Jegyzet: Miért?

Napok óta nem hagy nyugodni egy olvasói panasz. Egy feleség sírta el bánatát. A férje tartotta a családban a lelket, aki egy cipőüzemben dolgozott éveken át. Kiderült, a bőrpor és a ragasztó „megette” a férfi tüdejét. Néhány éve leszázalékolták, azóta is rendszeresen járt ellenőrzésre, kórházi kezelésre. Dankó Mihály jegyzete.Jöttek a megszorítások, a felsőbb szervek döntése értelmében rehabilitálhatónak nyilvánították, bár ekkor már a szíve sem volt az igazi. Mindegy, a további szigor nyomán a pénzét minimálisra csökkentették, sőt gyógyultnak mondták. Legalábbis, azt írták a papírjára, mehet újra dolgozni. A család nehéz anyagi helyzete miatt szükség volt a keresetére. Vissza került ugyan oda, a szalagra, a napi nyolc óra kemény munkába. Alig több mint egy évig bírta, a mentő vitte el. Néhány hónap, állandó kórházban lét után, feladta a szervezete.

A család itt marad támasz nélkül, s ezer kérdéssel a lelkükben. Nem vádolnak ők senkit, hisz egy kilátástalan pert, hogy vállaljanak? De naponta elsóhajtják: miért? Ki a hibás? Az a lelkiismeretlen politikus, aki megszavaz ilyen törvényt, vagy az az egészségügyi alkalmazott, aki „szolgaian” azt mondja a betegre is, hogy egészséges? S a család úgy érzi, valakik azért mégis felelősek az elrabolt percekért, napokért, évekért. A könnyek fátyola fékezi a dühöt, de a hiányzó testvért, férjet, apát, nagyapát nem pótolja semmi. Ötvenöt évet élt.

- Dankó Mihály -