Jegyzet: A jó pap és a kertész

Belvárosi gyerekként cseperedtem fel. A felhőtlen játszadozás, a bújócskázás (nem éppen autentikus) helyszínéül akkor a tágas polgári lépcsőház és a széles gang szolgált. Csak elvétve, főleg nyaranta keveredtünk ki nagyszüleim Nyíregyháza melletti, sulyánbokori tanyájára, ahol lassan, de biztosan vezettek be bennünket a vidéki élet rejtelmeibe. Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

Persze csak óvatosan: főként a meggyszüret idején váltunk – kénytelen-kelletlen – „alkalmi kiskorú foglalkoztatottá”. Emlékszem, mikor megteltek a piros gyümölccsel teli ládák, már pattantunk is apával az autóba, és adtuk le őket a konzervgyárban, ahol már javában tülekedtek a kocsik és a teherautók. Azért a „vér és verejték” számomra is meghozta a gyümölcsét akkor, amikor nagypapám kezembe nyomta a fagyira valót.

Azóta felcseperedtem, talán már nem is kellene a létrára vagy a fára másznom ahhoz, hogy leszakítsam a meggyet. Persze, tanultam is ezt, s azt. Ma már nem mozgok olyan idegenül a paradicsom- és paprikapalánták között, mint tettem azt a nagyszüleim telkén. Sőt, evés közben jön meg az étvágy: igaz, hogy csak egy pár négyzetméteren, de a feleségemmel mi is (nagyképű leszek) gazdálkodunk odahaza, és tudom, össze sem hasonlítható a zöldségek íze a multik polcairól hazahozott „féltestvéreikével”.

De tanultam mást is. Nem éri meg megvárni az igazán kemény éjszakai fagyokat, és csak akkor bevinni melegebb helyre a kerti szivattyút. Tudják, a jó pap is holtig tanul.

- Tarnavölgyi Gergely -