik hagyjanak békét, ők nincsenek is itt, esetleg az első sorban ülők arcán még harci haragot is látni. Nos, ez az igazi feladat! Megnyerni őket a tudásnak! Eleinte fel-felpillantanak, aztán elkezdenek figyelni, és a végén észre sem veszik, már követik a gondolataimat. Dr. Minya Károly írása.

A tudományos ismeretterjesztés, talán nem elfogult a véleményem, az egyik legfontosabb műfaj. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a legrégebbi oktatási szervezet Magyarországon. 1841-ben alapították a kor legkiválóbb tudósai, akik azt vallották, hogy a tudás terjesztése elengedhetetlen feltétele a nemzet fejlődésének. A szervezet elnöke jelenleg nem kisebb személyiség, mint Vizi E. Szilveszter, aki a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt 2002–2008 között, kétszeres Széchenyi-díjas magyar orvos, egyetemi tanár. A helyettes elnökök ugyancsak elismert és ismert személyek: Falus András biológus és Tőkéczki László történész.

A megyei TIT Jurányi Lajos Egyesület 2014-ben igen gazdag anyanyelvi programsorozattal rukkolt elő: hangzott el előadás az ifjúság nyelvéről, valamint a tájnyelvekről, s azt is megtudhattuk, hogy milyenek az angyalok a magyar, az angol, a német és az orosz nyelvi világkép alapján. Volt Bachát László helyesírási verseny és kétszerzős könyvbemutató. Mivel szinte minden rendezvény a hét közepére esett, a sorozat neve a jövőben TIT-szerda lesz. Úgy vélem, hogy közel járok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy Lőrincze Lajos volt az első és a legnépszerűbb a nyelvi ismeretterjesztésben, gondoljunk csak arra, hogy annak idején a déli harangszót követte az Édes anyanyelvünk műsora a Magyar Rádióban.

Lőrincze már életében olyannyira közismert volt, hogy szólás is kialakult a nevével: „Csókoltassa Lőrincze.” Ez akkor hangzott el, amikor valaki hibás, vagy még pontosabban: nem a helyzethez illő kommunikációs fordulattal, kifejezéssel élt. A közismert és közkedvelt nyelvművelő 1939-ben nyerte meg az első Jó magyar kiejtési versenyt, ekkor ismerkedett meg a tiszta beszéd ügyéért (is) küzdő Kodály Zoltánnal. Az Anyanyelvápolók Szövetsége az emlékére hozta létre a Lőrincze-díjat a magyar nyelv művelése érdekében határainkon belül vagy kívül kifejtett kiemelkedő tevékenység elismerésére. A kitüntetést évente két nyelvész kapja.

Lőrincze Lajosból katedra nélkül vált a nemzet magyar nyelv tanára, tudományos alapossággal, de sohasem tudálékosan, a rá jellemző ízes dialektusban válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Azt vallotta, hogy a nyelvművelés tárgya nem elsősorban a nyelv, hanem az ember. Vádolták nyelvi liberalizmussal, az új nyelvi alakzatok és az idegenszerűségek befogadása iránti túlzott engedékenységgel, de ő úgy vélte: a változás hozzátartozik a nyelv életéhez. Az egyik legismertebb idézet tőle: „Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sok­arcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk.”

Lőrincze Lajos születésének 100. évfordulóját ünnepeljük 2015-ben. Ennek tiszteletére nyáron Széphalomban Anyanyelv és nemzet címmel Lőrincze Lajos-esszékonferenciát rendez a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, ősszel pedig szülőhelyén, Szentgálon Lőrincze-nap lesz. Egyébként tanulságos kérdés, hogy vajon ismerik-e a nevét, emlékeznek-e rá a mai fiatalok? Nos, be kell látni, és tudomásul kell venni, hogy egyre kevésbé. Ezt az is igazolja, hogy egy dolgozatban a főiskolai hallgatók még ekképp is leírták a nevét: Lőrinc-e Lajos. Nem volt kérdőjel a végén.

Sőt volt, aki „csúsztatott”, és Lőrincz L. Lászlónak aposztrofálta... Egyik kollégám mesélte, hogy a „mester” egy alkalommal a Húsipari Vállalatnál tartott előadást Nyíregyházán. Ez volt az ismeretterjesztés (h)őskora! Jól emlékeszem, igazi diszpécserirodává alakult át a Magyar Nyelvészeti Tanszék, hiszen több mint száz előadást tartottak a kollégák, s bizony nagyon kellett figyelni, hogy mindenki oda és akkor menjen, ahová és amikorra hívták. Visszatérve az anekdotához, tehát Lőrincze Lajos a Húsipari Vállalatnál tartott előadást. Néhány diák azonban elkésett, és lihegve kérdezte a portástól: – Itt van már Lőrincze Lajos? Mire a kapuőr így kérdezett vissza: – A csontozóban vagy a füstölőben dolgozik?

Dr. Minya Károly

A szerző a Nyíregyházi Főiskola tanára és a TIT Jurányi Lajos Egyesület alelnöke.