Nézőpont: A füstje és a lángja

Senkinek sem szeretnék szálka lenni a szemében, de felvetődött bennem pár gondolat a hír hallatán, miszerint a kormány egymilliárd forinttal duzzasztotta fel a szociális tűzifaprogram idei költségkeretét. Palicz István írása.

Két éve még csak egymilliárdért versenghettek hazánk kistelepülései, tavaly már kétmilliárd forint tűzifa-támogatást nyerhettek el, most pedig újabb egymilliárdot raknak a nagy nemzeti faszállítóra. Ha figyelembe vesszük, egy árva szóval sem mondták, hogy az elkövetkezendő esztendőkben megtorpanna vagy megváltozna ez a tendencia, a 2018-as őszi kampányidőszakban talán már alanyi jogon jár majd mindenkinek a tűz vacsorája.

Magyarország tényleg egyre jobban teljesít! – mondhatnánk, ám az újabb szociális pénzinjekció az én olvasatomban inkább szégyen, mint dicsőség. Azt jelzi, hogy még több rászoruló él a falvakban, községekben, mint korábban, márpedig akkor a dicshimnusz valóságtartalma csekély. Az, hogy az állam többet fordít közös adóforintjainkból a szegények megsegítésére, alapvetően szép és jó, de azért érdemes lenne valahogyan kirostálni a jogosultak köréből azokat, akiket önhibájukból fenyeget fagyhalál, és a kihűlés ellen nap mint nap lélekmelegítőkkel védekeznek.

Egy igazságosabb elosztási rendszerben ugyanakkor jóval többet érdemelnének a valóban nélkülözők, hiszen a családonként két köbméterben maximált, de gyakorta csak fél-egy köbméternyi, egyszeri természetbeni támogatásnak egy teljes fűtési szezonban nagyobb a füstje, mint a lángja. A tüzelő oroszlánrészét továbbra is a didergőknek kell beszerezniük.

Palicz István