A nagymama lehet a hosszú élet és a tartós kapcsolat egyik titka

Salt Lake City, 2015. szeptember 8., kedd (MTI) - A nagymama lehet a hosszú élet és a tartós kapcsolat egyik titka egy amerikai antropológus, a nagymamaelmélet megalkotója szerint, aki most matematikai modellel igyekezett alátámasztani feltevését.

A nők hosszú élettartama régi rejtélye a biológiának, hiszen a természet törvényei szerint a termékenység megszűnése után nincs tovább szükség az egyedekre, a faj fennmaradása szempontjából feleslegesek - mutatta be a Die Welt az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányt.

Az állatok között igen kevés az olyan faj, amelyik a terméketlen, soká élő nőstények luxusát megengedhetné magának, az emberi társadalomban azonban a nagymama igen fontos szerepet tölt be - állapította meg Kristen Hawkes, a Utahi Egyetem antropológusa, aki évtizedek óta kutatja, milyen értéket képvisel a nagymama az emberi evolúcióban.

A nagymamák fontos tényezői a csoport összetartozásának is: segítenek az anyáknak a gyerekekről gondoskodni, tehermentesítik a szülőket, akik így több időt tudnak fordítani a csoport életére és valószínűbb az is, hogy hamarabb lesznek újabb gyerekeik.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy nagymamával a gyerekek életkilátásai jobbak, mint nagymama nélkül. Hawkes legújabb tanulmányában azonban ennél is tovább lépett, azt kívánta alátámasztani, hogy nemcsak az unokák, hanem a párkapcsolat is hosszabb életű a nagymama segítségével.

Matematikai képletekkel kétféle társadalom fejlődését modellezték, az egyikben voltak, a másikban nem voltak nagymamák. Megmutatkozott, milyen "problémával" kell a hosszú élettartam miatt szembenézni: egyre több a nemzőképes, idősebb férfi, a fogamzóképes nők száma azonban nem növekszik ilyen mértékben, így erős verseny alakul ki értük. A 30 ezer évestől 300 ezer évesig tartó időintervallumokban számított modellek alapján a száz szülőképes nőre jutó férfiak száma 76-ról 156-ra nőtt.

Hawkes ebből azt a következtetést vonta le, hogy a "nagymamarendszer" közvetetten hozzájárult a stabil, hosszú párkapcsolat kialakulásához. A férfiak ugyanis a sok vetélytárstól óvni kezdték a párjukat, így a sok alkalmi kapcsolattal szemben erősen megnőhetett az állandó partner jelentősége - vélte a kutató.

Ennek ellentmond egy másik tudományos nézet, mely nem cseng egybe az amerikai antropológus nagymama-hipotézisével. A másik elmélet szerint azért vált a szoros párkapcsolat evolúciós normává, mert a vadászó férfiak könnyebben tudtak egy családról gondoskodni, mint többről.

Nagypapahatást még nem sikerült az antropológusnak kimutatni, ami nem jelenti azt, hogy az idős férfiak nem gondoskodnának ugyanolyan szeretettel az unokákról. Az ő társadalmi szerepük azonban nem jelent akkora rejtélyt az evolúció és a biológia számára, hiszen ők még igen idősen is képesek lehetnek gyermeket nemzeni.

- MTI -