Vendégjegyzet: Mire is használjuk ma az energiát?

Ma már szinte sehol nem lehet azt hallani, hogy a megújuló energiaforrások alkalmazása nem fontos. Már a csapból is az folyik, hogy napenergia, biomassza, szélenergia, geotermikus energia. Hogy ez a jövő. Zalatnay László jegyzete.Ezzel csak néhány gond van: ma sok olyan megújuló energiaforrásra alapozott projektet valósítunk meg, ahol a beruházás összes energiaigénye meghaladja azt a mennyiséget, amennyit a megújuló energiaforrás kiaknázásával nyerhetünk. Ha például tervezünk egy napcellát egy jó nagy acéloszlop tetejére, amit 2 köbméter betonba öntünk, hogy a szél biztosan ne csavarja ki, és ezzel egy nagyobb teljesítményű világítást üzemeltetünk, akkor a projekt energiamérlege negatív. Azaz ha a beton, az acél, és a napcella előállítására, szállítására több energiát használunk fel, mint amennyit a napcellák képesek megtermelni az egész élettartalmuk alatt, akkor feltehetjük a kérdést, hogy mit is csináltunk? Valóban környezettudatosan jártunk el? Az is gond, hogy egészen egyszerűen nincs annyi megújuló energiaforrás ma a bolygón, amennyi a jelenlegi igényeinket ki tudja elégíteni. A lehetősége természetesen megvan, csak ha megnézzük, hogy a technológiai fejlesztésben hogyan állunk, és mennyi energiaforrást kellene mozgósítani arra, hogy a forrásokat megújuló energiaforrásokká alakítsuk, rájövünk, hogy lehetetlen feladattal állunk szemben. A biomassza-energiát ma sokan az egyik nagy „kitörési pontnak” tartják. Csakhogy az élővilágnak a bolygón sokkal fontosabb a szerepe annál, minthogy az emberek hülyeségeit kiszolgálja. Az élet szent. Nem arra teremtetett, hogy máglyán végezze. Ez pedig a ráadás: mire is használjuk ma az energiát, amihez így vagy úgy hozzáférünk? Például arra, hogy alapvető élelmiszereket akár kontinensek között hurcolásszunk, arra, hogy háborúzzunk, arra hogy elpazaroljuk rosszul szigetelt épületek hűtésére, fűtésére, hogy tervezetten elavuló, és így szemétre kerülő fogyasztási cikkeket gyártsunk, hogy az így keletkezett hulladékot ártalmatlanítsuk. A mai árutermelő és szolgáltatás-előállító, és -elosztó rendszer olyan szerkezetű, amiben rengeteg felesleges, energiapazarló folyamat zajlik. Ezt nincs értelme fenntartani. Joggal merülhet fel az olvasóban az a kérdés, hogy a környezetvédőknek most már a megújuló energiaforrások se jók? Akkor miért reklámozzák, és miért kampányoltak olyan sokat ezek ismertté tételéért? Természetesen nem a megújuló energiákkal van a gond, hanem azzal, hogy a társadalom mennyire hajlandó összefüggésekben, rendszerben gondolkodni?! Játsszunk el egy gondolattal: átalakítjuk a gazdaságukat rendszerszinten. Ez azt jelenti, hogy az infrastruktúránkat úgy alakítjuk át, hogy ez ne fogyasszon sok energiát. Például szalmabálából építünk és szigetelünk épületeket. A szalmabála előállításának az energiaigénye pont a 33-ad része egy ugyanolyan hőszigetelési képességű polisztirol szigetelőlapénak. Egy passzív ház energiaigénye 150 kWh négyzetméterenként. Ma egy normál ház energiaigénye 300–500 kWh négyzetméterenként. Ekkor már napkollektorokkal, és egy nagyon minimális fatüzeléssel meg is oldhatjuk a téli fűtést. Napcellákkal pedig a világítást, és egyéb berendezések elektromos igényét. Ekkor már van értelme a megújuló energiaforrásokról beszélnünk. A szerkezetátalakítást sokkal átfogóbban lenne érdemes elvégeznünk. Ahhoz, hogy a társadalom szerkezeti kérdéseiről érdemben beszélni tudjunk, először meg kell edzenünk a gondolkodásunkat olyanná, hogy képesek legyünk felismerni a szerkezeti elemeket, és azt, hogy ezeknek mi a hajtóerejük. Amíg a lényeglátás képességét a szellemi elit nem tudja, vagy nem akarja elsajátítani, addig sajnos csak a felszínt kapargatjuk, és a legjobb szándékunk ellenére is csak egy lottóötös találatával megegyező valószínűséggel sikerül olyan megoldásokat találnunk, amivel az előttünk tornyosuló környezeti, gazdasági, szociális, egészségügyi katasztrófát képesek lehetünk megoldani. A rendszer szerkezete nem más, mint a rendszert alkotó tényezők egymáshoz való viszonya. Egy ember csontrendszere a csontok összességét, és a csontok egymáshoz való viszonyát jelenti. A beesett mellkasú embernek más a csontvázszerkezete, mint egy egészséges emberé. Ha bárkire ránézünk, maximum a bőréig jutunk. De megtanulhatjuk látni azt, ami a bőr alatt van. Hovatovább tudjuk, ha ránézünk valakinek a testére, hogy milyen minőségű a csontrendszerének a szerkezete, és mire képes az illető. Még a lelkiállapotát is érzékelhetjük, pedig valójában csak a ruháját látjuk. Valahogy ezzel a szemléletmóddal kell a társadalmunk különböző folyamataira tekintenünk ahhoz, hogy esélyünk legyen a lényeg megértésére, és így a valós eredménnyel járó fejlesztések megfogalmazására.

-  Zalatnay László -

(Szerzőnk az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szakértője, a Süvőltő című lap állandó szerzője)